
McLaren: Vandoorne készen áll majd 2017-re
A wokingi F1-es istálló első embere szerint belga tartalékversenyzőjük készen fog állni a bemutatkozásra a 2017-es szezonban – az más kérdés, hogy Alonso és Button mellett jut-e majd hely neki.
A wokingi F1-es istálló első embere szerint belga tartalékversenyzőjük készen fog állni a bemutatkozásra a 2017-es szezonban – az más kérdés, hogy Alonso és Button mellett jut-e majd hely neki.
Az új Talento – testvérmodelljeihez hasonlóan – kategóriaelső hasznos terhelhetőséget kínál kivételesen kompakt méretek és kiemelkedő dinamizmus mellett.
Mint korábbról tudjuk, a győztes Nico Rosberg kis híján feladni kényszerült az Ausztrál Nagydíjat. A Mercedes elárulta, német F1-es pilótája vezetési stílusán változtatott, hogy beérjen a célba.
Szegfű Adrienn az egyik legcsinosabb magyar pilótalány, aki hétvégén a ralikrossz-ob máriapócsi futamán áll rajthoz. Nem csupán ő, hanem autója is kitűnik a tömegből.
A Lincoln egy elképesztő luxus-SUV-val lepte meg a New York-i közönséget, az újdonság a következő Navigator előfutárának tekinthető.
Leverkusen, 2016. március 24. A Mazda MX-5 negyedik generációja lett a Világ Év Autója és Autódizájnja 2016-ban. Ez már a második alkalom, hogy egy Mazda modell elnyerte a díjat (az első a Mazda2 volt 2008-ban), és az első modell a díj történetében, mely mindkét cím (Világ Év Autója és Autódizájnja 2016) birtokosa.
106 nappal a 2016-os Silk Way Rally moszkvai (egészen pontosan a Vörös téren tartandó) rajtja elõtt, és a párizsi, pekingi, illetve hollandiai bemutatkozása után Budapest volt a hivatalos Silk Way Rally prezentációs körút következõ állomása. Az eseményt megtisztelte jelenlétével az Orosz és a Kazah Nagykövetség sport attaséja. Több mint 200 vendég volt jelen a Széchenyi Sofitel Palace-ben, amely mindössze kõhajításnyira van a magyar fõváros szimbolikus helyszínétõl, a Lánchídtól.
A TOYOTA GAZOO Racing a mai napon lerántotta a leplet a vadonatúj TS050 HYBRID versenyautóról, amellyel az istálló újult erővel és reményekkel vág neki a WEC hosszú távú világbajnokság idei évadának.
A Ducati tesztpilótájaként tevékenykedő ausztrál motoros az elmúlt két napot Katarban töltötte, ahol végre kipróbálhatta a bolognaiak gyári versenyzői által használt idei versenygépet. Kedden ráadásul már az időjárás sem akadályozta a kétszeres világbajnok munkáját, aki összesen 65 kört tett meg a Desmosedici GP16-tal.
Bár a Honda még vizsgálja, menthetőek-e a Melbourne-ben összetört McLaren erőforrás-egységei, megerősítették, hogy a következő F1-es nagydíjon a spanyol teljesen új hajtásláncot használ.
Bevezették, kudarcot vallott, azonnal eltörölték, mégsem törölték el: itt tart dióhéjban a kiütéses kvalifikáció története, amelyet az F1-es döntéshozók mai határozata alapján csak a Bahreini Nagydíj után bírálnak felül.
A Red Bull orosz F1-es pilótája szerint fejlődtek és akár Bahreinben is versenyképesek lehetnek. Azt is elmondta, hogy miért szereti az éjszakai futamot és azt is, hogy hol lehet szerinte majd izgalom.
Sokak szerint a 2016-os lesz Raikkönen utolsó F1-es éve, a pletykák pedig már azt is boncolgatják, mit csinálhat visszavonulása után: az egyik spekuláció szerint a NASCAR-ban fog versenyezni.
A csütörtökön kiadott nevezési listán Kiss Pál Tamás és Szabó Krisztián mellett számos honfitársunk nevét megtalálhatjuk az Európa-bajnokság két kategóriájában.
A mérnök, akit Alain Prost tanított, és aki később megalapozta a Ferrari F1-es sikereit a saját tesztcsapat felállításával, komolyan gondolja, hogy az olaszoknak az elektromos sorozathoz kellene csatlakozniuk – még ha nem is ezen a néven.
A versenyzők érdekvédelmi szerve szerdán nyílt levélben követelt változtatást az F1 döntéshozatali rendszerében. Bernie Ecclestone megoldásokat vár az elégedetlenkedő pilótáktól, és kicsit oda is szúrt nekik.
A fiatal Max Verstappent sokan kritizáltak az F1-es Ausztrál Nagydíjat követően, mivel magából kikelve beszélt mérnökével a bokszkiállása után a csapatrádióban.
Aligha van még egy olyan versenyző, aki több mint 10 éve a Formula-1 környékén ólálkodik, és mégsem kapott soha esélyt arra, hogy egy nagydíjhétvégén is megmutassa képességeit. Születésnapját ünnepli Gary Paffett.
Magyarországon sajátítják el a szükséges gyakorlati szakmai ismereteket a Hankook Tire gumiabroncsgyártó vállalat első amerikai gyárának munkavállalói.
A New York-i nemzetközi Autószalonon rántották le a leplet az új Audi R8 nyitott változatáról.