Címke: érdeklődnek
Piroska Zoltán és Flóra a Szuperdöntő győztes párosa
A lótenyésztéséről és lovas tradícióiról híres Mezőhegyesen immár 24. alkalommal rendezték meg a Kanca- és Ménversenyt teltházas lelátó előtt. A verseny négy évvel ezelőtt kiegészült a méneskönyvek versenyével is, így az ország legkiválóbb lovai minden korosztályban lehetőséget kaptak bemutatkozni ezen a három napos megmérettetésen.
A kanca kategória döntőjében a három nap alatt végig hibátlanul teljesítő hazai versenyző páros, Piroska Zoltán és Flóra megérdemelten vehették át a legjobb kancának járó díjat.

Második helyen végzett az Airvent Lovasklub versenyzője, Horváth Balázs és a Pataki Mihály tulajdonában álló PM La Conta Z

Harmadik helyen szintén egy hazai lovast üdvözölhettünk, mégpedig Ifj. Szász Attilát, aki az édesapjával tavaly Szuperdöntőt nyerő Zeldát lovagolta. A fiatal tehetség ezzel végérvényesen apja és nagybátyja nyomdokaiba lépett a díjugrató sikerek tekintetében.

A mének döntőjében nulla hibapontos összteljesítménnyel Horváth Balázs uralta a mezőnyt tíz éves ménjével, a Pataki Mihály tulajdonában lévő PM Caselloval.

Második lett szintén verőhiba nélküli teljesítménnyel, viszont a vadász versenyszámban összegyűjtött hibapontjai miatt Szotyori Nagy Kristóf és a Kun család által tenyészett Gidran Razbeg 44 Mytoc. Ezzel történelmet írtak, hiszen gidrán fajtájú mén még sosem volt a dobogón a legmagasabb kategóriában.

Egy verőhibát vétve a döntőben Horváth Balázs és PM Lavarone végeztek a harmadik helyen.

A Szuperdöntő izgalmas versenyt hozott, hiszen a kilenc bejutott lovas közül hatan tudták hibátlanul teljesíteni a 145 centiméteres rendkívül technikás pályát. Végül Piroska Zoltán és kilenc éves kancája, Flóra bizonyult a leggyorsabbnak, így ők vihették haza a vándordíjat és az ezzel járó pénznyereményt. Megható pillanatnak lehettünk szemtanúi, hiszen Flóra anyja az a Hermina, aki 1995-ben az első Szuperdöntőt nyerte Szász Attilával a nyergében, aki nem mellesleg Zoltán edzője is egyben.

Szintén gyors hibátlan lovaglással a döntő második helyét Kovács Henri vihette haza saját tulajdonú sárga kancájával, Azealia-val.

Harmadik helyen pedig a kétszeres korábbi győztes Horváth Balázs végzett PM La Conta Z nyergében, aki a verőhiba nélkül teljesítette a három napos bajnokságot és a Szuperdöntőt is.

A méneskönyvek versenyének 5 éves kategóriájában három ló tudta hiba nélkül teljesíteni a verseny három napjának alappályáit. Nem meglepő módon, a mindhárom nap első helyen végző Kovács Henri és Tamburino az összevetésben sem talált legyőzőre, így a Kovács Szilveszter által tenyészett mén bizonyult a legeredményesebb 5 éves lónak a versenyen.

A fedettpályás döntőn már bizonyító mezőhegyesi tenyésztésű kanca, Jessica sem tudott hibázni Piroska Zoltánnal, viszont az időeredményük ezúttal csak a második helyet jelentette számukra.

A Hortobágyi Nonprofit Kft. lovasa, Szladek Máté is hibátlanul lovagolt az összevetésben, így Jojoba nevű lovával a harmadik helyen, Jangcéval pedig a negyedik helyen végeztek.

Ötödik lett Kovács Henri és Cadre Romantic négy hibapontos összteljesítménnyel, hatodik pedig Piroska Zoltán másik lovával, Jégvirággal.
A hat éves kategóriában is hasonló eredmény született, hiszen az elődöntőben és középdöntőben is első helyen végző PM Banderas az összevetés után is maradt az első helyen, ezzel a legeredményesebb 6 éves ló lett a méneskönyvek versenyében Horváth Balázzsal a nyergében.

Második helyen egy a Mezőhegyesi Állami Ménes által tenyészetett kanca, Ízisz végzett Piroska Zoltánnal aki szintén végig hibátlanul ugrott a három nap alatt és az összevetésben is.

Harmadik helyen is egy helyi párosnak tapsolhatott a közönség, hiszen Jován Richárd és Impala az összevetésben egy verőhibát vétve végül a dobogó alsó fokára állhatott fel.

