Női Ob I: élre ugrott a címvédő
Továbbra is 100 százalékos az UVSE. Fotó: UVSE / facebook A női Ob I. 10. fordulójából előrehozott meccsen az UVSE az Egert győzte le. A liláknál Csabai és Keszthelyi is brillírozott, hiszen hat illetve öt gólt dobtak. Az UVSE győzelmével átvette a tabellán a vezetést, mögötte két egységgel lemaradva a Duanújváros követi a gárdát. Női […]

Az OSC megszerezné harmadik győzelmét, az Eger célja begyűjteni a második sikerét, még a Szolnok nehéz meccsre számt. Chus Martin, a Barceloneta vezetőedzője: Két forduló után a hetedik helyen állunk, így ez a meccs nagyon fontos. Három pontra van szükségünk ahhoz, hogy előre lépjünk. Az OSC az A csoport egyetlen csapata, amelykét győzelmmel áll, így […]
A Tisza-parti együttes kisebb változással fogadja a Tatabányát. Fotó: szve.hu Eddig pont nélkül áll a Szeged csapata a férfi Ob I-ben. Ezen változtatna Varga Péter csapat holnap. A Tisza-parti együttes a Tatabányát fogadja a férfi Ob I 8. fordulójában idén először hazai pályán. Ráadásul megújult környezetben, hiszen ráncfelvarráson ment keresztül az uszoda, így új burkolat és […]
A vasutas csapat barátságos találkozót játszik december 1-jén, melyre a belépés díjtalan. Fotó: BVSC Vízilabda / facebook Mint ismeretes, a férfi válogatottunk megmérkőzik a kanadai válogatottal a világliga meccs előtt. Nos, a BVSC is találkozik a juharlevelesekkel. December 1-jén a Szőnyi úton mérkőzik meg egymással a két csapat. A belépés pedig díjtalan lesz.
A férfi válogatottunk kapitánya csapatot hirdetett. Fotó: MTI Sűrű napok elé néz a csapat decemberben, hiszen a világliga meccs előtt a Szőnyi úton gyakorol a csapat két napon keresztül, majd Hollandiába utazik világliga meccsre. Märcz Tamás annak rendje és módja szerint kihirdette a csapatát a két eseményre. Ezúttal a hollandiai túrára Nagy Viktor és Vogel […]
Immár a harmadik fordulóra kerül sor a Bajnokok Ligájában. Íme, a program. November eleje után, folytatódik a legrangosabb európai kupaporodon a küzdelem. Az OSC Barcelonában próbálja megszerezni a második győzelmét, még az Eger Herceg Noviban, a Szolnok pedig Berlinben vizitál. Bajnokok Ligája, 3. forduló, a program: 18.15 Partizan Belgrád – Dynamo Moszkva 18.30 Waspo Hannover […]
A Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség (MEFS) az „Év Egyetemi Sportolója” hagyományos díjátadó ünnepségén elismerésben részesített az Universiade-n ezüstérmet szerzett női pólócsapatot. Az ezüstérmes, díjazott magyar csapat: Bolonyai Flóra, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Kiss Alexandra, Kövesdi Vivien, Leimeter Dóra, Máté Zsuzsanna, Menczinger Kata, Parkes Rebecca, Szilágyi Dorottya, Vályi Fanni, Ziegler Diána.
Éppen hazafelé tartottak Miskolcról a pécsi pólósok, mikor megállították őket a rendőrök. Múlt héten szerdán utaztak haza a Pécs játékosai a Miskolc ellen meccsről. Egy buzgó állampolgár pedig értesítette a rendőrséget arról, hogy migránsok utaznak két fehér, felirat nélküli, sötét utasterű kisbuszban a város határában. A buszokban azonban a pécsi pólósok ültek – írta a Pécsi […]
Már a legjobb négy között megismétlődik az Európai Szuperkupa mérkőzés. Az elmúlt hétvégén a negyeddöntőket, még a következőn már a végjátékra kerül sor az MK-ban. Nos, ma megtartotta a szövetség a legjobb négy sorsolását. Az Eger az OSC-vel kerül össze, még a Szolnok a Fradival. Érdekesség, hogy az Európai Szuperkupáért is utóbbi két csapat […]
A Dubrovnik 100 százalékos mérleggel vezeti a délszláv bajnokságot, ám mögötte nagy a tülekedés. Hetedik meccsét is megnyerte a Dubrovnik a Regionális Ligában. A horvát csapat így négy ponttal vezeti a pontvadászatot, köszönhetően annak, hogy a Mladost és a Jadran is döntetlenezett. A negyedik pozícióban levő Mornar pedig nyert, így három csapat is három egységen […]
Nagy meccset húzott be az angyalföldi csapat, a Vasas a listavezető KSI-t verte. Az eddig 100 százalékos KSI otthonába látogatott a középmezőnyben tanyázó Vasas az ifi bajnokság 9. fordulójában. A mérkőzés izgalmasra sikerült, hiszen az utolsó negyed előtt még a sportiskolások hátrányban voltak, végül a parti 9-9-es eredményt hozott. Az ötmétereseket pedig a Vasas bírta […]
Nagy meccset húzott be az angyalföldi csapat, a Vasas a listavezető KSI-t verte. Az eddig 100 százalékos KSI otthonába látogatott a középmezőnyben tanyázó Vasas az ifi bajnokság 9. fordulójában. A mérkőzés izgalmasra sikerült, hiszen az utolsó negyed előtt még a sportiskolások hátrányban voltak, végül a parti 9-9-es eredményt hozott. Az ötmétereseket pedig a Vasas bírta […]



