Címke: F1
“Ez volt az egyik legjobb időmérőm idén”
Az orosz F1-es pilóta csapattársát és Felipe Massát is meg tudta előzni, ráadásul remekül érzi magát az autóban – ennek ellenére nem akar nagy elvárásokat támasztani a futam elé.
Raikkönen olcsón megúszta a hibáját
Noha az ötödik legjobb időt futotta az F1-es Brazil Nagydíj kvalifikációján Kimi Raikkönen, mégis egy hellyel előrébbről indul majd, így pedig megcsúszásával együtt is „nem rossznak” könyvelte el napját.
Grosjean a dobogón tisztelegne Párizs előtt
A Lotus F1-es csapata megerősítette, a párizsi áldozatok emlékére a Brazil Nagydíj vasárnapi versenyén a #PrayforParis hashtaget helyezik fel Grosjean és Maldonado autójára.
Bottas nem ért egyet büntetésével
A Williams F1-es versenyzője, Valtteri Bottas egyáltalán nem ért egyet három rajthelyes büntetésével, szerinte ugyanis senkit nem veszélyeztetett a második szabadedzésen.
Verstappen: Ezt én sem gondoltam volna!
A Toro Rosso két F1-es ifjonca közül csak a holland jutott be az időmérő utolsó szakaszába – Verstappen elárulta, nem reménykedett abban, hogy akár csak a 10. helyen is végezhet majd.
Hamilton: A legtöbb pole és a vb-cím már az enyém
Lewis Hamilton elmondta, nincs oka magyarázkodni amiatt, hogy csapattársa, Nico Rosberg ismét legyőzte őt az F1-es időmérő edzésen – szerinte már eleget bizonyított idén.
Alonso: Szépen sütött a nap a pálya szélén
A McLaren pilótái az időmérőn tőlük látott bohókás hangulat után a nyilatkozatokban is viccelődéssel próbálták eltussolni sanyarú helyzetüket. De nem úgy volt, hogy novemberben már jók lesznek?
Rosberg és Alonso sziporkázott az időmérőn
Nico Rosberg remek sorozata Interlagosban is folytatódott, hiszen zsinórban ötödször tudta legyőzni Lewis Hamiltont a pole-ért. Fernando Alonso is kivette a részét a show-ból, noha csak a pálya mellett.
Todt: Az utakon többen meghalnak, mint most Párizsban
Jean Todt elmondta, hogy vasárnap a Brazil Nagydíj rajtja előtt az F1 mezőnye megemlékezik ugyan a párizsi merényletek áldozatairól, de már enélkül is készültek volna egy egyperces csenddel.
Hamilton bajlódott, majd a leggyorsabb lett
Lewis Hamiltont ugyan több probléma is hátráltatta, végül mégis a legjobb idővel zárta a kvalifikáció előtti utolsó szabadedzést az F1-es Brazil Nagydíjon. Mögötte Nico Rosberg és Sebastian Vettel végeztek.
A pilóták ezúttal a pályát kritizálják
A kiszolgáló-létesítmények után a pálya melletti rázókövek és az új borítás kapták meg a magukét az F1-es pilótáktól – úgy tűnik, az interlagosi felújítások nem hozták meg a kívánt eredményt.
Toro Rosso: Támogatjuk az FIA törekvéseit
A Toro Rosso is érintett a Red Bull motorügyében, így középcsapatként nem meglepő, hogy a faenzai F1-es csapat vezetője jó ötletnek tartja, hogy az FIA független gyártót akar a sportágban.
Lyukas plafon zavarja a Sauber pilótáját
Az interlagosi F1-es pályán idén több infrastrukturális módosítást hajtottak végre, de nem minden versenyző elégedett a még be nem fejezett átalakításokkal a helyszínen.
A Mercedes nem fogja használni az S-csatornát
A brackley-i F1-es istálló az első interlagosi szabadedzésen használta az úgynevezett S-csatornás első orrkúpot, de úgy döntöttek, nem vetik be a hétvége hátralevő részében.
Börtönbe mennek a Red Bull kifosztói
Bűnösnek találta és kettő és hét év közti hosszúságú börtönbüntetésre ítélte egy brit bíróság annak a bandának a tagjait, mely 2014 decemberében elrabolta a Milton Keynes-i F1-es csapat trófeáit.
Már jövőre feltűnhetett volna az Alfa Romeo az F1-ben
A maranellói F1-es istálló testvérmárkáját, az Alfa Romeót szerette volna visszahozni a sportágba, ha sikerült volna megállapodniuk a Red Bull-lal – több oka is volt, hogy nem valósult meg a vörösök terve.
Hamilton nem tudja, mi az az S-csatorna
A csapat a Brazil Nagydíj pénteki napjának első edzésén tesztelte az S-csatornát – Nico Rosberg szerint csak azt teszik a Mercedesnél, ami helyes, Hamilton viszont kevésbé volt lelkes az újítás miatt.
Kiminek rossz napja volt, Vettel tréfálkozik
Egyértelműen a második erőként zárta a Ferrari a brazil F1-es hétvége első napját, de a versenyzők hangulata nem az igazi: Vettel a tapadást hiányolja, míg Raikkönen számára nem volt szerencsés a péntek 13.
Rosberg fölényesen nyerte a második edzést
Ismét kettős Mercedes-elsőség született Brazíliában, ezúttal Nico Rosberg zárt a szabadedzés élén csapattársát megelőzve – a Ferrari a második erő Interlagosban, Alonso autója megadta magát.
Button: Hamilton arrogánssá vált
A háromszoros F1-es bajnok közúti balesete után elejtett mondatani többeknél negatívan csapódtak le – volt csapattársa szerint Hamilton rossz útra tért az utóbbi időben.


























