Férfi Ob I: tovább menetel a Fradi
A 7. forduló nyitányán a Fradi Kaposváron győzött. A somogyiak szépen tartották magukat a mérkőzésen, de ez kevésnek bizonyult. A Fradi a B-csoport élén tanyázott, míg a Kaposvár utolsó előttiként ugorhatott vízbe. A hazaiaknál Varga II. Zsolt is bevethető volt, bár még nem volt teljesen egészséges, de tudta vállalni a játékot. Avramovics duplájával indult a […]

A szerbek kiválósága szeretne még játszani, de edzőként is kipróbálná magát, ezért Szaúd-Arábiába utazik. Denis Sefik szeptemberben múlt 40 éves. A szerbek Európa-, és világbajnoka, nem mellesleg világliga-győztese úgy érzi, hogy edzőként is kipróbláná magát, így Szaúd-Arábiába utazik, ahol már megfordult egyszer-kétszer, így tudja, mire számíthat. Néhány napig fogok Szaud-Arábiában tartozkodni. A cél Dammám, egy […]
A férfi Ob I/b újonca a Kőér utcában vendégesekedik. Matajsz Márk csapata elvinné a három egységet. A Szombathely újonc létére második helyen áll a B-csoport tabelláján. Ma az ASI-hoz látogat a csapat, mely együttes szintén 12 egységgel áll, így jó meccsre van kilátás. – Nem a tabellából kell kiindulni, hiába áll mögöttünk az ASI, nagyon […]
Teljes fordulót rendeznek a férfi Ob I-ben. A párosítások között találunk igazi háromesélyes mérkőzéseket. Szombaton már a 7. forduló következik a férfi Ob I-ben. Az A-jelű nyolcasban az OSC az utolsó előtti Szenteshez látogat. A Debrecen és a Szeged meccse nagy izgalmakat tartogat, hiszen a két gárda között csak négy pont a különbség, ráadásul ez […]
150 hektáron gazdálkodik háromszoros olimpiai bajnok kapusunk. Nagyszüleitől örökölt 40 hektár szántót és még néhány hektár elvadult, gyepes területet az olimpikon. Először megvált volna a területtől, azonban a terepszemle alkalmával kedvet kapott a gazdálkodáshoz és a vidéki életmódhoz, és inkább felcsapott gazdának – írja a Sokszínű Vidék. „Egy több ezer hektáron gazdálkodó vállalkozás bérelte földjeinket. […]
Benedek Tibor őszintén beszélt döntésének hátteréről, és jövőjéről. Nem sokan mondták, hogy le kell mondanom, a többség azt mondta, hogy nem kellett volna. – kezdte a Digi Sport Reggeli Startban Benedek Tibor – Ez az utóbbi időben erősödött föl. Az olimpia után volt egy nagy csönd, mindenki várt, hogy mi fog történi. Amikor a közgyűlés ki […]
Az UVSE könnyedén győzött, a BVSC és a Dunaújváros otthon tartotta a három pontot. Nem született meglepetés a középszakasz 1. körében. Az UVSE címvédőhöz méltóan ütötte ki a Honvédot. A BVSC nyolc góllal verte a Szentest. A Dunaújváros 13-10-re végzett a Szegeddel. A tabellán semmi nem változott, továbbra is hibtálan mérleggel vezet az UVSE. Második […]
Könnyedén gyűjtötte be a Fradi ötödik győzelmét. A zöld-fehérek mostani áldozata a Miskolc volt. Hétvégén az Euro Kupa második fordulóját is sikerrel vette a Fradi, és már ott van a negyeddöntőben a másodikszámú európai kupaporondon. Alig telt el pár nap a mérkőzések óta, már itthon kellett helytállnia a csapatnak. Madarasék hazai pályán fogadták a Miskolcot az […]
A Fradival döntőket játszana, a kapitányi posztról pedig lemondott már Gerendás György. Elvárható volt, én ezt mondanám. – utalt a Fradi szakmai igazgatója az idei eddigi zöld-fehér teljesítményre a Digi Sport Reggeli Startban – Talán az utolsó meccs a Canottieri Napoli ellen nehéz lehetett volna, de mivel mindkét együttes továbbment így nyugodtabb meccs volt. – mondta […]