A hétvégi negyeddöntő után, kialakult a legjobb négy mezőnye a férfi Magyar Kupában. Fotó: Balogh Máté Az Eger és a OSC is habkönnyedén győzött az MK negyeddöntő visszavágóján. A két együttes mellett a Szolnok és a Fradi jutott be az elődöntőbe kettős győzelemmel. Szombaton már az elődöntőt, még vasárnap a finálét rendezik meg a Komjádiban. […]

A címvédő és a Fradi már bejutott a legjobb négybe az MK-ban. Szolnoki VSC / facebook A Szolnok a második meccsen simán győzte le a Honvédot, Cseh Sándor csapata tizenötöt tett közé. A Fradi héttel volt jobb a Miskolcnál a visszavágón. A két csapat már biztos, hogy ott van a jövő heti elődöntőben. Magyar […]
A Pro Recco és a Brescia továbbra is menetel, azonban a Savona Telekivel otthon kapott ki. Hibátlan a Pro Recco és a Brescia a talján pontvadászatban, előbbinek az Acquachiara, még utóbbinak a Trieste volt az áldozata. A Savona otthon szenvedett vereséget. Telekiék 8-6-ra kapott ki a csapat. A Savona a hatodik helyen áll az olasz bajnokságban. […]
A sportiskolások már kilenc győzelemnél járnak a férfi Ob I/b-ben, legutóbb az EKF-t verték, de a vezetőedzőben maradt hiányérzet. Hét góllal győzött a KSI az Eszterházy Károly Főiskola ellen, Horváth János öröme mégsem volt felhőtlen. “Idei leggyengébb produkciónkat mutattuk. A játék minden elemében alap hibákat vetettünk. Egyedül a 3 pontnak örülhetünk. A következő 3 hét […]
Nagy nap a mai. Kósz Zoltán ma 50 éves sydney olimpiai bajnoka a Vasasban kezdett pólózni. Érdekesség, hogy ’86-tól már a válogatottban védett. Egy év múlva Eb-n, még 1988-ban a szöuli olimpián is részt vett. Első klubsikere, amikor magyar bajnok lett a Vasassal 1989-ben érte. Megannyi siker közül kiemelkedik, hogy 1999-ben Világkupát és Eb-t nyert. […]
Könnyedén nyert az OSC és a Szolnok a Magyar Kupa odavágóján. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Két mérkőzést játszottak este a Magyar Kupa negyeddöntőjének odavágóiból. A Vasas nem tudta hazai pályán tartani az OSC-t, az újbudai együttes nyolc góllal tudott nyerni Seman és Erdélyi vezérletével. A Szolnok még ennél is simább sikert aratott, a címvédő […]