Országos díjugrató verseny Balatonvilágoson
Pont az év legmelegebb napjaira esett a balatonvilágosi Pulai Lovas centrumban a szezon utolsó előtti országos díjugrató minősítője. A legmagasabb, 145 cm-es versenyszámban hét lovas lovagolt hibátlanul Karádi László nemzetközi pályaépítő alappályáján. Az összevetésben azonban már csak a Kisbéri magánménes lovasának, Lis Aleksandernek és Chaknak sikerült hiba nélkül teljesíteni a rövidített pályát.

Az év eleje óta Magyarországon versenyző fehérorosz lovas, a verseny legmagasabb számaiban nagyon eredményes volt, hiszen szombaton a sárga Tüchtiggel is győzni tudott. A 145 cm második helyezettje a 2016-os győztes páros, az Airventes Babó Szilvia és PM Focus, megelőzve Dr. Csikós Csaba szürkéjét, H-C.S.R. Centert, Mráz Tamással. A pénteki nagykört a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, Técsy Attila és jelenlegi legjobb lova, Clear Girl nyerte.

A Díjugrató Szabályzat szerint a fiatal lovak első két napi stílusverseny után, magasabb pályán egyszeri összevetéssel versenyeznek a megemelt erőfelmérőben. Az 5 éves lovaknál, az idei tamási és balatonvilágosi Grand Prix versenyek után ismét a Connor apaságú, Castro tudott győzni a harmadik napon, Zajzon Andrással a nyergében.

A 6 éves lovaknál az alappályát négy hibaponttal teljesítők között volt összevetés, amely után a Rádiházi tenyésztésű, Rádiháza Henna szerezte meg az első helyet Heibl Ágnessel.

Az országos díjugrató verseny rendezői kiemelt figyelmet fordítottak a hőségre, hogy a lovak és lovasok jól érezzék magukat és a hajnali kezdés után, az első két napon, a legmelegebb órákban a versenyen szünetet tartottak, amely után szinte sötétedésig folytatódott a verseny.
A 2017-es szabadtéri szezon záró országos minősítő versenyére augusztus 25-27 között, Kiskunhalason kerül sor.
Fotó: Kovács Petronella

Pillantson bele a mérkőzésekbe. Íme, a Masters vb mérkőzései élőben… “A” pálya: “B” pálya: “C” pálya: “D” pálya: “E” pálya: “F” pálya: Fontos linkek: – Az eredményeket itt lehet követni… – a vb programjáról, itt írtunk… – a vb csapatairól és játékosairól, itt írtunk…
Összegyűjtöttünk néhány fontosabb információt a Masters vb-ről! Eredmények követése, programok, játékosok névsora… Fontos linkek: – Az eredményeket itt lehet követni… – a vb programjáról, itt írtunk… – a vb csapatairól és játékosairól, itt írtunk… – Kásásék ráhajtanak a Masters vb aranyra – Masters vb megnyitóünnepség: látványosság és szórakozás A magyar férficsapatok a masters vb-n: MAFC Masters (30+), Neptun […]
Hosszú Katinka saját, 4:19.46 perces világcsúcsához közeli idővel, 4:19.82-vel nyerte a 400 méteres vegyesúszást a rövidpályás világkupa-sorozat második állomásának első napján Berlinben. A másik magyar résztvevő, a pénzdíjas vk-szériában ezúttal debütáló Kozma Dominik 100 méter gyorson kétszer is megjavította az országos rekordot. A 25 méteres medencében zajló németországi viadal honlapja szerint Hosszúnak csupán az óra […]

