Gattuso elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után
Az olasz vezetőedző mellett Bonaventura és Calhanoglu is megszólalt.
Az olasz vezetőedző mellett Bonaventura és Calhanoglu is megszólalt.
A Bröndby is beleszólhat a miskolciak edzőkérdésébe, emiatt nem tudták még bejelenteni a magyar edző kinevezését.
Véget ért az NB I-es labdarúgó-bajnokság őszi szezonja: a csapatokkal és játékosokkal együtt az 1996. január 1-je után született fiatalokkal foglalkozó sorozatunk is téli pihenőre vonul. A záró fordulóban szerepet kapott, húsz év alattiakat azért persze még szemügyre vesszük, köztük … Bővebben
A labdarúgó NB I tizennegyedik fordulójában összesen tizenkilenc 1996. január 1-je után született futballista szerepelt. A játéknap azonban nem az ő teljesítményükről marad emlékezetes, ugyanis mindössze egy olyan csapat tudott nyerni, amelyben 21 év alatti játékos is lehetőséget kapott. Majer … Bővebben
Két ifjú debütánst köszönthettünk a labdarúgó NB I 13. fordulójában. Az élvonalban szereplő fiatalokról szóló sorozatunkban először írhatunk az eddig az NB III-ban játszó, a Ferencváros ellen bemutatkozó, tizennyolc éves Tömösvári Bálintról, valamint az angyalföldi Murka Benedek nevéhez fűződő NB … Bővebben
A Diósgyőrben folytatja az Angliából hazatérő Bukrán Erik. A Hull City 19 éves korábbi kapusa honlapunknak mesélt a szigetországban töltött időszakáról, sikerekről és kudarcokról, valamint hazatérésének okairól. Majer Dániel •Hazatért a szigetországból Bukrán Erik, a Hull City és a Bolton … Bővebben
Rekordot döntött az NB I 9. fordulója, a fiatalszabály bevezetése óta nem jutott ilyen sok játékperc a 21 év alatti labdarúgóknak. Ezúttal huszonhárom futballista 1396 percet töltött a pályán, még a Ferencvárosban is találtunk fiatalt, Csernik Kornél személyében. Majer Dániel … Bővebben
Egyre több átigazolási hír jelenik meg az NB I-es klubok kapcsán, bár az átigazolási időszak hivatalosan még nem is kezdődött el. A csakfoci.hu a könnyebb átláthatóság kedvéért ismét jelentkezik megszokott rovatával, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén. Összeállításunkban a két idei kieső (Puskás Akadémia, Békéscsaba) és a már biztosan feljutó Gyirmót is szerepel.
Utánpótlás-nevelő projektbe kezdett a Diósgyőr. A DVTK piramisrendszert alakít ki: Északkelet-Magyarországon, a régió városaival együttműködve. A klub ügyvezetője, Szabó Tamás az amigeleken.hu-nak nyilatkozott. UP-info • Utánpótlás-bázis építésén dolgozik a DVTK, együttműködést kötött már a Salgótarjánnal, az Egerrel és a Borsod … Bővebben
Az NB I 25. fordulójában kapták a második legkevesebb lehetőséget a fiatalok, vagyis most már ki lehet jelenteni: a hajrá közeledtével nem bíznak bennük a vezetőedzők. Ellenben akik pályára léptek, általában meghálálták, ahogy tette azt Bobál Dávid, Gera Dániel, Németh … Bővebben
A Diósgyőr és a Budapest Honvéd után a Békéscsabának is beköszönt az NB III-as Kozármisleny csatára, Beke Péter. A szezon meglepetéscsapatának támadója még nem kapott ajánlatot felsőbb osztályból, de reméli, hogy csak nyárig kell várnia. Nagy-Pál Tamás • Bár adataink … Bővebben
Elképzelhető, hogy mégsem kell operálni Kitl Miklóst. A DVTK 18 éves középpályása a műtét lehetőségével nem is számol. Az őszi szezonja nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, ezért (is) mihamarabb visszatérne a pályára. Nagy-Pál Tamás • „Hogy vagy?” – kérdeztem … Bővebben
Most sem bíztak az NB I-es klubok a fiatalokban, összesen ezer játékpercet sem adtak nekik. A kispesti Gazdag Dániel nyújtott kiemelkedőt, míg Székely György öt kapott góllal debütált a Paks kapujában. Nagy-Pál Tamás • Átlagon aluli játékidőt kaptak a fiatalok … Bővebben
A labdarúgást tudományos szempontok szerint vizsgáló CIES összeállításából kiderül, hogy Európában egyre kisebb arányban foglalkoztatják a klubok saját nevelésű játékosaikat. A visszaesés főleg a kontinens északi, nyugati és déli régióját érinti, keleten ugyanakkor – nem feltétlenül sportszakmai szempontok miatt – … Bővebben
A magyar élvonal 13. fordulójában kevés fiatal lépett pályára, ráadásul egyikük sem nyűgözte le a nagyközönséget. Lipcsei Péter szerint megkérdőjelezhető, hogy a vezetőedzőket szakmai szempontok vagy inkább a klub anyagi érdekei vezérlik a kezdőcsapatok összeállításakor. Nagy-Pál Tamás • Sorozatunk folytatódik: … Bővebben
A bajnoki fordulók után jelentkező sorozatunkban először számolhatunk be arról, hogy az összes NB I-es csapatban pályára lépett U20-as játékos. A Videoton volt az utolsó beszálló. A forduló legjobbja Sallai Roland és Lenzsér Bence volt. Nagy-Pál Tamás • Túl vagyunk … Bővebben
A bajnoki fordulók után jelentkező sorozatunkban először számolhatunk be arról, hogy az összes NB I-es csapatban pályára lépett U20-as játékos. A Videoton volt az utolsó beszálló. A forduló legjobbja Sallai Roland és Lenzsér Bence volt. Nagy-Pál Tamás • Túl vagyunk … Bővebben
A minden bajnoki forduló után jelentkező, új rovatunkban a fiatalok NB I-es játéklehetőségét regisztráljuk. Ezúttal már csak a Videotonban nem lépett pályára U20-as játékos. Bobál Dávid ismét parádés teljesítményt nyújtott, míg Sallói Dániel élete második meccsén megszerezte első gólját. Nagy-Pál … Bővebben