Címke: férfi
Három hónapig nem játszhat az olaszok klasszisa
Rossz hírt kapott a Sport Management és az olasz válogatott. Az olasz bajnokság csak a hétvégén kezdődik máris rosz hírt kellett közölnie a Sport Management vezetőedzőjének Marco Baldinetinek. Három hónapot ki kell hagynia izomsérülés miatt Fabio Baraldinak. Tetézi a bajt, hogy a csapat további három játékosára sem számíthat a szakvezető a rajtnál, hiszen Gallo, Lazovics […]
Eldőlt, ki váltja Szécsit a Kaposvár kispadján
Megvan a háromszoros olimpiai bajnok utódja. Fotó: kapospolo.hu / archív Mint ismeretes, Szécsi Zoltán elhagyta a Kaposvár kispadját. Mint néhány nappal ezelőtt nyilatkozta: az elképzeléseink nem egyeztek az elnökséggel arról, hogy milyen vízilabdát játszunk, ezért úgy döntöttünk, hogy közös megegyezéssel megszüntetjük a szerződésemet, így mától nem én irányítom a Kaposvár férfi vízilabdacsapatát” – mondta az edző. […]
Megvan a Világliga csoportbeosztása!
Mindkét válogatottunk indul a Világligában, amlynek már elkészítették a csoportbeosztását. A férfiaknál kilenc, méga nőknél négy csapat nevezett a világliga selejtezős küzdelmekre. Érdekesség, hogy ez jóval kevesebb mint tavaly például. A vb ezüstérmes válogatottunk a C-jelű hármasba került, így a spanyolokkal és a hollandokkal küzd meg. Figyelemreméltó, hogy az A-csoportba a szerbek Montenegróval kerültek össze, […]
Pázmányi Gábor lemondott az MVLSZ elnökségi tagságáról!
Azonnali hatállyal mondott le tisztségéről Pázmányi Gábor, honlapunknak most indokolta döntését. Fotó: vizipolo.hu / archív – Azt a hírt olvastuk az mvlsz.hu-n, hogy lemondott a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi tagságáról. Gondolom, ha ott megjelent a hír akkor igaz. Igaz? Pázmányi Gábor: Igaz. – Valaki eljuttatta nekünk a lemondó levelét, ami azért egy kicsit részletesebb. Közzétehetjük? […]
Egy álom valósult meg
Benedek Tibor is felfigyelt a tehetségre, aki 18 évesen már bemutatkozott az Ob I-ben. Fotó: FTC vízilabda / facebook Októberben valósággá vált a Fradi ellen a fiatal pólós álma. Somogyi Tamás bemutatkozott az UVSE-be, az Oázis neveléséről, volt klubja facebook oldala most megemlékezett. Érdekesség, hogy Benedek Tibor is felfigyelt a tehtségre, így a nyáron az […]
Bajnokok Ligája: jönnek a visszavágók
A négyből három párosításban még akadnak izgalmak. (Fotó: OSC Waterpolo / facebook) Az OSC hétgólos előnyből várhatja a Bajnokok Ligája visszavágóját, tehát fél lábbal már a főtáblán van. A többi összecsapás azonban még nyitott. A Brescia kétgólos előnnyel utazik Kazanyba, még a Jadran egygólos hátrányból várja a Marseille elleni meccset, a Zvezda – Sabadell meccset […]
Háromszoros olimpiai bajnokunk távozik Kaposvárról
Közös megegyezéssel bontott szerződést az edző és a klub. Fotó: kapospolo.hu /facebook “Az elképzeléseink nem egyeztek az elnökséggel arról, hogy milyen vízilabdát játszunk, ezért úgy döntöttünk, hogy közös megegyezéssel megszüntetjük a szerződésemet, így mától nem én irányítom a Kaposvár férfi vízilabdacsapatát” – közölte Szécsi Zoltán a waterpolo.hu-val. “Köszönöm Kaposvárnak a lehetőséget, nagyon szép négy évet […]
Kemény Dénes elmondta, mit kellene tenni Bernd Storcknak
A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke egy interjúban beszélt a három olimpiai aranyról, a motivációról és a magyar válogatott vb selejtezős teljesítményéről is Fotó: MTI / archív A volt kapitány a delmagyar.hu-nak aláhúzta, a siker egyidejűleg abszolút értelmű és relatív kifejezés. Sikeresnek tartom azt az edzőt, aki ötödik helyet ér el csapatával egy olyan bajnokságban, ahol a játékosállomány alapján […]
Megvan, mikor térhet vissza a klasszis
A horvátok olimpiai bajnok és a Recco ásza kényszerpihenőre vonult, most kiderült, mennyit kell kihagynia. Fotó: vecernije.hr Mint ismeretes, egy rutinvizságlaton akadt fent Sandro Sukno. A horvátok újdonsült világbajnokának a szívével akadtak problémái, ami miatt néhány hetet ki kell hagynia. A kardiológiai vizsgálatok azt mutatták ki, hogy 6-8 hétig kezelik a játékost, Zágrábban és Milánóban. […]
Euro Kupa: címvédőhöz méltóan jutott tovább a Fradi
Háromból három győzelemmel zárta a hétvégét a zöld-fehér együttes, így hibátlan mérleggel jutott be a legjobb nyolc közé az Euro Kupában. Fotó Fradi.hu A Miskolc után, a Fradi is bejutott az Euro Kupa legjobb nyolc együttes köze. A zöld-fehérek a harmadik napon a Matarot simázáták le 11-4-re. A legeredményesebb Vámos volt, aki négy gólt is […]
