Nyílt díjugrató pályaépítő továbbképzések és fórumok 2016

Ingyenes és nyitott minden érdeklődő lovas szakember számára!

Választható alkalmak:

2016. január 16-17. Bábolna – Ménesbirtok

2016. január 26-27. Budapest – Nemzeti Lovarda

A tanfolyamot vezeti: Erdélyi Magdolna DSZ elnökségi tag és pályaépítő referens

A tanfolyamok kétnaposak, tematikájuk és tananyaguk megegyezik. Részvétel a tanfolyamok egyikén az alábbiak szerint:

1. nap

Témakörök:

* aktuális szabályváltozások (közös előadás a versenybírókkal)

* fő irányvonalak a pályaépítésben

* pályarajz készítés közös értékeléssel, videó elemzések, gyakorlati esetek

Részvevők:

Előírt minden, már listán lévő nemzeti és nemzetközi szintű pályaépítő számára.

Előírt minden kezdő pályaépítő számára.

2. nap

Témakörök:

* pótló előadás azoknak a pályaépítőknek, akik az első nap a bírói oktatáson vettek részt

* pályarajz készítés közös értékeléssel, videó elemzések, gyakorlati esetek

* vizsga a feljebb minősülő vagy 2015-ben inaktív pályaépítők számára

Részvevők:

Előírt minden olyan, már listán lévő nemzeti és nemzetközi szintű pályaépítő számára, aki egyben versenybíró is, és aki a tanfolyam első napján a bírói oktatáson vett részt.

Előírt minden, vizsgázni kívánó pályaépítő számára.

Kezdés mindkét nap: 09:00

Befejezés: kb. 16:30

A zökkenőmentes megrendezés érdekében ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES. helyszínmegjelöléssel a dijugratas@lovasszovetseg.hu címen. Kérjük a regisztrációban jelezni, amennyiben a pályaépítő magasabb minősítésért kíván vizsgázni. A korábban aktív, de a 2015-ös pályaépítői listán nem szereplő, 2016-ban listára kerülni kívánó pályaépítők számára a vizsga kötelező.

FONTOS TUDNIVALÓK

* Minden részvevő hozzon magával a kézi pályatervezéshez szükséges eszközöket. A rajzokat ceruzával célszerű elkészíteni.

* Kérem, hogy minden, a pályaépítésben aktív kolléga készüljön fel egy szabadon választott gyakorlati esetből, ami az általa épített valamely versenyen történt a 2015-ös szezon során. Az eset lehet olyan nem várt, különleges vagy bármilyen szempontból érdekes szituáció, versenyszám, stb., ami tanulságos lehet a kollégák számára, és érdemes arra, hogy nyíltan megbeszéljük. Az eseteket pályarajz, eredménylista és/vagy videó, illetve bármilyen egyéb dokumentáció vagy személyes elmesélés alapján tárgyaljuk majd. A tanfolyam során minden pályaépítő a saját esetét ismerteti és vezeti fel. A témakör kiválasztásával és feldolgozásával kapcsolatban szívesen nyújtok segítséget az alábbi telefonszámon: Erdélyi Magdolna 06 30 862 8904 vagy equime.design@gmail.com

377257 489067521111883 48323321 n

Read More

X. Volvo Kupa: Hozta a kötelezőt a Benedek-csapat

20150703Magyarorszag-Szlovakia valogatott tatabanya10A X. Volvo Kupa zárónapján a szlovákokat simán verte a férfi válogatottunk. A tornát az olaszok nyerték, a taljánok veretlenül győztek, hiszen ma átgázoltak a spanyolokon. Az utolsó nap első meccsén az olaszok habkönnyed győzelmet arattak a spanyolok ellen. Giorgettiék tíz góllal ütötték ki az ibériaiakat és lettek tornagyőztesek. A második meccsen a szlovákok vártak […]

Read More

Univer Kupa: Hibátlan mérleggel lett tornagyőztes női válogatottunk!

noi valogatott biroattila MTIAz Univer Kupa zárónapján Olaszországot verte női válogatottunk. A mieink meggyőző játékkal gyakorlatilag végig vezetve nyertek, ezzel a tornagyőzelmet is besöpörték. Két veretlen együttes találkozott az Univer Kupa zárónapján,  az olasz és a magyar együttes is magabiztosan verte a Ligaválogatottat valamint a görög együttest. A mérkőzés elején 2-0-ra elhúzott az olasz válogatott, de hamar visszajöttünk, […]

Read More

Átigazolási hírek: Nagy változások a belgrádi klubnál – Erősítéseket jelentett be a Zvezda

