Elkezdődött a verseny!
Szerencsére az extrém időjárás nem okozott nagyobb károkat a Nemzeti Lovarda területén, így reggel nyolc órakor megkezdődött a négynapos verseny a fiatal, hat- és hétéves lovak versenyszámával.
A versenyszámot, melyre negyvenegy lovas nevezett a Schockemöhle istálló díjáért írták ki. A versenyszámban az első négy helyen magyar versenyző végzett, közülük is Tóth László Kelta nevű hatéves lovával volt a leggyorsabb, hibátlan lovas.
A versenynap fél tizenegykor a „középkör” versenyszámával folytatódik, melyre több mint száz, összesen százhét nevezés érkezett. A helyszínen az eső lassan már elállt és délutánra napos idő várható. A sok eső ellenére a versenypálya talaja tökéletes, a lovak kiválóan ugrottak az első versenyszámban és reméljük, hogy a hazai lovasok lovai a következő, 140 cm magas versenyszámban is hasonló formában fognak ugrani.


Egy játékos elhagyta a montenegróiak edzőtáborát. London után még egy olimpiáról hiányozni fog a montenegróiak Európa-bajnoka (2008), Nikola Vukcsevics. A játékos a hét elején elhagyta a válogatott edzőtáborát. A hírt Vladimir Gojkovics megerősítette a Vijesti.me-nek. “Vukcsevics feladta, nem élt a lehetőséggel” – fogalmazott a szakvezető. Nem hivatalos információk szerint azonban kisebb veszekedés alakult ki a […]
Az olaszok kapusa zöld utat kapott szemműtéte után, így utazhat Rióba. Mint ismeretes a Recco klasszisa kihagyta a BL Final Six-et, és az olasz válogatottal sem utazhatott a Világliga Szuperdöntőjére, hiszen június elején szemműtéten esett át. Tempesti egy hete kezdhette újra az edzéseket, mint megírtuk nem hétköznapi maszkban. Jól halad a hálóőr felépülése, most az […]

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a montenegrói és a görög válogatott, ahol az utolsó negyed döntött. A szerbiai tornára Montenegró a görögökkel melegített, Niksics városában csaptak össze egymással a felek. A vb bronzérmes csak egyszer vezetett a találkozón, az elején Vlahopulosz révén, de még az első negyedben megfordított a mérkőzést Vladimir Gojkovics csapata, Ivovics majd Darko […]
A Risztov Éva, Papp Márk, Székelyi Dániel összeállítású magyar együttes bronzérmet nyert az 5 kilométeres csapatversenyben a nyílt vízi úszók hoorni Európa-bajnokságán szerdán. A hollandiai viadal hivatalos honlapja szerint Risztovék 56:42.6 perces idővel csaptak a célba harmadikként. Győzött a Rachele Bruni, Simone Ruffini, Federico Vanelli alkotta olasz trió 55:59.3 perccel, másodikként pedig a németek csapata […]
A horvát válogatott és a Barcelona labdarúgója kipróbált a vízilabdát. Rakitic rögtön a legjobbakkal kezdte el a sportágat, hiszen az olimpiai bajnok, Niksa Dobud volt az ellenfele. José Mourinho után Ivan Rakitic is kipróbálta a sportágat. A horvátok a labdarúgó Eb-n nem szerepeltek fényesen, de természetesen a középpályásnak is kijár a pihenés. A labdázgatás a […]



Hamarosan a belgrádi Darko Csukics emléktornára utazik a válogatott. U15-ös válogatottunk is gőzerővel készül, most éppen Győrben ezdőtáboroznak Benczur Márton és Vogel Zsolt tanítványai. Emlékezetes, hogy a Final Kid’s küzdelmeit veretlenül nyerte meg a csapat, most pedig közeleg a következő megmérettetés, hiszen Augusztus 1. és 6. között rendezik meg a Darko Csukics emléktornát. A csoportban […]
Legjobb magyarként Székelyi Dániel a hetedik helyen végzett az 5 kilométeres időfutamban az úszók hollandiai nyílt vízi Európa-bajnokságán kedden. A hoorni viadal honlapjának beszámolója alapján a magyar versenyző – akinek ez pályafutása legjobb nemzetközi eredménye – 55:46.8 perces teljesítménnyel ért célba. A másik magyar induló, Rákos Patrik 56:28.8 perccel 13. lett. A nőknél Olasz Anna […]
A hétvégén véget ért a junior Eb. A versenyzők, az edzők és a vezetők pozitívan nyilatkoztak az esemény után. Az elmúlt hétvégén nagy volt a jövés-menés Hódmezővásárhelyen, hiszen a 43. junior Eb-t rendezték meg. “Az önkéntesek csak pozitív visszajelzéseket kaptak, szolgálatkészek voltak, igyekeztek mindenkinek segíteni – mondta Bán Sándor, a vezetőjük. Hozzátette: nagy szerepük volt […]
Nagy csatákra és izgalmas mérkőzésekre lehet számítani a BENU Kupán. Indul az ötnapos pólóünnep a Margitszigeten. Az első két nap teljes egészében a lányoké lesz. Bíró Attila csapata ekkor az olaszokkal és az ausztrálokkal fog megküzdeni. A két találkozón becsületkassza fog működni, de a belépés regisztrációhoz kötött, erről ezen a linken további információkat talál. Pénteken aztán […]
Hétfőn a kötelező programé volt a főszerep a junior vb-n. A 239 versenyző közül a legjobb három helyen Rényi Luca (124.- 72.1734 pont), Lukovszky Sarolta (125.- 72.0518 pont) és Kertai Lili (133.- 71.6914 pont) végzett a magyar delegációból. Csapatunk összteljesítménye hozzájárult ahhoz, hogy megőrizzék 13. helyüket, így a csapat döntőben a lányok előúszóként részt vehetnek! […]
Több meglepetéssel is szolgált az olasz szövetségi kapitány a keretszűkítésnél. Már csak 15 játékos küzd a riói keretbe kerülésért. Alessandro Campagna megnevezte, kikre számít a pár nap múlva kezdődő bori felkészülési tornán. Mindenképp meglepetés, hogy Alex Giorgetti, aki a londoni olimpián ott volt, és azóta minden fontosabb tornán nem lesz ott Rióban. Annak tükrében azonban […]

Második alkalommal került megrendezésre az észak-amerikai HaBaWaBa nemzetközi vízilabda torna. Az U13-as korosztályban taroltak a debreceni fiatalok. A Debrecen egyedüli európai együttesként vett részt a rangos nemzetközi megmérettetésen. A csapat mérlege 8 győzelem mellett egyetlen döntetlen lett. A fináléban a Tiburon Black együttesét győzte le Varga Tamás együttese 8-4-re. A torna legértékesebb játékosa a debreceni Tőzsér Dávid […]
A szerbek utolsó bástyája is elesett. A vezetőedző után, a játékosok is sorra távoznak. Mint ismeretes a Partizán Belgrád is nehéz helyzetben van, (ahogy a Crvena Zvezda és a Radnicki Kragujevác is). A vezetőedző, Vladimir Vujasinovics a Reccótól kapott egy visszautasíthatlan ajánlatot, így június elején ő távozott először, azóta a játékosok is tovább álltak. Dimitris […]