Címke: élen
Pagenaud először vagy Power másodszor?
Már nem kell sokat várnunk arra, hogy megtudjuk, Roger Penske melyik alkalmazottja emelheti a magasba a 2016-os esztendő Verizon IndyCar Series bajnokának járó trófeát – előzetes a hétvégi futamról.
Csúcs remény a Nemzeti Vágtán
A hétvégén kilencedik alkalommal rendezik az ország legnagyobb lovas fesztiválját, a Nemzeti Vágtát. A Hősök Terén idén sem marad ki a díjugratás. A tervek szerint vasárnap 13:15-kor rendezik a magasugró versenyszámot. 2015-ben a kétszeres CSIO Nagydíj győztes lovas, ifj. Szabó Gábor Timpex Ben Hurral győzött, aki kísérletet tett a magyar rekord megdöntésére. 210 cm-t 2008-ban Krucsó Szabolcs a Papp László arénában triple baron ugrotta, Peronnal. Optimális időjárás esetén vasárnap a Hősök Terén veszélybe kerülhet a csúcs, hiszen több nevezett lovas jelezte, hogy rekordra tör.
A Nemzeti Vágtáról a Duna TV vasárnap 16 órától élőben ad közvetítést.

Női junior Eb: Sima vereség az oroszoktól
Hétgólos vereséget szenvedett női junior válogatottunk az Eb-n. A csapat egy győzelem mellett, így begyűjtött egy vereséget is. Nem sikerült jól női válogatottunk második meccse az Eb-n. A Faragó-lányok az oroszoktól szenvedtek hétgólos vereséget. A csapat a tegnapi horvátok elleni siker után így 50%-os a csoporban, holnap szünnapja lesz az együttesnek majd Franciaországgal és Ukrajnával […]
Paralimpia 2016 – Fellobbant a láng Rióban
Tizenhét nappal az olimpia zárása után helyi idő szerint szerdán este ismét fellobbant a láng Rio de Janeiróban, és ezzel megkezdődött a XV. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye, amely jövő vasárnapig tart. A viadalon, amelyen 22 sportágban küzdenek a résztvevők, 164 ország több mint 4000 sportolója, köztük 43 magyar […]
Kemény Dénes: gondok vannak az utánpótlásban
A férfi és női válogatottaink olimpiai szereplését csalódásként értékelt a szövetség elnöke. Az utánpótlás edzőket pedig erősen bírálta Kemény Dénes. A Nemzeti Sport-nak nyilatkozott Kemény Dénes, aki értékelte a női és a férfi válogatottaink riói teljesítményét is. Az elnök szerint csalódás volt csapataink teljesítménye az ötkarikás játékokon. Kemény arról nem akart nyilatkozni, mi lesz Benedek […]
Vasárnap csodálatos időben evezünk!
Hogyan juthatunk el könnyen az egyesületekhez?! Már kihelyezésre kerültek táblák, amelyek segítenek az eligazodásban. Lejárati pontok, lehetőségek: Három egyesület a Rómaifürdő Telep Környezetvédő Szabadidő és Diák Vízisport Egyesület a 1031 Budapest Nánási út 53. -, a BKV Előre Sport … Folytatódik…. →
Szerb válogatott – Dejan Szavics elmondta a siker titkát
Mióta kapitány, mindent megnyert a szerb válogatottal, Dejan Szavics a parádés mutató mögötti titkokról, és a jövőről is beszélt. Terjedelmes interjút adott a danas.rs-nek Dejan Szavics. Mint ismeretes a szakember 2013-ban vette át a csapat irányítását, innentől kezdve pedig nem volt megállás, hiszen nyolc aranyérmet gyűjtött be a csapattal. Két Eb-címet, egy világkupát, egy vb-aranyat, három […]
Íme, a Belga Nagydíj végleges rajtsorrendje
Legalábbis most úgy tűnik, ebben a felállásában vág neki az F1-es mezőny a 44 körös spái futamnak – összeszámolni is nehéz, összesen hány rajthelyes büntetést szabtak ki a versenyzőkre.
Rédli András: tervem, hogy Tokióban még meghatározóbb ember legyek
Rédli András, a riói olimpián bronzérmes férfi párbajtőrcsapat befejező embere úgy érzi, négy év múlva még meghatározóbb szerepe lehet az együttesben.
OTP Bank Liga: az első a második ellen lép pályára szombaton
Az első és a második helyezett egymás ellen játszik az OTP Bank Liga 5. fordulójában. Debrecenben bemutatkozik az új vezetőedző, Leonel Pontes.
