
Renault: Három pilóta maradt?
Nemrég még a Renault két ülésére volt mind közül a legtöbb jelölt, de mostanra úgy tűnik, hogy három F1-es pilóta között dől el a két hely sorsa – hacsak nem tartják meg az outsidernek látszó Palmert.
Nemrég még a Renault két ülésére volt mind közül a legtöbb jelölt, de mostanra úgy tűnik, hogy három F1-es pilóta között dől el a két hely sorsa – hacsak nem tartják meg az outsidernek látszó Palmert.
A bajnokságban címet védene, a Magyar Kupát visszaszerezné, míg a BL-ben döntőbe jutna a Szolnok. – erről Kovács István a csapat szakmai igazgatója beszélt. Visszatértek Szolnokra a klub olimpián szereplő játokosai is. Nagy Viktor, Kis Gábor, Vámos Márton, Varga Dénes valamint a légiósok Zsivko Gocics, Andrija Prlainovics, Milan Alekszics, Aaron Younger és Ugo Crousillat is hadra fogható. […]
Egy cikkbe foglalva összegyűjtöttük a statisztikákat a Sampdoria elleni meccsről. – Bacca szerezte a 3…
Carlos Sainz rendkívül optimistán nyilatkozott a Szingapúri Nagydíj időmérője után. Elmondása szerint az elsődleges célja a jelenlegi hatodik hely megőrzése lesz a futamon is.
Sallai Roland (19) egyre inkább kezdi beverekedni magát a Serie A-ban szereplő Palermo csapatába. A nyáron a Puskás Akadémiából Olaszországba igazolt csatár legutóbb a Napoli ellen már kezdőként lépett pályára, elnöke nem győzi dicsérni, nemrég pedig az olasz Corriere dello … Bővebben
A horvátoktól ötméteresek után kapott ki junior válogatottunk az Eb-n, így a hetedik helyért játszhat. Mint ismeretes Horkai György és Simon Henrik a lelátón foglalhatott csak helyet, hiszen egymeccses eltiltást kaptak, így Kis István irányította a csapatot. Az első negyedben Manhercz duplájára és Nagy majd Szatmári góljára csak Zovics és Herceg tudott válaszolni, 4-2. A […]
Könnyedén győzte le a leány U19-es vízilabda-válogatott az izraelit a hágai Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. A négy közé jutásért a házigazda hollandok következnek. P. V. • Nem okozott gondot a leány U19-es vízilabda-válogatottnak Izrael együttese a hágai Európa-bajnokságon. A nyolcaddöntőben a várakozásoknak … Bővebben
Tízből nyolc (81%) járművezető több dologgal foglalkozik egyszerre vezetés közben. Erre mutatott rá a LeasePlan Mobility Monitor elnevezésű globális felmérés, melyet a LeasePlan 2015-ben végzett 4000 járművezető részvételével, 17 országban.
A riói olimpia tapasztalatai komoly kérdéseket vetnek fel a vízilabdában dolgozó szakembereknek, edzőknek. Változásokra van szükség az utánpótlás-nevelésben is, derült ki a szakmai testület üléséről készült beszámolóból. UP-info • Benedek Tibor értékelése szerint a riói olimpia nem hozott különösebb újdonságot … Bővebben
A klubot megvásárolni szándékozó kínai csoport megerősítette, hogy mintegy 350 millió eurót fognak befektetni a…
Az intelligens hálózatba kapcsolás kulcsfontosságú az autózás jövője szempontjából. Az Audi már napjainkban is élen jár e területen, és mind tovább növeli előnyét – például az Audi connect első Car-to-X szolgáltatásaival, új infotainment-elemekkel, illetve a HERE automatizált vezetéshez készülő, nagypontosságú digitális térképeivel. A jövő hálózatba kapcsolt autóival az Audi ügyfelei kényelmesebben, biztonságosabban és gazdaságosabban közlekedhetnek.
A Scuderia két pilótája megorrolt Max Verstappenre, de a legélesebb kritizálást mégsem a csapattól hallani. Az olasz sajtó egy része a hollandot, egy másik viszont Vettelt okolja.
Győr és a női juniorválogatott is készen áll a szombaton kezdődő U19-es röplabda Európa-bajnokságra, amelyhez hasonló volumenű tornát huszonkét éve rendeztünk. UP-info • Szombaton kezdődik Győrött és a szlovákiai Nyitrán a női junior röplabda Európa-bajnokság. Az Eb-t a magyar és … Bővebben
Ismét az olimpiát elemezte Faragó Tamás. A legenda nem kertelt, kitért a férfiak eredményére is valamint szabályváltozásokat is sürgetett. „Elértük azt, amit négy évvel ezelőtt Londonban. Nem tudom, hogy ennek örülni kéne vagy nem. Az biztos, hogy a magyar vízilabda ennél sikeresebb szokott lenni. Sajnálatos módon a végén egy görög meccsnek is tudtunk örülni, […]
Az abszolút negyedik helyet szerezte meg Matics Mihály és Zejda Viki a Baranya Kupán, ahol egyben a második legjobb mitsubishis páros és a legjobb N-es Mitsubishivel induló egység is voltak.
Az augusztus 5-én kezdődött játékokon – melynek mottója “um mundo novo” (egy új világ) volt – 11 303 sportoló vett részt, 306 számban hirdettek győztest, Magyarország nyolc arannyal, három ezüsttel és négy bronzzal a 12. helyen végzett az éremtáblázaton.
A Maracana Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXI. nyári olimpia Rio de Janeiróban. A két és fél órás programban a visszaszámlálás után, amellyel a híres pilótának és feltalálónak, Santos Dumont-nak állítottak emléket, a szervezők a helyi állatvilág sokszínűségének és szépségének adóztak: madárfigurák sokasága formázta meg a város nevezetességeit. Ezután […]
A riói olimpia szerdai versenynapjának aranyérmesei: TOLLASLABDA vegyes páros: Tontowi Ahmad, Liliyana Natsir (Indonézia) TEKVONDÓ férfi 58 kg: Csao Suaj (Kína) női 49 kg: Kim Szo Huj (Koreai Köztársaság) ATLÉTIKA férfi 3000 méter akadály: Conseslus Kipruto (Kenya) női 200 méter: Elaine Thompson (Jamaica) női 100 méter gát: Brianna Rollins (Egyesült Államok) női távolugrás: Tianna Bartoletta […]
A négy csütörtöki A döntőből háromban lesz magyar hajó a riói olimpia kajak-kenu versenyén, női K-1 500 méteren Kozák Danuta a címvédésért száll majd vízre. Az UTE 29 éves versenyzője a Szabó Gabriellával aratott keddi párosdiadal óta már háromszoros ötkarikás bajnok, s ha egyesben sikerül megvédenie Londonban megszerzett címét, négy aranyával minden idők legeredményesebb magyar […]
Egészségi problémákkal küzdve szerezte meg karrierje harmadik olimpiai aranyérmét Kozák Danuta, aki ma már a negyedikért száll versenybe – de sok másról is beszámolhatunk a játékok 11. napja kapcsán.