Címke: SportHírek
Felkészülési torna: a görögök ismét erőnyerőnek bizonyultak
Olaszország ötméteresek után kapott ki ismét a görögöktől a bori felkészülési tornán, a másik ágon Szerbia jutott tovább a fináléba, Szavics együttese Montenegrót verte. A görögök kétszer is megverték az olaszokat a Világliga Szuperdöntőjében. Most ismét összekerült a két csapat Szerbiában. Az utolsó negyed elején még vezettek a hellének, ám jött az olasz egyenlítő találat, […]
Átgázolt a Benedek-csapat Grúzián
Nem okozott gondot Grúzia legyőzése a BENU-kupán Varga Daniéknak. A mérkőzésen végig vezetve, magabiztos sikert arattak a fiúk. A tegnapi horvátok elleni győzelem után, ma a grúzokkal játszott a Benedek-csapat. Mint korábban megírtuk, a helyszín megváltozott, hiszen az időjárási körülmények miatt a fedettbe kényszerült a torna. Varga Dénes még mindig nem volt bevethető, így a […]
Az óriási eső sem zavarta meg a CSIO versenyt szombat délután
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának 150 cm-es, Longines világranglista pontokért megrendezett összevetéses versenyszámában 16-an teljesítették hiba nélkül az alappályát. Sok lovas kockáztatott, és végül orosz győzelem született. A még csak 19 éves Maria Madenova a Caretino apaságú 9 éves Conquesttel mindent pontosan meglovagolva, ma verhetetlen volt.

Második lett az olasz válogatott top lovasa, Luca Maria Moneta a 15 éves Conneryvel, 6 századdal megelőzve a norvég Benedikte Endresent Corlantosszal.

Az osztrák színekben versenyző Max Kühner lett a negyedik és a szlovák Juraj Plasé az ötödik hely. A hazai közönség örömére az összevetésnek négy magyar páros is résztvevője volt: a legjobb, hatodik helyezett Horváth Balázs lett, aki PM Jumping Ladyvel már a korábbi években is rendre helyezéseket ért el ebben a versenyszámban.
Fotó: Hajdu Krisztina
BENU-Kupa – Immár a fedett uszodában
A kedvezőtlen időjárás miatt, a BENU-kupa mai és a holnapi magyar-ausztrál mérkőzését a fedett uszodában rendezik meg. Az eső közbeszólt, a szervezők pedig reagáltak. Négy mérkőzés van hátra a BENU-Kupából, ebből pedig hármat a fedett uszodában fognak lebonyolítani. Fontos, hogy jegyértékesítés már nincsen a tornára. A helyek elfoglalása pedig érkezési sorrendben fof megtörténi. A BENU Kupa, mai […]
Judy KM a verseny legjobb fiatal lova
14 fiatal ló került a Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesülete díjáért rendezett döntőbe. Az összevetés első indulójaként a svájci tenyésztésű 6 éves kanca, Judy KM lett az első Barbara Schnieperrel, aki a mai napon a vadászugratást követően másodszor hallgathatta meg hazája himnuszát.

Minimális különbséggel lemaradva, a 7 éves Kaa du Gibet, a luxemburgi Victor Bettendorffal lett a második, és a 7 éves szürke J’adore du Paly lett a harmadik az osztrák Gertfried Puckkal.


Három magyar színekben versenyző ló végzett a helyezettek között: a holsteini Coffee tulajdonos lovasával, Czékus Zoltánnal, Pataki Mihály ménje, a 7 éves PM Casello Horváth Balázzsal és a Szikriga Kft. 6 éves szürkéje, Califa Faluhelyi Ádámmal.
Fotó: Hajdu Krisztina
Svájci győzelem a vadászugratásban
A történelmi magyar csapatsiker után, szombat reggel, szakadó esőben, a középkör 140cm-es ‘C’ szabály szerinti versenyszámával folytatódott a CSIO. A leggyorsabb a svájci Barbara Schnieper volt a 11 éves For Winjával, mindössze egy tizedmásodperccel megelőzve az olasz Paolo Adamo Zuvadellit Coladával.


A pénteki nap szuperhőse, ifj. Szabó Gábor folytatta szép szereplését, hiszen a 8 éves Timpex Ezüsttel 3. helyen zárt az 56-fős mezőnyben.