Rio 2016 – Bor Barna kiesett a nyolcaddöntőben a cselgáncstornán
A +100 kilogrammos Bor Barna kikapott második mérkőzésén, ezzel befejezte szereplését a riói olimpia cselgáncstornáján. A világbajnoki és háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmes magyar dzsúdós a tunéziai Faicel Dzsaballah után a Pánamerikai Játékokon négyszer bronzérmes kubai Alex Garcia Mendozával szállt szembe, akit megvert eddigi két meccsükön. A harmadik csata egyetlen intéssel dőlt el, melyet Bor kapott. Az […]
Rio 2016 – Bírósághoz fordult a hazaküldött holland tornász
A riói olimpiáról éjszakai kimaradása miatt hétfőn hazaküldött holland tornász, Yuri van Gelder bírósághoz fordult, hogy visszakerüljön a csapatba, és bemutathassa gyűrűgyakorlatát a hétfői fináléban. Van Geldert azért küldte haza a Holland Olimpiai Bizottság (DOC), mert szombat este kiment az olimpiai faluból, és éjszakai mulatozással ünnepelte meg, hogy bejutott a döntőbe, továbbá a másnap reggeli […]
Rio 2016 – Bor Barna nyolcaddöntős a cselgáncstornán
A +100 kilogrammos Bor Barna megnyerte első mérkőzését, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a riói olimpia cselgáncstornáján. A háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmes magyar dzsúdós a vb-harmadik és tízszeres Afrika-bajnok tunéziai Faicel Dzsaballahhal találkozott az első körben, akit eddig háromszor legyőzött, kétszer pedig kikapott tőle. A hatodik meccset egy leszorításra kapott ipponnal Bor nyerte. Az első két perc […]
Rio 2016 – Sidi 10., Szabián 42. fekvő puskában
Sidi Péter a 10., míg Szabián Norbert a 42. lett a kisöbű szabadpuska fekvő számban a riói olimpia pénteki versenynapján. A világ- és többszörös Európa-bajnok Sidi hétfőn az ötödik helyen végzett légpuskában, a fekvőre viszont nem mert jósolni, mert mint mondta, ebben a számban bármi megtörténhet, 30-40 lövő is van a mezőnyben, aki az elején […]
Rio 2016 – Márton Anita döntős súlylökésben
Márton Anita bejutott a súlylökés – magyar idő szerint szombaton 3.05 órakor kezdődő – döntőjébe a riói olimpián. Az idén a fedettpályás világbajnokságon és a szabadtéri Európa-bajnokságon is ezüstérmes versenyző elsőre túldobta a 18,50 méteres selejtezőszintet – igaz, csak egy centiméterrel., Az első körben rajta kívül csak négy súlylökő biztosította helyét a fináléban, a legnagyobbat a […]
Talent Cup: Turós csodagóljával győztes magyar rajt
A délutáni kezdés ellenére meglepően nagy érdeklődés mellett kezdődött Siófokon, az MLSZ Beach Arénában a világ első U21-es strandlabdarúgó tornája, a Talent Cup.
Hankook adományozás: Még 1 hónapig lehet jelentkezni
Augusztus 12-ig, vagyis még egy hónapig lehet jelentkezni a Hankook Tire Abroncsadományozási Programjára. A kezdeményezés keretében eddig megközelítőleg 150 millió forint értékben került abroncs olyan közhasznú szervezetekhez, amelyek a társadalom számára fontos szolgálatot végeznek.
A Renault-pilóta nem félti ülését
Nem szűnnek a pletykák, melyek szerint a Mercedes és Renault által is támogatott tehetség, Esteban Ocon még szezon közben helyet kaphat a francia csapatban. A fiatal pilóta felkészültnek érzi magát.
Elkezdődött a verseny!
Szerencsére az extrém időjárás nem okozott nagyobb károkat a Nemzeti Lovarda területén, így reggel nyolc órakor megkezdődött a négynapos verseny a fiatal, hat- és hétéves lovak versenyszámával.
A versenyszámot, melyre negyvenegy lovas nevezett a Schockemöhle istálló díjáért írták ki. A versenyszámban az első négy helyen magyar versenyző végzett, közülük is Tóth László Kelta nevű hatéves lovával volt a leggyorsabb, hibátlan lovas.
A versenynap fél tizenegykor a „középkör” versenyszámával folytatódik, melyre több mint száz, összesen százhét nevezés érkezett. A helyszínen az eső lassan már elállt és délutánra napos idő várható. A sok eső ellenére a versenypálya talaja tökéletes, a lovak kiválóan ugrottak az első versenyszámban és reméljük, hogy a hazai lovasok lovai a következő, 140 cm magas versenyszámban is hasonló formában fognak ugrani.

Bekeményít az FIA a rádiótilalom terén
Úgy tűnik, ahelyett, hogy enyhítenének a korlátozásokon, az F1-et irányító szervezet még egy lapáttal rátesz a rádiós szigorításokra: mostantól nincs figyelmeztetés, azonnal jön a büntetés.




