Jó védekezéssel, és jó támadójátékkal verte az U20-as válogatottunk a belgrádi vb-n az olasz csapatot. Fotó: Waterpolo Serbia Egy csoportrangadónak is beillet az olaszok elleni meccs a vb-n és revansnak is, a tavalyi alpheni találkozó miatt. A taljánoknak ez volt az első meccse a tornán, nekünk pedig a második, hiszen tegnap egy gólgazdag mérkőzésen verte […]
Jól halad a felkészülése U17-es válogatottunknak, hiszen a kaposvári felkészülési tornán a szerbek után, Montenegró is kapitulált. Horváth János csapata két nagyon fontos mérkőzést húzott be Kaposváron. Az U17-es Eb-re készülő válogatottunk a szerbeket és a montenegróiakat verte a somogymegyei felkészülési tornán. Mint ismeretes, a kontinenstornát szeptember 10. és 17. között rendezik. „A felkészülésünk negyedik […]
Horvátország a második napon is nagy győzelmet aratott. A vasárnapi nyitómeccsen a spanyolokat verték. Fotó: Waterpolo Serbia A tegnapi Montenegró elleni siker után, ma Spanyolország ellen ugrottak vízbe a horvátok. A mérkőzésen már a félidő után 5-2-re vezettek, ezek után pedig hiába próbáltak kapaszkodni az ibériaiak végül egyenlíteniük nem sikerült. A legeredményesebb z egyik oldalon […]
Összegyűjtöttük, a Masters vb-n, mely csapatokban, kik játszanak. Számos ismerős név, számos nagy játékos. Íme… A masters vb mind a 120 csapat és játékosai, ide kattintva érhetők el… MAFC Masters (30+) Bajnógel Tamás, BENE Gergely, HANGAY Róbert, KISS Csaba, KLIE Ferenc, KORBULY Márton, LÁSZLÓ Bálint, MAJOR Zoltán, MAYER Bálint, MÓD Levente, PÁZMÁNYI Gábor, PINTÉR […]
Sima győzelemmel mutatkozott be U20-as válogatottunk a vb-n. Horrkai György csapata huszonnégy góllal győzött Dél-Afrika ellen. Manhercz vezérletével, aki hat gólt szerzett a találkozón 26-2-re verte csapatunk a dél-afrikai válogatottat. Az együttes holnap nagyon fontos mérkőzést játszik, hiszen az olasz gárda ellen már a csoportelsőség lesz a cél. Az első napon egyébként nem született meglepetés, […]
Minden idők legjobb vizes világbajnokságát követően, augusztus 7. és 20. között a a 17. FINA Masters Világbajnokság kerül a középpontba! Az esemény megnyitóünnepsége tükrözni fogja az egész Masters vb esszenciáját: kiválóságok és szórakozás egy időben! Mint a Masters vb oldalán szerepel, a nyitóünnepségen fellép az ExperiDance táncegyüttes, mely formáció célja a legmagasabb szintű művészeti szórakoztatás, […]
Nem bírt Montenegró a horvátokkal az U20-as vb nyitónapján. Görögország és Oroszország gázolt, Spanyolország is fölényesen verte a japánokat. Fotó: wc2017.srbwp.rs Görögország és Puerto Rico feszült egymásnak a torna nyitómeccsén, ahol a hellének ellentmondást nem tűrően kezdtek. A kapuban Zerdevasszal, akit a felnőtt vb-n is láthattunk. Nos, a mérkőzés 26-1-el ért véget. Az oroszok következtek ezután […]
Nem mindennapi, különleges fogadtatásban volt részük a horvátoknak. 30 ezer ember tapsolt Jokovicséknak, a Hajduk Split – Bröndy Európa Liga találkozón csütörtökön. A focimeccsen kettős ünneplés volt, hiszen a spliti együttes megnyerte a találkozót 2-0-ra, így továbbjutottak a selejtezőben. Mint ismeretes, a horvát pólósok a vb-n a csoportból elsőként jutottak tovább, majd a negyeddöntőben az […]
Fürjes Balázs kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztos szerint a vasárnap zárult vizes világbajnokság nem a kormány, hanem Budapest és Magyarország sikere, amely megerősítette a magyarok önbizalmát, önbecsülését és összetartozását, összekovácsolta a nemzetet. Fürjes Balázs az MTI-nek elmondta, hogy bár számos kritika érte a vizes vb létesítményeit, hogy nem készültek el időre, de az álhírek, hazugságok csak […]
A magyar válogatott sportellenfelének kapitánya váratlanul hazautazott. Az U20-as vb-n az olasz válogatottat irányító Nando Pesci rossz hírt kapott. Már Belgrádban érte a hír, hogy édesapja meghalt, így visszautazott Rómába a szakvezető. A tréner már a magyarok elleni vasárnapi csoportrangadón ismét ott lesz a csapattal, így ő fog meccselni az igen fontos vb találkozón. Ami a […]
A masters, vagyis az idősebb korosztály képviselőinek vetélkedésével folytatódik hétfőtől augusztus 20-ig a 17. vizes világbajnokság, amelyen rekordnagyságú mezőny, 10 ezer versenyző indul. “Ugyanolyan fontosnak tartjuk a masters-vb-t, mint az esemény első felvonását, az elit-világbajnokságot” – jelentette ki Gyárfás Tamás, a FINA végrehajtó és a vb szervezőbizottságának tagja a pénteki sajtótájékoztatón. Kiemelte, hogy ez a […]
Kásásék a Masters vb-n is győzni szeretnének, ennek érdekében a Millenium mindent megtesz a hétfőn kezdődő Masters vb-n. “Az ötlet csírája, hogy összeálljunk, valójában akkor született meg, amikor eldőlt, hogy Budapest rendezi a vizes világbajnokságot – mondta a kétszeres olimpiai bajnok Vári Attila. – Mivel a vb-nek fontos része az idősebbek vetélkedése is, elhatároztuk, hogy […]
Összegyűjtöttük, mikor játszanak a magyar csapatok a Mastes vb-n! Íme, a program! A magyar férficsapatok a masters vb-n: MAFC Masters (30+), Neptun VSC (30+), ESE 80 (35+), Hungarian Bull’s Blood (35+), Millennium HUN (40+), Oázis SC (40+), OSC Senior (40+), Budai LTD (45+), Tungsram (45+), Ybl-Octopus (45+), Happy Hippos (50+), Sunday Boys (50+), Sunday Boys […]
Bizakodóak Szentesen, ahol brazil és szerb idegenlégiósokat is sikerült igazolni. “Örömmel jelentem be, hogy hosszú hetek munkája jól zárult, kialakult csapatunk végleges kerete” – mondta a Szentesi Vízilabda Klub női szakágának vezetője, Dömsödi József a delmagyar.hu-nak, hozzátette: – Klubunk elnöke, Bujdosó Tamás rengeteget dolgozott azon, hogy távozó értékeinket megfelelően pótoljuk a következő idényre. Ennek eredményeként […]
Elutazott csapatunk az U20-as vb helyszínére, Belgrádba. Még ezen a héten csoportrangadót vív az együttes… Megkezdődnek az utánpótlás események is a nyáron. Az első helyszín Belgrád lesz U20-as válogatottunk számára. „Nyolc csapat, a szerb, a horvát, a montenegrói, az olasz, a spanyol, a görög, az amerikai és a magyar csapat között szinte bármi előfordulhat, ezért […]