Két magyar lovas végzett a helyezettek között, Varga Balázs 10 éves pej kancájával, Lottival és Czékus Zoltán a Justboy apaságú Kronosszal.

Fotó: Hajdu Krisztina
Bíró Attila döntött – Íme, a riói olimpiai csapat
Nehéz döntést hozott Bíró Attila, végül az Európa-bajnok válogatottunk utazik az ötkarikás játékokra. A BENU-Kupa tegnapi napján úgy fogalmazott oldalunkak Bíró Attila, hogy “hétvégére meglesz az utazó csapat” – Nos, jeletjük, megvan. A szakvezető nem változtatott a januári Eb-n aranyérmes válogatottján, így az Európa-bajnok 13 játékos utazik az olimpiára is. Bíró Attila indoklása: “Nagyon megnehezítették […]
Felkészülési torna: parázs elődöntőket rendeznek
Véget ért a csoportmeccsek sora a szerbiai nagyszabású felkészülési tornán. Ma már az elődöntőket rendezik. Hosszú volt a második nap Bor városában, hiszen egy délelőtti majd egy délutáni program is várt a csapatokra. Az A-jelű csoportban a szerbek és a görögök megnyerték mindkét meccsüket. Dejan Szavics együttesének a franciák nem jelentettek gondot, míg a spanyolokat […]
Győzelemmel rajtolt a Benedek-csapat a BENU-kupán
Legyőzte férfiválogatottunk az olimpiai bajnok Horvátországot a BENU-Kupán. Ma a férfiak is megkezdték a BENU-Kupát. Az ausztrálok valósággal átgázoltak a grúzokon, hiszen 20-6-ra győztek. Az esti utolsó meccs már az olimpiai címvédő és a Benedek-csapat között zajlott. Telt ház fogadta a csapatokat. Nálunk Varga Dénes kihagyta a mérkőzést, hátfájdalmai miatt, de nincs komolyabb baj csapatkapitányunkkal. Az […]
Az álmok valóra váltak a Nemzeti Lovardában
14 csapat állt starthoz idén a budapesti CSIO Furusiyya FEI Nemzetek Díjában. Az első fordulótól szinte teltház szurkolta végig az 55 lovaglást, ami után a magyar díjugrató válogatott az élre került. Nyolc csapat folytathatta a küzdelmeket. A második forduló krimibe illő izgalmakat hozott, a kitartó közönség visszafogott lélegzettel figyelte a felújítás előtti Tattersallban az utolsó Nemzetek Díját. A tavalyi győztes dán csapat, akiket idén is Lars Pedersen vezetett, 12 hibaponttal biztosan a harmadik helyen zártak. A Roberto Arioldi által vezetett olasz csapat két forduló után 4 hibaponttal állt. Németh István szövetségi kapitány összeszokott válogatottja minden tervet és reményt megvalósítva, kiegyensúlyozott, tudatos produkciókat mutatott be pályáról-pályára. Elsőként Hugyecz Mariann Chacco Boyjal teljesített dupla hibátlant.

Ezután ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel 0-4-gyel ment, majd harmadikként, Horváth Balázs is a kimagasló értékű dupla 0-át hozta Zordonnal.

Befejező lovasunk, Tóth László Istivel az első fordulóban csak hatot ugrott, majd a záró körben 4 hibapontot lovagolt.

A két forduló után az eredmények összesítése pontegyenlőséget mutatott Olaszország és Magyarország között, jöhetett az összevetés. A legtürelmesebb nézők sem bírták már ülve, amikor az olasz Luca Marziani Tokyo du Soleillel egyet verve 42,79 másodperccel ért célba. Jött a mi fiúnk, ifj. Szabó Gábor, aki hűséges társával, Timpex Bölcsésszel a kettesugrás első elemét leverve begyújtotta az addig is égő rakétákat és 39,52 másodperccel célba ért.

A magyar válogatott teljesítménye azt jelentette, hogy 18 évvel a budapesti és 8 évvel a kiskunhalasi CSIO csapatverseny sikere után újra első lett Magyarország! Németh István szövetségi kapitány legénységének győzelmét kitörő örömmel ünnepelte a búcsúzó Nemzeti Lovarda és minden magyar lovas szív.

