
Újabb lehetséges látványtervek láttak napvilágot a 2024-es budapesti olimpiáról!
Ha megnyernénk az olimpia rendezését, ilyenek lennének a helyszínek. Íme…
Ha megnyernénk az olimpia rendezését, ilyenek lennének a helyszínek. Íme…
Egy orosz válogatott érkezett a csapathoz valamint Egerből is csábítanak játékost – tudtuk meg a Szentes vezetőedzőjétől. A Szentes mérlege eddig nem túl fényes a férfi Ob I idei szezonjában, hiszen a csapat 9. forduló után a B-csoport 7. helyén áll. Az eddigi meccseken négy pontot gyűjtött az együttes. Idén a kiesés elkerüléséért küzdő gárdánál vannak […]
Új kapitánnyal és megújult kerettel kezdi meg a felkészülést férfi válogatottunk, immár a budapesti vb jegyében. Csütörtökön Szolnok felé veszik az irányt a férfi válogatott meghívottjai. Märcz Tamás ugyanis néhány napig edzést vezényel a csapatnak. Az első lépések különösen fontosak a megújult gárda életében. Mint ismeretes, az új kapitány stábjában helyet kapott Gerendás György és […]
A hevesi együttesnél több, kisebb-nagyobb változást jelentette be Dabrowski Norbert. Nehéz helyzetben van az Eger, bár az edzésekig néhány nap még hátra van, a csapat kissé átalakult valamint sérülések is hátráltatják az együttest. “Sosem jó dolog ezekről beszélni, de valóban, egy hónapja már nem a keretünk tagja Szalai Gábor. Nagyon nem is szeretnék belemenni a […]
Budapesten, a Duna-partján megkezdődött a jövő évi FINA világbajnokság óriás toronyugrás helyszínének építése. Már az elmúlt hétekben felállították a kordonokat a szakemberek, azonban most egy szinttel feljebb léptek a munkálatok. A helyszín a Batthyány téren lesz majd, szemben a parlamenttel, így a kilátás is lenyűgöző lesz. Az óriástoronyugrás a 2013-as barcelonai vb-n debütált. A katalán fővárosban a […]
Ivica Tucak a horvátok kapitánya a világliga januári küzdelmei előtt még teszteli övéit. 18-as keret hirdetett a horvát válogatott kapitánya az eindhoveni túra előtt. Az olimpiai ezüstérmes a holland válogatottal küzd meg a világligában január 10-én, de az összecsapás előtt Zágrábban készül a csapat. Ivica Tucak csak az indulás előtt fog keretet szűkíteni. Érdekesség, hogy a […]
Szinte már az utolsó simításokat végzik az vb helyszínén. Decemberben már írtunk róla, és mutattunk is képeket a Dagály Úszóarénáról, most még egy “égkő” került néhány napja a helyére, méghozzá az eredményjelző. A szerkezetet a medencetérben szerelték össze, majd innen emelték fel. Mint ismeretes már tavasszal megnyitják a komplexum kapuit és itt rendezik meg a férfi Bajnokok […]
A Ferencváros 2020-ra Európa legmodernebb sportegyesülete szeretne lenni – ezt az FTC elnöke, Kubatov Gábor jelentette ki. Az elkövetkezendő években a zöld-fehér egyesült egy új uszodát is építene. A tervek szerint a klub új uszodát építene a vízilabdásoknak és az úszóknak, valamint készül egy kültéri medence is a póló „nyári sportággá” válásának jegyében. Ezek mellett […]
Meg kellett változtatni a szezon előtti célokat az újoncnál. A Szombathely 12. forduló után a 4. helyen áll a férfi Ob I/b B-csoportájban. Az újoncnál a szezon kezdet előtt még a bentmaradás volt a cél, de a sikeres rajt után már a felsőházba szeretne kerülni az együttes. “A csapatszellem, az edző, az elvégzett munka volt […]
Gabi Hernandez után, megvan az ibériaiak új kapitánya! David Martin váltja Gabi Hernandezt a spanyol férfi válogatott élén. A 40 éves szakember játékosként tagja volt a 2009-es vb ezüstérmes, a 2007-es bronzérmes és a 2006-os Eb második együttesnek is. A londoni olimpia után visszavonult, majd az utánpótlásban vállalt feladatot egészen mostanáig. Spanyolország a legközelebbi két […]