Vaterpolo-Zvezda mojacrvenazvezdaTöbb játékos is aláírt a belgrádi klubhoz. Az új igazolásoktól minőségi változást várnak a csapatnál. Az elmúlt fél szezont nem zárta jól a Zvezda a Regionális Ligában. A délszláv bajnokságban kilenc forduló után a nyolcadik helyen tanyázik a klub. Most azonban hatan is érkeznek a csapathoz. Az első igazolás a szerbek Európa-bajnoka (2001), kétszeres Világliga-győztese, […]

Read More

Sikeredző a kanadai válogatott kispadján

pino porzio01A Recco volt trénere, Giuseppe Porzio irányítja a juharleveleseket. A cél pedig a riói kvalifikáció a válogatottal. Alex Beslin helyére Pino Porzio ül le a kanadai válogatott kispadjára. Az olasz mester a Recco trénere volt hosszú-hosszú időn keresztül. Itt a hét év alatt (2005-2012 között) hétszer nyert olasz bajnoki címet, négyszer Euroligát és háromszor európai Szuperkupát […]

Read More

Kiss László eddig hiába kereste Hosszú Katinkát

kiss_laszlo_uszas_mobhu_640Kiss László szövetségi kapitány egyelőre nem tudott egyeztetni Hosszú Katinkával a következő időszakban esedékes edzőtáborozásokról, jóllehet, a nyári riói olimpiára készülő legjobb magyar úszók egy része már megkezdte a felkészülést az ötkarikás játékokra, mások pedig a napokban vágnak neki az időszerű feladatok teljesítésének. “A Verrasztó testvérek már elutaztak Amerikába, Gyurtáék a jövő héttől készülnek Hódmezővásárhelyen, […]

Read More

X. Volvo Kupa: Kikaptunk a spanyoloktól is

magyar-spanyol_mti1A második napon is vereséget szenvedett a Benedek-csapat a Volvo Kupán. A mérkőzés elején a spanyol válogatott dominált a mieink ellen, és hiába jöttünk vissza a végén, két góllal kikapott a csapat.  A tegnapi olaszok elleni vereség után, ma mindenképp javítani szeretett volna a válogatott. A mérkőzést jól kezdtük, hiszen Erdélyi már az első percben […]

Read More

Univer Kupa: Fontos győzelem Görögország ellen

noi magyar-gorog mtiNői válogatottunk megszerezte második győzelmét az Univer Kupán. A leendő Eb csoport ellenfelünket, Görögországot három góllal vertük. Bíró Attila tanítványai a tegnapi siker után ma a görögöket múlták felül. Fontos meccs volt ez, hiszen a görögökkel találkozunk az Eb-n is, így nem volt mindegy milyen nyomot hagyunk a hellénekben. A mérkőzés első negyedében kétszer is […]

Read More

Bíróképzés Bábolnán

Díjugrató versenybírói továbbképzés 2016

Választható alkalmak:

Január 16-17. Bábolna – Ménesbirtok

Január 26-27. Budapest – Nemzeti Lovarda

A részvétel első nap Minden I-II-III. osztályú és gyakorló bíró SZÁMÁRA Kötelező. Minden érdeklődőt További van szeretettel várunk. Kezdés 09:00, vége előreláthatólag 16:30 körül.

Részvétel A második nap KIZÁRÓLAG AZ előrelépésért vizsgázó bíróknak. Kezdés 09:00, vége előreláthatólag 00:00 körül.

A zökkenőmentes megrendezés érdekében Előzetes Regisztráció szükséges helyszínmegjelöléssel egy dijugratas@lovasszovetseg.hu  használatát címre, előrelépni KIZÁRÓLAG AZ Előzetes regisztrációban EZT Jelzett versenybíróknak lehetséges.

12506513 1004707886219222 508422495 nFotó: lovasfoto.hu

 

Read More

Belgrádi Eb: Az összes meccs élőben lesz látható

2016 belgrad eb logoA budapesti Eb-hez hasonlóan a LEN honlapján ismét élőben lehet majd nézni az Eb összes mérkőzését. A jó hírt a LEN hivatalos, szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében olvasható. A vasárnap kezdődő Európa-bajnokságon, így az összes találkozót élőben lehet megtekintni a len.eu weboldalon. Sőt, online lehet követni az eredmények alakulását is. “Köszönet a házigazda műsorszolgáltatónak, az RTS-nek valamint […]

