Címke: egészségséf
Egy szinten a Mercedes, a Ferrari és a Renault
Bár 2014-ben, az új motorformula bevezetésekor jelentős különbségek alakultak ki az egyes gyártók termékei között, a paddock technikai szakértői szerint ma már egyik erőforrás sem lóg ki egyértelműen a sorból.
Finnországi vendégjáték
Egy héten át Finnországban vendégeskedik a fiú és a leány serdülők röplabda-válogatottja. A cél a felkészülés az augusztusi Olimpiai Reménységek Versenyére. Lakner Gábor • A közelgő kánikula elől a hűvös finnországi nyárba menekülnek szerdán fiatal röplabdázóink, vagyis a fiú- és … Bővebben
Papp Márk 10 km-en riói kvótát szerzett Setúbalban
Papp Márk (fehér sapkában) olimpiai kvótát szerzett Setúbalban a nyíltvízi úszók olimpikai kvalifikációs versenyén.
Hamilton Mercedese továbbra is problémás
A brit versenyző gyenge rajtjáért a Mercedes kuplungját tette felelőssé. Ugyanaz a probléma tért vissza, amely idén többször hátráltatta az F1-es csapatot. Hamilton szerint Rosberget is érintette.
Női Világliga Szuperdöntő: már a negyeddöntők jönnek
Véget értek Sanghajban a csoportmeccsek. Holnap már a negyeddöntőkre kerül sor, ahol már nem lehet tartalékolni. A héten a Női Világliga Szuperdöntőjét rendezik Sanghajban. A magyar válogatott nem jutott ki a kínai fináléra, hiszen a selejtezőcsoportból az olaszok Bíró Attila csapat előtt végeztek. A taljánok mellett Spanyolország és Oroszország kvalifikált Európából. Nos, a csoportmeccsek után két hibátlan […]
Győzelemmel hangolt Olaszország az Eb-re
Az olasz válogatott hétfőn este 2-0-ra legyőzte Finnországot, így győzelemmel hangolt a június 10-én rajtoló…
A motorhoz nyúlhat a Ferrari Kanadáig
Bár csak nemrég, Oroszországban módosított erőforrásán a Scuderia, a következő verseny előtt újra a hajtásláncon fejleszthetnek, hogy ezzel is közelebb kerüljenek a mezőny legelejéhez.
Ricciardo vagy Verstappen kapja az új motort?
A legfrissebb hírek szerint a frissített Renault-erőforrás már a Monacói Nagydíjon bemutatkozhat, ám csak az egyik Red Bullnak jut belőle. Niki Lauda szerint nem kérdés, melyik F1-es pilóta lesz a kiválasztott.
Bernd Storck: Iránymutató lesz a pénteki mérkőzés
A szövetségi kapitány koncentrált játékot vár a pénteki, Elefántcsontpart elleni mérkőzésen a válogatott játékosaitól.
A szimulátorozás, és ami mögötte van
„Múlt héten is jártam Olaszországban szimulátorozni, ahol a Honda komoly virtuális projektet folytat. Érintőlegesen már írtam erről, de most részletesebben is bemutatom, miről van szó pontosan, mert egy számomra is izgalmas kísérlet ez.” Michelisz Norbert szavai a Honda érdekes projektjéről.
Óvodai Úszónap – Családi piknik a Vízművek telepén
Az esemény az ingyenes úszásoktatás program záróeseményeként szolgál, célja az, hogy az ebben az évben az részt vevő gyermekeket és családjukat egy kellemes piknikre invitáljunk, ezen keresztül lehetőséget adva, hogy a gyermekek megmutassák tudásukat. Természetesen várjuk azokat a családokat is, … Folytatódik…. →
Átigazolás: erősített az Eger
Régi-új “ismerőssel” erősítette meg az Eger a következő idénybeli csapatát. Hivatalosan is bejelentették, hogy az OSC védője, Decker Ádám viszatér egykori klubjába az Egerbe. – Ha jól számolok, akkor öt évet töltöttem Egerben – mondta az egrivizilabda.hu-nak. – Szép időszak volt, nem felejtettem el. Most egy olyan perspektívát vázolt fel Dabrowski Norbert vezetőedző, amire nagyon boldogan mondtam […]
De Sciglio mellett Montolivót is vinné Allegri
Mattia De Sciglio és Riccardo Montolivo is távozhat nyáron a klubtól, legalábbis ezt állítja a…
Sírással kezdődött
Amikor Kovács Dávid először jégre lépett, sírt. Most már tudatosan építi jégkorongos karrierjét. Debrecenben kezdett hokizni, onnan Ausztriába, majd Svájcba vitte az útja. Asiagóban az U18-as divízió I/B csoportos világbajnokság legjobb kapusának választották. Pusztai Viola • Négyévesen még sírva jött … Bővebben
Száztízzel a Merkaptban
Rekordot dönt a XVIII. Budapesti Nagy Sportágválasztó, hiszen soha korábban ennyi sportág nem mutatkozott be a mozgáshoz kedvet csináló eseményen: május 27-28-án összesen száztíz műfajjal ismerkedhetnek meg a Merkapt Sportközpontba látogató érdeklődők. UP-info • A Nagy Sportágválasztó rendezvények sajátossága, hogy a gyakorlatban … Bővebben
A Red Bull szélvédőjére még a halo fő kritikusa is elégedetten csettint
Amikor pár hónapja az első fejvédő elem napvilágot látott a halo képében, Nico Hülkenberg volt a megoldás legnagyobb ellenzője, a Red Bull változatát látva azonban már a német is megenyhült.
Az Arsenal szélsőjével erősítene a Milan a nyáron
Olasz és angol lapértesülések szerint a Milan felvette a kapcsolatot az Arsenallal Theo Walcott szerződtetését…
Nagy, amerikai kaland
A 16 éves Barta Márton az év eleje óta az Egyesült Államokban tanul. Rekordokat úszik, elkápráztatja az edzőit, s még az iskolában remekel. A tinédzser hirtelen költözéséről, az amerikai álom megvalósulásáról és a tervekről vele és családjával beszélgettünk. reb • „Jó … Bővebben
Remekeltek a portugálok a hétvégén
A magyar válogatott Eb-csoportellenfelei közül a portugál válogatott labdarúgói szerepeltek a leghatékonyabban a hétvégi bajnoki mérkőzéseken. Alábbi összeállításunkban az osztrák, az izlandi és a portugál kulcsjátékosok szereplését vettük górcső alá.
Komoly esztétikai műtéten esett át a Lexus IS
Továbbra is kétliteres turbómotorral vagy hibrid hajtáslánccal lesz kapható a japán prémium középkategóriás limuzin, ám a külseje – a lehetőségekhez mérten – alaposan felfrissül.



























