Szélesi a 8-0 után: „Szerencsére ez nem helyezett nyomást a fiúk vállára”

– Már a mérkőzés előtt egyértelmű volt, hogy csak a győzelem az elfogadható eredmény, de szerencsére ez nem helyezett nyomást a fiúk vállára. Sokat segített, hogy már az első percekben meg tudtuk szerezni a vezetést, és ezt követően egy percig sem forgott veszélyben a három pont sorsa. A játékosok megvalósították a taktikai elképzeléseket, kihasználták a területeket a széleken, és jó arányban értékesítettek a helyzeteket. Még egy nehéz mérkőzés vár ránk, de természetesen a győzelemre játszunk majd Írország ellen – mondta Szélesi Zoltán az mlsz.hu-nak.

Az utolsó találkozón az eddig hibátlan írek ellen lépünk pályára kedden. A csoportból az első két helyezett jut tovább a tavaszi elitkörbe.

A csoport jelenlegi állása:

1. Írország 6 pont
2. Magyarország 4 pont
3. Wales 1 pont
4. Gibraltár 0 pont

U19-es Eb-selejtező: Megsemmisítő győzelmet aratott a magyar válogatott