Szuperliga: a FIFA és az UEFA „visszaélt erőfölényével” egy spanyol bíróság szerint 

Korábban az Európai Bizottság is hasonló döntést hozott, a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus azóta is kitart a Szuperliga ötlete mellett.

Az Európai és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (UEFA és FIFA) is „visszaélt erőfölényével”, és „megakadályozta a szabad versenyt” azzal, hogy ellenezte az európai Szuperliga létrehozását – mondta ki egy spanyol bíróság az AFP jelentése szerint. 

Az ítélet megismétli az Európai Bíróság korábbi döntését, amely arra kötelezte a két szövetséget, hogy „hagyjanak fel a versenyellenes magatartással”. 

Az ügyet az A22 Sports Management, az eredetileg 20, majd 64 csapatosra tervezett Szuperliga ötletgazdája terjesztette a madridi kereskedelmi bíróság elé, a döntés hatálya azonban bizonytalan. 

Emlékezetes: 2021 áprilisában 12 európai csapat, az angol Manchester City, Manchester United, Liverpool, Tottenham, Arsenal és Chelsea, a spanyol Real Madrid, Barcelona és Atlético Madrid, valamint az olasz Internazionale, Juventus és AC Milan külön kupasorozatot tervezett indítani Szuperliga néven, ám az UEFA, a FIFA, valamint a szurkolók felhördülése miatt többségük visszalépett az ötlettől. Azóta csak a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus tartott ki az elképzelések mellett. 

Ahogy a hvg.hu is megírta, az Európai Bíróság decemberben kimondta, hogy „a FIFA és az UEFA klubok közötti labdarúgóversenyek, például a Szuperliga előzetes jóváhagyására vonatkozó szabályai ellentétesek az uniós joggal”. A döntést tudomásul véve az UEFA azt írta: „Ez az ítélet nem egyenlő az úgynevezett Szuperliga támogatásával, inkább az UEFA előzetes engedélyezési szabályain belüli hiányosságokat hangsúlyozza, amelyeket már 2022 júniusában felismertek és kezelni kezdtek. Az UEFA bízik az új szabályzatának szilárdságában, különös tekintettel abban, hogy azok megfelelnek az összes vonatkozó európai törvénynek és előírásnak”.

Írta a HVG

A Szuperliga: a FIFA és az UEFA „visszaélt erőfölényével” egy spanyol bíróság szerint  bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.