Nem fogunk unatkozni ebben az évben sem! Kétségkívül mondhatnánk, hogy a 2017-es esztendő legnagyobb durranása a budapesti vb lesz. A 2017-es versenynaptár: 2017. február 10-12. Volvo kupa (helyszín még nem ismert) 2017. Május 25-27. Férfi Bajnokok Ligája négyes döntő (Budapest) 2017. Június 6-11. Női Világliga Szuperdöntő (helyszín még nem ismert) 2017. Június 20-25. férfi Világliga […]
2017. január 1-jétől, Märcz Tamás a férfi válogatott szövetségi kapitánya. Összegyűjtöttük Sydney olimpiai bajnokának főbb állomásait sportkarrierjében. Bár már 2016 decembere óta tudjuk, hogy Märcz Tamás váltja Benedek Tibor, hivatalosan 2017. január 1-jétől irányítja a férfi csapatot. Játékospályafutása: A KSI kezdett vízilabdázni. 1993-ban junior Európa-bajnok lett a válogatottal, majd egy évvel később junior vb bronzérmes. […]
A Szerb Olimpiai Bizottság megválasztott a 2016-os esztendő legjobbjait. Az eredményben semmi meglepő nincsen. A szerb férfi válogatott mindent vitt az idén. Az Európa-bajnoki cím mellett, az olimpiát is megnyerte Dejan Szavics csapata. A válogatott így minden cím birtokosa lett. A Szerb Olimpiai Bizottság pedig szavazott. Nem meglepő, hogy a csapat és az egyéni kategóriában […]
Oldalunk feleleveníti a 2016-os év sikereit illetve kudarcait. A férfi és a női válogatott legemlékezetesebb szerepléseit a belgrádi Eb-től, a riói olimpiáig. Cikkünk az utánpótlás és a klubszezon legjobb pillanatairól is megemlékezik, ezzel is kívánva boldog új esztendőt olvasóinak. Férfi válogatott – Eb érem, olimpiai negyedik hely Két nagy esemény tarkította a 2016-os esztendőt a […]
Stábot és csapatot hirdetett a férfi válogatott új szövetségi kapitánya. Märcz Tamás már januárban összetartást vezényel. Mint ismeretes december közepén választott meg az elnökség Märcz Tamást a férfi válogatott kapitányának. Sydney olimpiai bajnoka azóta már tartott egy sajtótájékozatót is, és most kihirdette a stábját és a januári összetartásra első kertét is. A stábban helyet kapott […]
Legendás alakok, nagy bajnokok mentek el… Márciusban Tarics Sándor 102 éves korában elhunyt. A legidősebb olimpiai bajnokot kaliforniai otthonában, Belvedere-ben érte a halál, ahogy lánya, Linda írta a közösségi hálón: “édesapám békésen szenderült jobblétre”. Ozorai Kornél is az idén ment el. A Budapesti Vízilabda Szövetség örökös tiszteletbeli elnökségi tagja, olyan kiválóságokat fedezett fel, mint Kósz Zoltán vagy […]
Öröm és csalódás. Az Eb érmektől a riói negyedik helyekig. Nyilatkozatok 2016-ból. „Az elmúlt hetekben mérlegeltem a mögöttünk hagyott időszakot, valamint többször is egyeztettem a szövetség elnökével, Kemény Dénessel. Szeretném megköszönni az elmúlt évek munkáját és bizalmát mind a szövetség vezetésének, mind az MVLSZ elnökének. Köszönöm a munkát a stábom tagjainak és a játékosoknak is. […]
A Magyar Amerikai Futball Szövetség elnöke évértékelőjében összefoglalta a 2016-ban történteket és előretekintett 2017-re. Eseménydús esztendőn van túl a magyar amerikaifutball világa. Klubszinten először nyert vidéki csapat HFL-t, a Budapest Wolves révén szerepelt együttesünk a Bajnokok Ligájában, három fontos idei …
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka hatalmas megtiszteltetésnek nevezte, hogy az olimpiai évében a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) a második legjobb női sportolónak választotta az amerikai tornász, Simone Biles mögött. “Ezek az elismerések még több kitartást és erőt adnak ahhoz a munkához, amit nap mint nap végzünk imádott sportágamért. Mindig az volt a célom, hogy […]
Nem hosszabbított a spanyol kapitány, így új szakember ülhet le a válogatott kispadjára – írja a Mundo Deportivo. Most a spanyol válogatott alakulhat kicsit át, hiszen a Mundo Deportivo értesülése szerint a szövetség és Gabi Hernandez nem tudott megegyezni. Az utód pedig még nem ismert – írja az újság. Gabi Hernandez 2014-ben vette át a […]