Az áttörés éve

András Csaba, a BVSC-Zugló 14 esztendős asztaliteniszezője valósággal berobbant a köztudatba 2016-ban. A serdülőként már az ifjúságiak között is kiemelkedő eredményeket elérő, felnőtt Extraligában játszó fiatalt az áttörést jelentő évről, az edzőit pedig róla kérdeztük. Majer Dániel • András Csaba … Bővebben

Read More

Férfi Ob I – Egerben változások vannak

zf-eger201601A hevesi együttesnél több, kisebb-nagyobb változást jelentette be Dabrowski Norbert.  Nehéz helyzetben van az Eger, bár az edzésekig néhány nap még hátra van, a csapat kissé átalakult valamint sérülések is hátráltatják az együttest. “Sosem jó dolog ezekről beszélni, de valóban, egy hónapja már nem a keretünk tagja Szalai Gábor. Nagyon nem is szeretnék belemenni a […]

Read More

A Ferenczy-hagyomány

A tradíciókhoz híven nagy sikert aratott a Ferenczy-kupa: a huszonkettedszer megrendezett utánpótlás-viadalon 14 korosztályban 140 csapat indult, a kilátogató szülők és nézők pedig látványos, izgalmas mérkőzéseket láthattak. reb • Nem unatkoztak azok, akik péntektől vasárnapig Budapest különböző kézilabdacsarnokaiba látogattak el, ugyanis … Bővebben

Read More

Újra lesz szakedzőképzés

Jövő szeptembertől újraindul a Testnevelési Egyetemen a sakkszakedzői képzés, amelynek menetét az intézmény a hazai szövetséggel szoros együttműködésben dolgozza ki. Egyebek mellett utánpótlás-szakirányú képzés választására is lesz lehetőség. UP-info • A jövő év szeptemberétől újraindul a Testnevelési Egyetemen a sakkszakedzői … Bővebben

Read More

Európai Szuperkupa – Ellenállhatatlan volt a Jug Dubrovnik

jugszuperkupa01Nem volt kérdés, ki nyeri a Szuperkupát. A Jug Dubrovnik hazai pályán kegyetlen volt. Mint ismeretes, hazai pályán “fogadta” a BL-győztes Jug Dubrovnik az Euro Kupa cívédő Brescia együttesét. A mérkőzéshez csak az utolsó negyedben tudott gólokkal hozzászólni a Brescia. Az összecsapáson az első negyedtől kezdve dominált a Jug, a záróakkodot 7-0-val várhatta a csapat, […]

Read More

Kitörési lehetőség

Nem mindennapi bő egy hónapon van túl a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság női labdarúgása, előbb ugyanis az U17-es, majd az U20-as világbajnokságot is megnyerték az ország korosztályos együttesei. Vajon mitől ennyire sikeres a női futball a világ egyik legelnyomottabb országában? … Bővebben

Read More

A szerbek nagy dobásra készülnek

szerbiario2016A Szolnok és az OSC játékosa visszatérhet a válogatottba.  Mint ismeretes Zsivko Gocics és Slobodan Nikics az olimpia után lemondta a válogatottságot. Azonban december 23-án ismét felhúzhatják azt a csapat tagjaként, ugyanis Belgrádban nagyszabású gálamérkőzést rendeznek. Az esemény megálmodója, a szerb ikon Jugoszlav Vaszovics nem kívánt többet elárulni.  A gála vélhetően a Banjica uszodában lesz. […]

Read More

Fiatalításban az élen

Az elmúlt idényben a PLER-Budapest kiesett a férfi kézilabda NB I-ből, így nem maradt fővárosi együttes az élvonalban. Az utánpótlás-nevelésre közismerten hangsúlyt fektető klub felnőtt vezetőedzőjével és utánpótlás-igazgatójával beszélgettünk arról, hogy ez milyen hatással lesz a fiatalokra. Majer Dániel •Jelenleg … Bővebben

Read More

Kozák egyedül maradt

A hatodik nappal folytatódott az ifjúsági ökölvívó-világbajnokság Szentpéterváron. Mindkét állva maradt magyar szorítóba lépett, onnan viszont már csak egyikük, a 69 kg-os Kozák László távozott győztesen, és jutott a negyeddöntőbe. Majer Dániel •Zsinórban hatodszor is benépesült a szentpétervári Szibur Aréna … Bővebben

Read More

Fényből az árnyékba

Összeállításunkban a szabadtéri sportágak felkészülési lehetőségeit vesszük szemügyre a havas-jeges hónapokban. Megszólal a teniszezők, az atléták, a kajak-kenusok és az evezősök egy-egy  képviselője is. Lakner Gábor • Ahogy közeledik a tél, tető alá kényszerülnek az egyébként szabadban űzött sportágak. November … Bővebben

Read More

Férfi Ob I: változás Szentesen

szentes20161120002A férfi Ob I 8. fordulójában a Szeged ellen rabolt pontot a Szentes. A sikert több meghatározó játékosa nélkül érte el a gárda, ahol már egy légióst haza is küldtek, helyette egy orosz válogatott érkezhet. A Szentes 5-5-ös döntetlent játszott a Szeged ellen a férfi Ob I, 8. fordulójában. György Dávid és Kis Kristóf Szeif játékára […]

Read More

Ligeti gála, fiatalokkal

Idén is megrendezi szokásos év végi gáláját a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ). A háromnapos, december 28–30. között zajló Karácsonyi Hoki Buli – Winter Classic a Városligetben elnevezésű rendezvényen az utánpótlás képviselői is pályára lépnek. STJ • A nyitott pályás hokifesztivál … Bővebben

Read More

Készülnek az Eb-re

Érden, a felnőtt női országos bajnoksággal együtt rendezett utánpótlás ob-n zárták az idei évet a serdülő, junior és ifjúsági leány ökölvívók. A színvonalas viadalon már a jövő tavaszi korosztályos Európa-bajnokság került előtérbe, amelyre az utánpótlásért felelő Ancsin Katalin már most … Bővebben

Read More