
„Jó látni, hogy kifizetődik a tehetség”
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mind Pascal Wehrlein, mind Esteban Ocon bebizonyította, hogy kiemelkednek a fiatalok közül, s ennek köszönhetően kerültek az F1-be vagy annak közelébe.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint mind Pascal Wehrlein, mind Esteban Ocon bebizonyította, hogy kiemelkednek a fiatalok közül, s ennek köszönhetően kerültek az F1-be vagy annak közelébe.
Legalábbis így gondolja F1-es csapattársa, Jolyon Palmer, aki szerint így az egy év után a Renault színeiben visszatérő dán versenyző még nagyobb motivációval vághat neki a 2016-os szezonnak.
Mario Andretti szerint az Amerikai Nagydíj fontos az F1 számára, de a sorozatnak is kell az amerikai piac – a 21 futamos versenynaptárat viszont összességében jó dolognak tartja.
Toto Wolff, a címvédő gárda csapatvezetője szerint jól járhat a Ferrari a Haas partnereként, s bár ellenzi az ilyesfajta együttműködéseket, nem zárta ki, hogy hasonló útra térhetnek a Manorral.
Persze ezt Beltoise, Panis és Trulli is elmondhatja magáról, ám a Le Mans-i 24 óráson is diadalmaskodó francia kétszer is győzött a hercegség utcáin, miközben más pályán nem nyert F1-es viadalt.
A korábbi német F1-es pilóta úgy véli, hogy a Mercedes dominanciája természetes, a motorhangok és az igazi előzések viszont hiányoznak neki.
James Key, a 2015-ös szezonban a konstruktőri pontverseny hetedik helyén végző faenzai alakulat technikai igazgatója szerint idén még nagyobb eredményeket érhetnek el az F1-ben, mint tavaly.
Ezen a véleményen van a korábbi négyszeres világbajnok Alain Prost, aki szerint 2016-ban is Lewis Hamilton lesz a legnagyobb esélyes az F1-ben, de bízik benne, hogy idén nehezebb dolga lesz majd.
Az F1 mindenhatója szerint „kicsit olaszos” helyzet alakult ki, de ők nem tehetnek semmit – azt viszont szeretné, hogy február végéig pont kerüljön az ügy végére.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a 2015-ös idényt végigszenvedő Honda már tavaly jelentős fejlődést könyvelhetett el, és mindenük adott ahhoz, hogy hamarosan sikeresek legyenek az F1-ben.
Indonéz lapértesülések szerint Rio Haryanto már egy hete késik az utolsó szabad F1-es ülésért kifizetendő összeggel – a Manor egyelőre türelmesen vár, kérdés, hogy mikor fogy el az idő…
A Williams F1-es csapatának finn sztárpilótája, Valtteri Bottas egy interjúban elmondta, hogy megnehezítették az életét az átigazolásáról szóló pletykák – de a jövőben talán könnyebben kezeli majd őket.
A Mercedes utánpótlás-versenyzője többet érhet a feltörekvő F1-es csapat számára, mint egy fizetős pilóta – azt viszont ne feltételezzük, hogy már jövőre a csillagosoknál vezethet, figyelmeztet Norbert Haug.
Egy korábbi versenyző szerint Kevin Magnussennek nem szabad túlreagálnia azt a megjegyzést, miszerint nem ő volt új F1-es csapata első számú jelöltje Pastor Maldonado pótlására.
A Toro Rosso technikai igazgatója elmondta, hogy mi a holland F1-es pilóta és a csapat titka az előzésekkel kapcsolatban – ugyanakkor Sainz is megkapta tőle a maga dicséretét.
Jelenleg több jelölt is van az F1-es csapat fennmaradó versenyzői ülésére, nézzük, hogy ki mellett mi szól, miért lenne jó vagy éppen rossz választás a 2016-os szezonra.
A Ferrari elnöke szerint csapatának már nagy szüksége van arra, hogy világbajnoki címet nyerjen, a Formula-1-nek pedig arra, hogy új gyártók érkezzenek a mezőnybe.
Ha a Formula-1-es autók vezetése már nem jelent akkora kihívást, mint egy évtizede, és súlyos balesetek is ritkábban történnek, akkor kevesebbet kellene fizetni a versenyzőknek is – érvel Helmut Marko.
A Renault karosszériáért felelős vezetője szerint a Red Bull köridejeit fogják mércének tekinteni, de nem várják, hogy idén elérik majd a szintjüket. A Ferrari és a Mercedes kilóghat az F1-es mezőnyből.
A német gyártó motorrészlegének vezetője szerint nincs semmi mágia – régebben sokkal speciálisabbak voltak az F1-es erőforrások, manapság viszont könnyebb beszállni a játékba.