Hét góllal verte a Bogliasco együttesét a Recco, és a Brescia is simán lépett túl soros ellenfelén az olasz bajnokság 3. fordulójában. Megújult csapattal és új edzővel három forduló után sem talált legyőzőre a Recco az olasz bajnokságban. A címvédő most otthon verte a Bogliascot. A rivális Brescia is 100%-os. Alessandro Bovo együttese az Acquachiara együttesét […]
Nagyszerű mérkőzéssel indult a Tisza-parton a 6. forduló, és minden adott, hogy erre a csapatok még egy lapáttal rátegyenek. A Szeged-Vasas meccsel kezdődött a forduló. Az angyalföldiek egy izgalmas találkozón raboltak egy pontot Varga péter együttesétől. A szerdai összecsapások is parázs találkozóknak ígérkeznek. A KSI első győzelmére hajt a Pécs ellen. A mecsekaljaiak otthon döntetleneztek […]
Duplán fontos lesz a mérkőzés mindkét csapat számára. A prosztatarák rendszeres szűrése megelőzhető és gyógyítható – vallja a Movember-mozgalom. Mint ismeretes az OSC már évek óta részt vesz a novemberi kampányban. A Debrecen viszont idén csatlakozott az eseményhez. A vakszerencse pedig összehozta e két csapat meccsét ebben a hónapban. Így egy izgalmas és jó meccs mellett felhívhatják […]
Csúcsra vinné az Egert, de adott esetben a szövetségi kapitányi poszton is elgondolkodna. Az Eger vezetőedzője az idei célokról beszélt az elmúlt napokban az m4sport.hu-nak. Dabrowski Norbert a bajnoki döntőbe vezetén csapatát, a Bajnokok Ligájában pedig ugorna egy lépcsőt és az elődöntőbe jutna az Egerrel. Természetesen adódott a kérdés, mit szól Benedek Tibor döntéséhez: “Nagyon nehéz […]
A viharsarkiak otthon bukták el hibátlan mérlegüket. Egyre feljebb az UVSE és a Szombathely. Nem múlt el ez a forduló sem izgalmak nélkül. Az A-csoportban a Békéscsaba otthon döntetlenezett az YBL együttesével, így odalett a hibátlan mérleg, de a veretlenség még nem. A BVSC,a címvédő UVSE, és az EKF is megszerezte a három egyéget, míg […]
Az Euro kupa negyeddöntőjébe a Fradi is bejutott. Varga Zsolt csapata ráadásul 100%-os mérleggel vette a nápolyi kirándulást. A csoport győzelemért ugrott ma vízbe a Fradi az Euro Kupa F-jelű négyesében. Az ellenfele a házigazda CAnottieri Napoli volt a zöld-fehér klubnak. Szoros mérkőzés volt szinte végig. Nem bírtak egymással a felek, az első, a második, sőt […]
Már 5-1-re is vezetett a Vasas a második negyedben, de a fordulás után visszajött a meccsbe a Szeged, végül győznie nem sikerült. A 6. forduló nyitányán a Szeged a Vasast fogadt. Írhatnánk, hogy alaposan bekezdett a piros-kék együttes, de nem így volt, hiszen Kiss Csaba révén még a hazaiak szereztek vezetést. Erre azonban jött Höna […]
Kettőből kettőnél jár a Ferencváros az Euro Kupában, mai áldozata a Pays D’ Aix csapata volt. Az Euro Kupa második fordulójának első napján a Terrassa együttesét verte a Fradi. A második napon a Pays D’Aix volt az ellenfele a zöld-fehér klubnak. Rosszul kezdte a magyar csapat a meccset, De Lera duplájával már 2-0 volt oda […]
A férfi Ob I., 6. fordulója egy igen fontos, nagy téttel bíró mérkőzéssel kezdődik. Egy előrehozott mérkőzéssel startol a 6. forduló. Szombaton a Szeged a Vasast látja vendégül. A Tisza-partiaknak itt az alkalom, hogy leszakítsák magukról az angyalföldieket a csoportban, természetesen a piros-kékek tapadnának tovább, sőt egy győzelemmel már ők lennének a harmadik helyen. […]