Sport: Az ember, aki feltámasztotta a Liverpoolt

Újságírónak vagy pszichológusnak is kiváló lenne

Az élet pedig hétről-hétre, fordulóról-fordulóra bizonyítja, hogy jól döntött Szoboszlai. Jürgen Klopp tökéletesen tisztában van vele, hogyan kell bánnia a játékosaival, mit kell tennie és mondania ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki belőlük. Ha éppen Szoboszlainak nincs jó napja, és Klopp úgy dönt, hogy lecseréli, a pályáról lejőve egyből van hozzá egy-két jó szava, a sajtónak pedig mindig azt mondja, amit mondania kell.
Klopp nem akart visszavenni az iramból, minden edzésen addig nyüstölte a játékosait, ameddig bírták: ki akarta mozdítani őket abból a komfortzónából, amelyben addig kényelmesen elvoltak. Már az első tréningeken nagy fókuszt kapott az a taktika, amely azóta is meghatározza a Liverpool játékát: a gegenpressing, vagyis a labdavesztés utáni azonnali letámadás. „A legjobb pillanat a labdaszerzésre közvetlen azután van, hogy elvesztettük a labdát. Az ellenfél ilyenkor még hezitál, hogy mihez kezdjen a labdával. Ekkor válnak sebezhetővé” – mondta a Liverpool játékosainak. Ennek értelmében Klopp minden meccs előtt kijelöl az ellenfél csapatából egy „áldozatot”, ez általában egy olyan védő, vagy középpályás, aki könnyen zavarba hozható, ha labda kerül hozzá.
Bár a megbeszélésen Klopp dicsérte az előtte helyet foglaló játékosokat, előzőleg, amikor megtudta, hogy ő lesz a Liverpool menedzsere, megnézte a csapat összes mérkőzését a korábbi egy évből. Már ekkor egyértelmű volt számára, hogy komoly munka vár rá és az is, hogy egy dolog nagyon hiányzott a játékosokból: az önbizalom.
Jürgen Klopp egy olyan Liverpoolhoz került edzőként, amely néhány hónappal korábban a negyedosztályú Carlisle United FC ellen csak tizenegyesekkel tudott továbbjutni a Ligakupa harmadik fordulójában. A csapatot ekkor is olyan nagyszerű játékosok alkották, mint Martin Skrtel, James Milner, Jordan Henderson vagy Philippe Coutinho, de a keret tagja volt a magyar válogatott kapusa, Bogdán Ádám is. Klopp kedvencei ugyanakkor a középpálya motorja, Adam Lallana és az általa oly nagyra becsült Daniel Sturridge voltak. Utóbbiról azt mondta, sajnálja, hogy nem a sérülései előtt kezdett el vele dolgozni, mert szerinte a világ egyik legjobb kilencese lehetett volna belőle, Robert Lewandowski és Mario Götze szerelemgyermeke.
Liverpool, az ellenfelek rémálma
A tévénél olyan helyi sportcsillagokról készített riportokat, mint például a snowboardbajnok Roschinger-nővérek, de a szerkesztőség legfiatalabb tagjaként az is az ő feladata az volt, hogy beszerezze a közeli nagyáruházból a kólásüveg alakú gumicukrokat, amelyeket három-négy méterről dobáltak egymás szájába. „Számára már akkor is minden egy verseny volt” – mondta róla Quast.

2016. május 18-án már rég éjfélt ütött az óra, amikor a bázeli Novotelben búskomor hangulat uralkodott el. A Liverpool az Európa-liga döntőben ugyan még vezetett az első félidő után 1–0-ra, végül 3–1-es vereséget szenvedett a Sevilla ellen, a különbség azonban lehetett volna sokkal nagyobb is ennél. Klopp a döntőt követően saját magát hibáztatta, de azt is tudta, hogy ez nem igazán az ő csapata, hiszen még egy teljes szezont sem töltött el a „vörösök” kispadján, talán túl korai volt a fináléba jutás. A Liverpool az angol Ligakupában is ezüstérmet szerzett, miután a döntőben a nagy rivális Manchester Cityvel szemben alulmaradt.

