Címke: ferrarinak
Gutierrez: Viccet csinálnak belőlem
A Haas pilótája nagyon csalódott, hogy a Mercedes főnöke nyilvánosan kritizálta őt, ahelyett, hogy szemtől szembe közölte volna véleményét. Nem gondolja, hogy jobban kellene a kék zászlókra figyelnie.
Mérföldkővhöz érkezett Szombathely
A vasi megyeszékhelyen nem lassítanak, elkezdődött a Fedett Uszoda és Termálfürdő felújítása, bővítése. Pénteken az új épületszárny alapkövét is letették. A szeptemberi közgyűlésen mutatta be először Gáspár Péter építészmérnök a szombathelyi Fedett Uszoda és Termálfürdő átalakításának, bővítésének, korszerűsítésének terveit. Az építési munkálatok kicsit több mint egy hónapja kezdődtek, június 20-án zárták be a komplexumot. A […]
Magyar arany és ezüst
Elekes Emese megszerezte a magyar női birkózás harmadik Európa-bajnoki aranyérmét a kadetkorosztályban. A még serdülőkorú Szél Anna ezüstérmes lett, a csapat pedig – a fehéroroszokkal holtversenyben – a nap harmadik helyét tudhatja magáénak a stockholmi Björkängshallenben. Szekeres István • Már … Bővebben
Szárnyaló rajt
A magyar válogatott bemutatkozásként tizenöt ponttal legyőzte a cseheket a Podgoricában zajló U20-as női B divíziós Európa-bajnokságon, azzal nagyot lépett a csoportelsőség felé. Lakner Gábor • Kulcsmérkőzés várt a nyitónapon pihenő magyar válogatottra a Podgoricában zajló U20-as női B divíziós … Bővebben
Világverseny-sorozat előtt
A legfontosabb feladat, hogy az ifjúsági fiúválogatott visszakerüljön az elitbe – rögzítette Marczinka Zoltán, a kézilabda-szövetség szakmai és sportigazgatója, amikor az utánpótlás-együttesek szempontjából zsúfolt nyár előtt kérdeztük. reb • A felnőtt kézilabda-válogatottak már befejezték a szereplésüket, a játékosok jellemzően a … Bővebben
Zengő: Megérkezett a motor a második autóhoz
Utolsó európai állomásához, az észak portugáliai Vila Reálba érkezett a FIA Túraautó-világbajnokság népes mezőnye, de az ETCC versenyzői is megmérettetnek itt. A Zengő Motorsport három pilótával áll rajthoz: Ficza Ferenc, Nagy Dániel (WTCC) és Nagy Norbert (ETCC).
Átigazolási körkép, 3. rész
Szokásos módon elindult rovatunk, amelyben időről-időre összegyűjtjük a klubok játékoskeretében történő változásokat, a hivatalos bejelentéseket, illetve a már valahol napvilágot látott híreket. Íme, lehet szemezgetni! BVSC – végleges Távozott: Nagy Sándor (visszavonult) Érkezett: Várnai Kristóf (Vasas) – a teljes keretről DEBRECEN Távozott: Pataki Gergely (Kaposvár), Babay Árpád (Vasas), Halek Márton (Miskolc), Kincses Attila (Miskolc), Süveges […]
Sosem látott izgalmak várhatók!
Gyermekbajnok a KSI
Bár az utolsó mérkőzésén kikapott a KSI a nagy rivális BVSC-től, egy fordulóval a fiúk vízilabda-gyermekbajnokságának a vége előtt megszerezte a bajnoki címet. Az edzők természetesen nem úszták meg szárazon… Pusztai Viola • Jó volt látni, ahogy a BVSC-Zugló gyermekcsapatának … Bővebben
Mick Schumacher két bajnokságot is elkezd
Eddig nem lehetett tudni, hogy a hétszeres bajnok fia a német vagy olasz Formula-4-ben versenyez idén. Most kiderült, a szezont mindkét szériában megkezdi, és később dönt, melyikre koncentrál.















