Címke: dopping
Eltiltása után hazájában térhet vissza Paul Pogba – sajtóhír
Szigetországi sajtóbeszámolók szerint egy szebb napokat is látott francia csapat készül leigazolni a doppingolás miatti…
Doppingvétség miatt eltilthatják a világbajnok szélsőt – sajtóhír
Spanyol sajtóértesülések szerint doppingvétséget követett el a Sevillától a közelmúltban Olaszországba szerződő rutinos labdarúgó… (Photo…
Hatalmas sportdiplomáciai sikert ért el Gyulai Márton
Az Európai Atlétikai Szövetség (EA) Prágában tartotta tisztújító kongresszusát, ahol a tagországok képviselői szavaztak az elkövetkező időszak vezető tisztségviselőire. 2015-ben minden idők legfiatalabb tagjaként került be a sportág döntéshozó testületébe Gyulai Márton, aki most, 2019-ben újabb fantasztikus sikert aratott: a Tanácstagságra kandidálók közül senki sem kapott több szavazatot a magyar sportvezetőnél. Gyulai Márton a következő 2019-2023 […]
Egy holland vízilabdázó lebukott – Doppingvilágcsúcs születhetett
Pédátlan eset született, a holland pólóst 39 hónapra tiltották el a vízilabdázástól. Még tavaly ellenőrizték BZC Brandenburg Bilthoven játékosát a doppingellenőrök. Olaf Bakker a 2016. december 10-én adott vizeletmintájában megdöbbentő eredményre bukkantak, hiszen hatfél különböző doppingszert mutattak ki. A doppingellenőrök a pólós vizeletében: a 19-norandroszteron, a 19-noretiocholanolon, a nandrolon a boldenon, a sztanozolol, és a […]
Rio 2016 – Nem tiltotta ki az összes orosz sportolót a NOB
Nem tiltotta ki az összes orosz sportolót az augusztus 5-én kezdődő Rio de Janeiró-i ötkarikás játékokról a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). A döntés nem jelenti azt, hogy minden orosz versenyző biztosan rajthoz állhat a brazil városban, ehhez mindenkinek egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől. A NOB végrehajtó bizottsága vasárnap azért ülésezett Lausanne-ban, mert a […]
Nagyhét, ifjúsági Eb-vel
Érmeket vár a szövetség a magyar ifjúsági versenyzőktől a Tiszaújvárosban július 2-án kezdődő korosztályos Európa-bajnokságon, amelyen a mix váltóverseny mellett először rendeznek egyéni viadalt is. Pusztai Viola • Egy hétig Tiszaújváros lesz a triatlon fővárosa. A 18. alkalommal megrendezett Triatlon … Bővebben
Hasznos tippek a nyugodt éjszakai vezetésért
A nyári szabadságok ideje az év azon időszaka, amikor a legnagyobb forgalom van az utakon, és sok ember előnyben részesíti az éjszakai vezetést annak érdekében, hogy az üdülési napokat teljes mértékben kihasználhassa. Sötétedés után általában kisebb a forgalom, de a csökkent látási viszonyok és a fáradtság miatt megnő a balesetek veszélye is. Európában az éjszakai balesetek a sérüléssel járó összes baleset 37 százalékáért felelősek, így az éjszakai közlekedés biztonságának növelése érdekében meg kell tenni bizonyos óvintézkedéseket.
Dopping miatt kizárták az orosz négypárevezős csapatot
Doppingvétség miatt nem indulhat a riói olimpián az oroszok négypárevezős csapata. A nemzetközi szövetség pénteki tájékoztatása szerint a 36 éves Szergej Fjodorovcev egy május 17-én, versenyen kívül elvégzett vizsgálat során pozitív mintát szolgáltatott, a vizeletében a tiltólistán szereplő trimetazidint találtak. A négyes májusban a luzerni, úgynevezett végső olimpiai kvalifikációs regattán szerzett kvótát. Az oroszok helyére […]
Újabb orosz bukta
Feltehetően meldoniummal buktak le az orosz U18-as jégkorong-válogatott tagjai, ezért nem vesznek részt az idei korosztályos világbajnokságon. Utóbbi már tény (az U17-es csapat lép jégre), előbbit még nem erősítette meg az orosz szövetség. UP-info • Tovább szedi (orosz) áldozatait a … Bővebben
Úszás: hat kínai úszó doppingolt, jelentés a WADA felé
Hat kínai úszó akadt fenn a doppingvizsgálatokon tavaly augusztus vége óta és a Kínai Doppingellenes Ügynökség szerint – szemben a The Times brit lap beszámolójával – minden esetet jelentettek a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA). A kínai ügynökség igazgató-helyettese, Csao Csien elmondta: augusztus végén és szeptember elején három úszó szervezetében mutattak ki klenbuterolt, büntetésüket pedig hamarosan […]
Doppingolt az orosz válogatott – Egy évre eltiltották
Budapesten mutatkozott be az orosz válogatott színeiben Ivan Szucskov. A 20 éves játékos felfelé ívelő karrierjében most egy kis törés következett be, hiszen egy évre eltiltották. Az orosz vízilabdázót az ország doppingellenes ügynökségének (RUSZADA) fegyelmi bizottsága doppingszabályok megsértése miatt egy évre eltiltotta a játéktól. Az ügynökség azt viszont nem közölte, hogy milyen szerrel bukott meg […]
Csak megrovást kapott a doppingvétséggel megvádolt úszónő
Kylie Palmer egy két évvel ezelőtti doppingtesztjében találtak júniusban vízhajtót a WADA emberei, a Nemzetközi Úszószövetség azonban csak megrovásban részesítette az ausztrál úszóklasszist. Pozitív lett a 2013. július 31-én a barcelonai világbajnokságon adott mintája az ausztrál úszónőnek, Kylie Palmernek. Megtalálható volt benne a furosemid (S5-ös osztályba besorolt vízhajtó és maszkírozó szer) nevezetű anyag. Fotó: theguardian.com […]
Kucsera Gábor megbukott az MKKSZ tesztjén
Az eddig rendelkezésre álló információk szerint kokaint fogyaszthatott a korábbi világbajnok kajakos, aki az elmúlt…



