Ugyan az edzéseken a játékosai mindent megtettek, nem mindenkit nyűgöztek le az új mester módszerei. Néhányan a rutinosabbak közül úgy gondolták, kissé egysíkúak és unalmasak az edzések. Az eredmények azonban Kloppot igazolták, már az első hetekben drámai javulás jelentkezett a klub eredményeiben, de ami ennél is fontosabb, a játék képe is bizakodásra adott okot a szurkolóknak.
Klopp edzői karrierje kalandosan indult. Az ezredforduló elején igencsak gyengén szerepelt a Mainz a Bundesliga 2-ben, ezért 2001 februárjában menesztették Eckard Krautzun vezetőedzőt és helyére az előző mérkőzésen még játékosként szereplő Jürgen Kloppot nevezték ki, mint a klub ideiglenes vezetőedzője. A döntés bevált, Klopp benntartotta a csapatot, az idény végén pedig szerződést ajánlottak neki. A következő évben egy ponttal, majd a 2002/2003-as évben mindössze egyetlen góllal maradtak le az első osztályba feljutástól, míg végül 2004-ben összejött a dolog, Klopp pedig megszerezte az UEFA-Pro edzői licencét, ami ahhoz kellett, hogy az élvonalban is ő ülhessen le a kispadra.
A vereség keserű íze adta az igazán nagy erőt

Jürgen Klopp (balra) és Marco Rose (jobbra) ünnepel a Mainz győzelme utánChristian Benteke, a belga válogatott csatára mondta ezt Kloppról először, és azt is elmagyarázta, hogyan érti: ott van nekünk, ha szükségünk van rá. Bár fél évvel később eladta a klub, utána is azt nyilatkozta, hogy Klopp a valaha volt legjobb edzője volt. Hasonló sorsra jutott Mamadou Sakho is, akit bár tiszteltek az öltözőben és Klopp is szerette a játékát, mégsem volt maradása, a német ugyanis legalább ennyire fontosnak tartotta a csapaton belüli fegyelmet. Sakho volt, hogy lekéste a csapat gépének indulását, nem vett részt orvosi vizsgálaton, közös étkezéseken, de volt olyan, amikor 2016-ban egy pozitív doppingteszt miatt ki kellett hagynia a Sevilla elleni Európa-liga döntőt. Később tisztázták a helyzetet, és mint kiderült, fogyókúrás étrendkiegészítőket szedett a klub tudta nélkül. Klopp rettentő dühös volt, elvárta ugyanis, hogy a rangidős játékosok mutassanak példát a fiataloknak. Sakho soha többet nem lépett pályára a Liverpool mezében.