Negyedik és ötödik helyen a Mátai Ménes párosai végeztek, Szladek Máté és Vili a három nap egy verőhibát vétve végül a negyedik, Tóth Gyula és Inn Quiro pedig az ötödik helyen zárták a bajnokságot.
A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.
Fotó: Szabó Fruzsina
Férfi Ob I: a Szolnok megkezdte a munkát
A Bajnokok Ligája-győztes, Magyar bajnok, Magyar Kupa címvédő Szolnok megkezdte a munkát a következő idényre, egyelőre foghíjas kerettel. Fotó: Szolnoki-vízilabda.hu – Egyelőre hat játékossal – Bátori Bence, Fülöp Bence Gocics Zsivko Hangay Zoltán, Jansik Dávid és Kis Gábor – kezdtük el a felkészülést – újságolta Cseh Sándor. – A további játékosaink a világbajnokságon szerepeltek, ezért […]
Elszalasztott esély
Az U17-es után az U19-es leányválogatott is megkezdte szereplését a tavaszi elitkörre kvalifikáló Európa-bajnoki selejtező minitornán. A Montenegróban zajló megmérettetés első mérkőzésén a szlovákokkal találkozott Turtóczki Sándor együttese, és játszott 1-1-es döntetlent. De akár a három pont is meglehetett volna. … Bővebben
Nyugati rangadó Felcsúton a Merkantil Bank Ligában
A 11. fordulót rendezik vasárnap a Merkantil Bank Ligában. A listavezető Nyíregyháza a Budaörshöz látogat, a forduló rangadóján a Puskás FC a ZTE-vel csap össze.
Soron kívül adnak új gumit Hamiltonnak
Az FIA elfogadta a Mercedes kérelmét, így Lewis Hamiltonnak nem az időmérőn használt gumiszetten kell elrajtolnia az Európa Nagydíjon, dacára annak, hogy a szabályok ezt írják elő minden versenyzőnek, aki bejutott a Q3-ba.
Tinicsillag a Bayernben
Igazi gigaklubhoz szerződött Renato Sanches, Portugália új tinicsillaga. A jelenleg a Benficában futballozó, 18 éves középpályás szerződtetését május 10-én jelentette be a Bayern München. Majer Dániel • Korábban a Manchester United érdeklődéséről is lehetett hallani, de végül a német rekordbajnok … Bővebben
Egyre jobb a cukorbetegek helyzete
Átütő pozitív tendenciák láthatóak a magyarországi cukorbeteg-ellátásban: 5.800 elkerült halálozás évente, harmadával csökkent infarktus- és negyedével kisebb stroke-veszély, kevesebb amputáció és kevesebb kórházban töltött idő – derül ki a Magyar Diabetes Társaság elmúlt 15 esztendőt átfogó, nagyszabású DIABETES EPI projektjének kutatásából. Mindez egy olyan időszakban, melyben alig félmillióról közel 800 ezerre nőtt az ismert cukorbetegek száma.
„Lorenzo átigazolása jót tesz a MotoGP-nek”
Ezen a véleményen van Marc Marquez és Cal Crutchlow is: a két hondás szerint a rajongókat izgalommal töltheti el, hogy egy élversenyzőt végre egy másik gyártó színeiben láthatnak szerencsét próbálni. A brit úgy véli, az is izgalmasabbá teszi a helyzetet, hogy kétesélyes az új szerződés kimenetele.
Feghouli a Milan látókörében, a Juventus is vinné
Nem kizárt, hogy a Milan is harcba száll Sofiane Feghouliért, aki a nyártól nagy valószínűséggel…
Szegedi édesnemes
A 17 éves rövid pályás gyorskorcsolyázó, Jászapáti Petra megszerezte a magyar küldöttség második érmét, ezüstöt a lillehammeri ifjúsági téli olimpián. Szegedről indult, oda tér haza, s közben bejárja a világot, szuvenírként rendre fényes medáliát gyűjtve. Övé a jövő. reb • „Akkoriban … Bővebben
Zenére többet szeretkezünk
Nem csak a szerelmi életünkre gyakorol jó hatást a zene egy friss kutatás szerint, de a családi harmónia miatt is különösen fontos.
Scion – Toyotává alakul
A márkával szerzett, értékes tapasztalatok révén a Toyota hatékonyabban szólíthatja meg a fiatal, új ügyfeleket.
A Williamsnél minimális elvárás a harmadik hely
A grove-iak teljesítményért felelős mérnöke úgy véli, hogy nagyot tudnak majd előrelépni az idei F1-es szezonban, de nem szeretnék alább adni az elmúlt két év eredményeitől.
Hiperexkluzív: Képek Michelisz első tesztjéről Honda-pilótaként
A Formula.hu egyedülálló módon exkluzív fotókhoz jutott hozzá a Jerezben tesztelő Michelisz Norbertről, aki első alkalommal vezeti a Hondát a gyári csapat hivatalos versenyzőjeként.
Hülkenberg: A médiát zavarja a helyzetem, engem nem
A 28 éves pilótát egyáltalán nem zavarja, hogy a nagynak számító F1-es csapatok nem kapkodnak utána, sőt, nagyon jól érzi magát jelenlegi csapatánál, a Force Indiánál.
Így lesz sikeres az újévi fogyókúrád!
Kövesd Dr. Gajdács Ágnes obezitológus, testsúlygyógyász szakorvos tanácsait!





