Read More

Eb-felkészülés: Csoportriválisunk nagyon elszánt

gorog csapat01A görögök is gőzerővel készülnek az Eb-re. A hellének éppen Athénban kétkapuznak a szerbekkel. Theodorosz Vlahosz csapata nem éppen felhőtlenül, de annál tüzesebben készül a kontinenstornára. Rögtön az első meccsen a görögökkel játszik  magyar válogatott a csoportban. Ezen a találkozón könnyen eldőlhet a csoportelsőség sorsa is. A helléneket jól ismerjük, hiszen a világliga selejtezőjében is […]

Read More

X. Volvo Kupa: Vereség az olaszoktól a nyitányon

Gyõr, 2016. január 3.
Varga Dénes (b) és az olasz Valentino Gallo a férfi vízilabda Volvo Kupa Magyarország - Olaszország mérkõzésén a gyõri Aqua sportközpontban 2016. január 3-án.
MTI Fotó: Krizsán CsabaEgy góllal kikapott a Benedek-csapat a X. Volvo Kupa nyitányán az olasz válogatottól. A másik találkozó a spanyolok sikerével ért véget.  Kis Gábor betegség miatt nem tudta vállalni a játékot, így a helyén Tóth Márton ugrott vízbe. Az olaszokkal legutóbb a kazanyi vb-n futott össze a csapat, akkor egy góllal kikapott a válogatott. A mérkőzésen, […]

Read More

Univer Kupa: Magyar vert magyart – Az Eb válogatott legyőzte a ligaválogatottat

noi valogatott biroattila MTIAz Univer Kupa első napján Bíró Attila tanítványai nyolc góllal múlta felül a ligaválogatottat. A férfiak Győrben, a nők pedig Miskolcon játszanak felkészülési tornát. Bíró Attila tanítványai az egy hét múlva esedékes kontinenstornára készülnek gőzerővel. Jó erőpróba ez a ligaválogatottnak is, hiszen a két magyar együttes az elkövetkezendő napokban a görögökkel és az olaszokkal fog […]

Read More

Hosszú Katinka két olimpiai számban világranglista-vezető

hosszu_01Az olimpiai programban szereplő úszószámok közül kettőben zárta 2015-öt a világranglista első helyén Hosszú Katinka. A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA listáján Hosszú a 200 és a 400 méteres vegyesúszásban végzett az élen. A világ- és Európa-bajnok sportoló a második helyet szerezte meg 200 méter háton, míg a 100 méteres hátúszásban harmadik lett […]

Read More

Gojkovics: Egy érem valamint a riói kvóta a cél az Eb-n

vladimirgojkovicsEléggé világosan fogalmaz Vladimir Gojkovics a montenegróiak szövetségi kapitánya a január Eb-vel kapcsolatban. A szakvezető nem szeretné az utolsó utáni pillanatokra hagyni a riói kvóta megszerzését. Szeptemberben nevezték ki a montenegrói kispadra Vladimir Gojkovicsot. Élesben még nem sikerült kipróbálnia csapatát, hiszen eddig “csak” három világliga meccset játszott az együttessel. Az első erőpróba rögtön az Európa-bajnokság […]

Read More

Székesfehérvárott épül a jövő

Dr. Bóka Viktor, Székesfehérvár jegyzője beszélt a sportággal kapcsolatos elképzeléseiről és a városban épülő első amerikai foci stadionról. Magyarországon Budapest mellett nemcsak Debrecen vagy Győr hazánk egyik nagy sportvárosa, hanem nyugodtan kijelenthetjük, hogy Székesfehérvár is az. A városban ott a …

Read more

Read More

Szirányi is jön a Volvo Kupára!

spanyol valogatott01Jó esélye van Szirányi Balázsnak ismét ott lenni az Európa-bajnokságon. A spanyol szövetségi kapitány bizalmat szavazott neki, így itt lesz a Volvo Kupán, egy keretszűkítés azonban még hátra van. Gabi Hernandez úgy döntött, tizennégy játékossal utazik el a holnap kezdődő Volvo Kupára. A csapatban helyet kapott Szirányi Balázs is, aki nem szokott mostanában kimaradni a […]

Read More

Dejan Szavics: Változásra van szükség

dejan savicsA világliga győzelem után, a vb-t is megnyerték a szerbek, de jön a következő nagy próbatétel, hiszen a hazai Eb-t megnyerhetik. Kívülről úgy látszik, minden rendben van a sportágban, de Dejan Szavics rávilágított a hiányosságokra is. Sőt, a szakvezető nemcsak a vízilabdát félti… Többször írtunk már azokról az anyagi problémákról, amik a szerb klubokat súlytják. […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.