A 2005-06-os szezonban a Mainz elindulhatott az UEFA-kupában, miután az előző szezonban a legsportszerűbb csapat volt a Bundesligában, így egy sorsolás után a selejtezőben találta magát a csapat, ahonnan sikeresen kvalifikált a főtáblára. A német klub végül a későbbi győztes Sevilla ellen maradt alul és esett ki az első fordulóban. Egy évvel később a csapat visszaesett egy osztályt, ahonnan 2008-ig nem sikerült visszaverekednie magát az élvonalba, így az idény végén Klopp – korábbi ígéretéhez híven – távozott a Mainztól.
Ezután az akkor gyengélkedő Borussia Dortmundnál talált magának új állást, miután az együttes csak a 13. helyen zárta az előző évi bajnokságot, és az idény végén menesztették az akkori vezetőedzőt, a később a Ferencvárost is irányító Thomas Dollt.
A bázeli vereség azonban minden bizonnyal fájóbb kudarc volt, hiszen ez azt jelentette, hogy a következő évben nem léphetett pályára a nemzetközi kupában a Pool. A döntő után Klopp azt mondta játékosainak, még mindig büszke rájuk, emlékeztetve őket arra, senki sem gondolta volna, hogy idáig jutnak. „Két órával ezelőtt mindannyian szarul éreztük magunkat. Ez azonban csak a kezdete volt valaminek. Lesznek más döntők is” – biztatta játékosait. Mindenkit arra kért, hogy emlékezzen erre az érzésre, mert ez fog erőt adni a jövőben.
És ennek a sikernek lehet részese Szoboszlai Dominik is, aki év eleji sérüléséből felépülve új lendületet adhat a csapatnak a bajnokság második felére. Aligha akar az elköszönő Kloppnak csalódást okozni, hiszen a német edzőnek – Szoboszlai saját bevallása szerint is – hatalmas szerepe volt abban, hogy tavaly nyáron a Liverpoolt választotta.
A hőn áhított angol bajnoki aranyra se kellett már sokat várni, 2020-ban, harminc év szünet után a Premier League-et ismét a Liverpool nyerte meg, megszerezve ezzel a klub 19. bajnoki címét. A 2021/2022-es szezonban az FA-kupát és az angol Ligakupát, majd egy évre rá az angol Szuperkupát nyerték meg a „vörösök”, a csapatnak pedig minden esélye megvan, hogy méltóképp búcsúztassa el Jürgen Kloppot, ugyanis jelenleg 5 pontos előnye van az egy meccsel kevesebbet játszott Manchester Cityhez képest a bajnokság felénél.
Így kanyarodunk vissza a német menedzser legsikeresebb és talán legszebb, Liverpoolban eltöltött nyolc és fél évéhez, ahol egy lelkileg összezuhant csapatot kellett átvennie. A 2013/2014-es idényben egy karnyújtásnyira voltak attól a „vörösök”, hogy több mint 20 év után újra bajnoki címet ünnepelhessenek, de a 2008/2009-es szezon keserű második helye után kénytelenek voltak ezúttal is ezüstéremmel beérni Steven Gerrardék. Ezt a következő évben egy hatodik hely követett, így Klopp komoly terhet vett a nyakába.
© WERNER BAUM / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
A sárga-feketék Klopp első szezonjában a 6. helyig jutottak, egy évvel később pedig 5. helyen zártak, de csak ezt követően jött az igazi áttörés, hiszen a Dortmund egymás után kétszer lett bajnok. 2012-ben ráadásul a bajnoki cím mellett a Német Kupát is megnyerték, ezzel története során először duplázott hazai porondon a csapat. 2013-ban a Bajnokok Ligája döntőjéig meneteltek, ott viszont a Bayern München jobbnak bizonyult. Ez a vereség kissé megakasztotta a felfelé ívelő klub fejlődését, a Dortmund már nem tudta azt hozni, mint korábban, így 2015-ben Jürgen Klopp felállt a kispadról.
2015-ben első liverpooli napjai egyikén a klub edzőcentrumában a „terrible”, azaz a „borzalmas” szót írta fel a taktikai táblára, jó nagy betűkkel, majd elmagyarázta, hogy így fogja magát érezni minden egyes csapat, aki a Liverpool ellen pályára lép. Klopp fejében már ekkor összeállt a kép, miképp érhető ez el: „többet és gyorsabban kell futnunk, amikor pedig labdát veszítünk, azonnal visszatámadunk”.
© Ben STANSALL / AFP
Jürgen Klopp magasba emeli a Bajnokok Ligája trófeát
Quast még az 1990-es években ismerkedett meg Kloppal. Akkor ő a Mainzról készített tudósításokat a helyi lapba, miközben a SAT1 televíziós csatornánál szabadúszóként dolgozott, ahol gyakornoki állást vállalt egy, a pályán gyors, és néha parádés gólokat szerző, de amúgy technikailag nem túl erős képességű csatár. Ezt az embert Jürgen Kloppnak hívták. Klopp tizenegy évet töltött a Mainz játékosaként, de mindig is aggódott, hogy a rosszul fizető szerződése egyszer le fog járni, ezért a biztonság kedvéért más szakmát akart tanulni.
A német azt akarta, hogy a Liverpool szurkolói újra bízzanak a csapatban. Úgy vélte, ha sikerül a lelátókon égő szenvedélyt hasznosítani, akkor a 12. emberről szóló teória valósággá válhat, ami a legnehezebb pillanatokon is át tudja segíteni a csapatot. Ennek ékes bizonyítékát a 2015-ös, Dortmund elleni Európa-liga meccsen szolgáltatták a szurkolók, ahol a Liverpool 25 perccel a lefújás előtt még 3–1-es hátrányban volt, de végül 4–3-ra fordított, összesítésben pedig 5–4-gyel továbbment. „A szurkolók pályafutásom legjobb fél óráját hozták össze” – hálálkodott a mérkőzés után Klopp.
Eltelt azóta harminc év, ez az ember pedig semmit nem változott. 2019 tavaszán a Liverpool élet-halál harcot vívott a bajnokság utolsó fordulóiban, hogy tartsa a lépést a listavezető Manchester Cityvel, akik sehogyan sem akartak hibázni. A liverpooliak mentális erejét mutatta, hogy néhány nappal a bajnokság befejezése előtt egy óriási feltámadás után kiejtették a Barcelonát a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Az első meccset a katalánok 3–0-ra hozták otthon, így az Anfield Roadra gyakorlatilag azzal a tudattal utazhattak el, hogy zsebben a továbbjutás. Azzal viszont nem számoltak, hogy Jürgen Klopp annyira felspannolja csapatát, hogy a visszavágó második félidejének elején már ők vezettek 3–0-ra, ezzel ledolgozva hátrányukat. Tizenegy perccel a vége előtt aztán jött Trent Alexander-Arnold azóta már legendássá vált szöglete, a Liverpool pedig bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.
Vissza se vonult, már edző volt a Mainznál