Fotó: Hajdu Krisztina
Zárásként döntetlen Spanyolország ellen
Női válogatottunk döntetlent játszott a BENU-kupa harmadik játéknapján Spanyolország ellen. Két vereség után, Bíró Attila a spanyolok ellen zárta a BENU-kupát. Jól kezdtük a mérkőzést, Keszthelyi használt ki egy fórt, de a magyar találatra érkezett két spanyol válasz, mindkétszer Tarrago volt eredményes, 1-2. A szünet előtt azonban Bujka egy ötösből egyenlített. A második nyolc percben […]
Concordia HB és Timpex Fényév az élen



Juniorjaink legyőzték a szerbeket
A podgoricai felkészülési tornán jól kezdett junior válogatottunk. A fiúk a nyitányon a szerbeket verték. Tovább folytatta junior válogatottunk jó teljesítményét. A miskolctapolcai románok elleni 21-3-as mérkőzés után, már Podgoricában vesznek részt a srácok egy tornán, ahol a nyitónapon a szerbeket verték egy góllal. Érdekesség, hogy két héttel ezelőtt Belgrádban találkozott egymással a két csapat, akkor […]
Értesítés Ozorai Kornél temetéséről
A Budapesti Vízilabda Szövetség örökös tiszteletbeli elnökségi tagját július 22-én temetik. Mint beszámoltunk róla, életének 81. évében elhunyt Ozorai Kornél. Tavaly a Budapesti Vízilabda Szövetség elnöksége történetében először fordult elő, hogy örökös tiszteletbeli elnökségi tagot választott személyében. Megannyi tehetséget fedezett fel, hiszen Kósz Zoltán és Tóth Frank nevelőedzője is volt. Rusorán Péter irányítása alatt anno megalapította és megszervezte […]
Török és szír győzelmek a kiskörben
A csütörtöki nap zárásaként a 125 cm-es kétfázisos versenyszám, amelyet a Lipóti Pékség díjáért írtak ki, szoros versenyt hozott. Az első négy hibátlan lovas egy másodpercen belül ért célba. Győzött a török Hulki Karagulle Zoritóval, megelőzve az osztrák Zayd Kuzbarit Lucie Kann-nal és a legjobb magyart, Vindeczker Alexandrát és a 10 éves Quipara Z-et.



Péntek reggel a Royal Diamonds díjáért a kiskörrel kezdődött a nap. Talán a Nemzeti Lovardában korábban még soha nem hangzott el Szíria himnusza, most viszont Amre Hamcho a 14 éves Chesterfielddel nagy fölénnyel nyerte a 130 cm-es hibaidős versenyszámot.

Három magyar lovas zárt a helyezettek között: Vindeczker Alexandra Quiparával, Gombos László Admirálissal és a 17 éves Weinhardt Virág Bognár Jen Corral.
Fotó: Hajdu Krisztina
Nemzetek Díja
Délután mindenkit vár a Nemzeti Lovarda, hogy együtt szurkoljunk a magyar díjugrató válogatottnak. Tizennégy csapat áll starthoz, tizediknek indul a Németh István szövetségi kapitány által vezetett magyar válogatott. A rendezvényre a belépés díjtalan. Azok akik a helyszínre nem tudnak kilátogatni, 14.30-tól 18.30-ig a Duna World csatornán követhetik figyelemmel az izgalmasnak ígérkező csapatversenyt.

Felkészülési torna: meglepetések az első napon
Megkezdődött a szerbiai felkészülési torna is. A franciák bekezdtek, hiszen döntetlent játszottak a spanyolokkal, az olaszok már Tempesti vezérletével a montenegróiakat verték, a szerbek a görögökön, míg a brazilok a japánokon léptek túl. A BENU-Kupával párhuzamosan Szerbiában is zajlik egy felkészülési torna. Nyolc csapat részvételével két csoportban küzdenek egymással a felek. Az első napon rögtön […]
A Sasok Székesfehérvárott Koronázták magukat bajnokká
A védekezés már jó volt, de elöl akadozott a gépezet
A BENU-Kupa második napján női válogatottunk két gólos vereséget szenvedett az ausztráloktól. Hátul jól zártunk, de támadásban még akadtak pontatlanságok. A tegnapi fájó vereség után, ma a BENU-Kupán az ausztrálokkal csapott össze női válogatottunk, mely csapat szintén vereséget szenvedett a nyitányon a spanyoloktól. A mai nap első meccsén az ibériaiak egy góllal verték az olaszokat, […]
Ír himnusz a Horze díjában





























