Kettős győzelemmel köszönt el Varga Tamás a debreceni kispadtól

Varga Tamasdebrecen2016Idegenben is győzni tudott a Debrecen a Miskolc ellen. A cívisvárosiak így a 9. helyen végeztek, kétszeres olimpiai bajnokunk pedig kettős sikerrel búcsúzott. A Debrecen végzett a 9. helyen a férfi Ob I-ben. Ez aligha vígasztalja Varga Tamásékat, hiszen vérmesebb reményekkel vágtak neki a szezonnak. A csapatnál és a kispadon is lesz változás a következő szezont illetően. […]

Read More

Női Ob I: döntőben az UVSE

2015uvsenoi01Söpréssel jutott a fináléba az UVSE. Az elődöntő második mérkőzésén is magabiztosan verték a lilák a Szentest. Az UVSE 1-0-ás előnnyel várhatta a Szentes elleni második elődöntő mérkőzést. Mindkét csapat nagy sikereken van túl, elég ha a Kurca-partiak LEN-Kupa bronzérmére vagy az UVSE Euroliga ezüstjére gondolunk. Az első negyedben még tudta tartani a hazai együttes […]

Read More

Férfi Ob I: kezdődik a rájátszás

20151017honvedvasas01Már ma egy előrehozott helyosztóval indul a rájátszás… A hetedik hely sorsa napokon belül eldőlhet, hiszen a Honvéd és a Vasas már ma este összecsap a Kőér utcában. A második találkozót pedig pénteken rendezik. A további helyosztók első mérkőzéseit “csak” május 7-én fogják megrendezni. A finálé az egyik fél három nyert mérkőzéséig tart, míg a többi […]

Read More

Magyaros ételek? Gondoljuk újra!

Magyarok vagyunk, és a többségünk igenis szereti a pörköltet, a gulyáslevest, a rakott krumplit, és még sorolhatnánk a végtelenségig a magyar konyha remekeit. Ámde azzal is tisztában vagyunk, hogy a tradícionális módon elékészített magyaros ételek nem a legegészségesebbek. Hogyan csempésszük mégis tányérunkra nyugodt szívvel ezeket a falatokat?

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.