A játékosok barátja volt, de nem a legjobb barátjuk2024. január 26. szomorú nap a Liverpool FC szurkolóinak, hiszen a csapatot nyolc és fél éve irányító Jürgen Klopp bejelentette, hogy a szezon végén távozik a csapattól. Klopp egy videóinterjúban fejtette ki, hogy elfáradt az elmúlt években, kifogyott az energiából, ami miatt már nem tudja újra és újra elvégezni azt a munkát, amit kellene. Csodálatos emlékként élnek benne az Angliában töltött évek és fontos siker volt számára, hogy a Mersey-parti együttest újra a csúcsra tudta repíteni. Oda, ahová való. Amikor azonban rájött, hogy már elérte célját, újra magára kezdett el gondolni, aminek az lett az eredménye, hogy elhagyja a Liverpoolt, és ígérete szerint soha nem tér már vissza, nem irányít több angol klubot, vagyis nem a konkurenciát fogja erősíteni.

A bajnoki cím végül nem jött össze, egy ponttal lecsúsztak róla, de Klopp a Tottenham elleni BL-döntő előtt azzal nyugtatta játékosait: „Ez az első esélyünk volt a győzelemre, nem az utolsó”. A madridi finálé volt az az este, amikor a liverpooli játékosok és Jürgen Klopp győztessé váltak, maguk mögött hagyva minden szerencsétlen pillanatot és elveszített döntőt. A mérkőzés után Tom Werner, a Liverpool elnöke azt mondta, „Jürgen zseniális pszichológus lenne, ha nem lenne olyan nagyszerű edző. A játékosokból mindig a maximumot hozza ki”.
„Kloppo nem ismeri az elégedettség szó jelentését. Természetesen mélységesen boldog, ha elér valamit, de nincs benne a „végre megcsináltam érzés”. Ez soha nem róla szól és nem is arról, hogy bizonyítson bárkinek is. Kloppo azért csinálja, amit csinál, mert szereti a futballt, szereti az életet és a győzelem érzését. És ami még ennél is fontosabb, imádja megosztani ezeket a csodálatos pillanatokat azokkal, akik hasonlóképpen éreznek” – jellemezte őt becenezán emlegetve egyik legjobb barátja, Martin Quast, egy német sportriporter.
A szurkolók bizalmát kellett először visszanyernieÍrta a HVG

A Sport: Az ember, aki feltámasztotta a Liverpoolt bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.