Negyeddöntőbe jutott a Miskolc
Harmadik Euro Kupa mérkőzését már megnyerte a Miskolc, így továbbjutott csoportjából. Fotó: Miskolc VLC / facebook Két döntetlenje után, harmadik mérkőzésén már győzött a Miskolc a Sthurm ellen. Sike József együttese kétgólos sikerével második helyen ment tovább csoportjából az Euro Kupa legjobb nyolc együttese közé. A mérkőzésen a legeredményesebb Misics volt, aki ötször vette be az […]
Bajnokok Ligája: Szinte nyitott minden
Bár az OSC hét góllal lerendezte a Volgográdot, másik három párosításon minden a második meccseken fog eldőlni. Fotó: Balogh Máté Mint beszámoltunk róla, az OSC hét góllal nyert idegenben a Volgogárd ellen, így gyakorlatilag lerendezte a párharocot. A többi három párosításban, maradt bőven kérdőjel jövő szerdára. A Marseille eggyel nyert a Jadran ellen, míg a […]
Csak az eleje volt szoros – Az OSC fél lábbal már a BL főtáblán
Nagy lépést tett az OSC a Bajnokok Ligája főtáblája felé. Petik Attila együttese Volgográdban szerzett előnyt. Fotó OSC Waterpolo / facebook Az OSC a második BL körben a második helyen ment tovább csoportjából, hiszen a Marseille-től vereséget szenvedett, így a harmadik fordulóban, ami a főtábláért megy csoportelsőt kapott ellenfélként. Ez pedig a Volgográd. Mint beszámoltunk róla, […]
Két hónapig biztosan kiesett a Recco ásza
Nagy csapás érte az olasz sztárklubot. Még nem is kezdődött el a 2017/2018-as szezon az olasz bajnokságban, már is rossz híreket kapott a Pro Recco játékosa. Ugyanis év végig biztosan nem játszhat Sandro Sukno. A horvát világbajnoknál kardiológiai problémákat fedeztek fel az orvosok, mikor rutinszerű vizsgálatokon esett át. A biztonság kedvéért további vizsgálatoknak vetik alá a […]
A Fradi győzelemmel kezdett, a Miskolc pontokat hullajtott
A zöld-fehér együttes hozta a kötelezőt, még az Miskolc Franciarszágban izzadt meg. Fotó: Miskolci VLC A címvédő a Kotort nyomta le, Varga Dénes ötöt hintett, de Jaksics és Nikics is kitett magáért a montenegrói csapat ellen. Ma már a Jadran Splittel szemben fog megküzdeni a Fradi. A Miskolc Franciaországban ugrott medencébe a Verono ellen, ahol az […]
“Jó lenne élni a lehetőséggel”
A Vasas fiatal pólósa, őszintén vallott érzéseiről a válogatott meghívó után. Märcz Tamás kijelölte válogatott keretét nem is olyan régen, ahol több fiatal kapott lehetőséget. Burián Gergő reméli fog tudni élni a behívóval. „Őszintén szólva, még nem nagyon tudok mit mondani, emésztgetnem kell a dolgot és felfogni. Meglepődtem, de nagyon-nagyon boldoggá tesz, hogy szem előtt […]
Változás az OSC-nél
Kisebb változást eszközölt a vezetőség a klubnál, így Volgográdban már új felállásban fog vízbe ugrani a csapat. Fotó: OSC Waterpolo / facebook A Honvéd elleni váratlan vereség után, és az elmúlt hetek eredményei okán kisebb változást eszközölt a klub a csapatnál. Volgogárdban már régi/új csapatkapitányával, Gór-Nagy Miklóssal ugrik vízbe az OSC – tudtuk meg a […]
A 3. forduló játékosa: Jansik Szilárd
Ötöt hintett a derbin a fiatal játékos és vezérletével a Fradi tizenkét góllal nyomta le a lilákat. Öt góljával járult hozzá az UVSE elleni győzelemhez Jansik Szilárd. A játékos 8 lövésből ért el ezt a teljesítményt. Bár több kimagasló eredmény is született a 3. körben, mi mégis a FRadi játékosát láttuk a legjobbnak. Jansik a második […]
Habkönnyed Vasas-siker a 3. forduló zárómérkőzésén
Tv-s meccsen aratott a Vasas nem várt sima sikert. Fotó: Vasas SC A 3. forduló utolsó mérkőzésén a Vasas a Kaposvárt fogadta. Az első negyedben Babay szerezte meg egy ötméteres után a vezetést a piros-kékeknek, majd ezt Marnitz növelte. A második nyolc percben sem sikerült a Kaposvárnak közelebb kerülnie, rendre jó védekezéssel találták szembe magukat. […]
Íme, a 2002-es válogatottunk kerete
Rögtön két csapatot is hirdetett az edzőpáros a két napra. Az összetartás helyszíne a Széchy medence lesz 2002-es válogatottunknak számára október 19-én és 20-án. Délelőtt és délután is tart majd tréningeket Székely Bulcsú és Kovács Róbert, amelyre két csapatot is hirdettek. A meghívott keret: Október 19., csütörtök: Dubinák Szabolcs (KSI SE), Fótos Tamás (Vasas), Gercsó Zsombor […]



























