Új szerződést írt alá a DVTK csapatkapitánya – HIVATALOS

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Diósgyőri VTK szerződést hosszabbított fontos játékosával…

 

A Diósgyőri VTK hivatalos honlapja számolt be róla, hogy a klub a következő idényre is meghosszabbította az együttes csapatkapitánya, Holdampf Gergő szerződését.

A 29 éves középpályás két évvel ezelőtt igazolt a miskolciakhoz még a másodosztályban, segített kiharcolni az NB II-es feljutást, majd az élvonalban is alapembere az együttesnek. Holdampf az előző idényben 28 másodosztályú bajnokin, az aktuális kiírásban pedig mostanáig 29 NB I-es mérkőzésen lépett pályára. Pályafutása korábbi szakaszában többek közt a Nyíregyháza, a Budapest Honvéd és a Szombathelyi Haladás csapataiban szerepelt.

“Egyszerre érzek most büszkeséget, megtiszteltetést, hálát és természetesen nagy boldogságot. Amikor Diósgyőrbe érkeztem, a klub ugyanazokat a célokat fogalmazta meg, amit én is magam elé tűztem, és ezt maradéktalanul sikerült elérni. Az elmúlt közel két évben bajnokok lettünk a Merkantil Bank Ligában, illetve sikerült stabilan bennmaradni az első osztályban. Az első diósgyőri szerződésem aláírásakor úgy fogalmaztam, hogy tisztában vagyok azzal, milyen nagy klubba érkeztem.”

“Részemről sosem volt kérdés, hogy szeretnék Diósgyőrben maradni – tért ki a szerződéshosszabbításra -, és szerencsére a vezetőség, valamint a szakmai stáb is úgy gondolta, hogy számítanak rám, és bennem gondolkodnak. Nagyon motivált vagyok, és bízom benne, hogy miként megvalósítottuk a korábban kitűzött célkitűzéseket, úgy érjük el a jövőbeli célokat is. Továbbra is ki akarom venni a részem a csapat eredményes szerepléséből, minél több időt szeretnék a pályán tölteni, méghozzá továbbra is csapatkapitányként. Bármilyen célt is tűz ki a klubvezetés, maximálisan segíteni fogom a csapatot annak elérésében. Nagyon bízom abban, hogy amíg játékos leszek Diósgyőrben sikerül megajándékozni a szurkolókat valamilyen különleges eredménnyel” – tette hozzá Holdampf.

“Holdampf olyan elnyűhetetlen játékos, akit a DVTK szurkolói mindig látni szeretnének a pályán: az elsőtől az utolsó percig fut, hajt, küzd, robotol, teszi a dolgát. Kőkemény labdarúgó, aki sosem félti magát, minden párharcba bátran megy bele. Számára mindig a csapat az első, igazi vezéralkat a pályán és a pályán kívül is, megérdemelten viseli a csapatkapitányi karszalagot a következő idényben is” – jellemezte őt a klub hivatalos oldala.

fociclub

A Új szerződést írt alá a DVTK csapatkapitánya – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.