Címke: honvéd
Az NB II-ből az élvonalba szerződött az utánpótlás-válogatott tehetség – HIVATALOS
A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Debreceni VSC megszerezte a másodosztályú Budapest Honvéd fiatal…
Fiatal magyar játékos szerződött a Serie A-csapathoz – HIVATALOS
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Torino együttese bejelentette, hogy szerződtetett egy fiatal magyar labdarúgót……
A Honvéd korábbi légiósa az Újpestnél folytatja – HIVATALOS
Az idény első felében szerényen muzsikáló Újpest a keddi napon bejelentette első téli érkezőjét… Az…
Átigazolási körkép – A nap legfontosabb hírei – Január 29.
Arsenal Érkezők: – Távozók: – Chelsea Érkezők: Andrey Santos (Nottingham Forest – kölcsönből vissza). Távozók: Ian Maatsen (Borussia Dortmund – kölcsön). Liverpool Érkezők: Fábio…
Az első osztályba távozhat a Honvéd tehetsége – sajtóhír
Hazai sajtóbeszámolók szerint a Budapest Honvéd egyik legnagyobb tehetsége hamarosan az NB I-ben köthet ki……
A Sevillát is megjárt szélső új csapatot talált az NB I-ben – HIVATALOS
Az elmúlt idényben az NB I-ből kiesett Budapest Honvédot erősítő rutinos spanyol középpályás Magyarországon talált…
Sport: Dubajba repültek edzőtáborozni a dohai vb-re készülő úszók, Milák Kristóf nélkül
A Virth-csoport mellett Kovács Ottó vezetésével Késely Ajna és Holló Balázs is Dubaj felé veszi…
Sport: Meghalt Paulányi Magda | hvg.hu
Paulányi az 1972-es müncheni olimpián – a Budapesti Honvéd Sport Egyesület színeiben – 11. lett…
Angliába igazolhat a magyar válogatott játékosa – sajtóhír
Szigetországi sajtóbeszámolók szerint az angol másodosztályú bajnokság (Championship) egyik kiesőjelöltje szeretné soraiban tudni az MLS-ben…
Visszatért az egykori NB II-es gólkirály Kecskemétre – HIVATALOS
Nagy visszatérőt jelentett be a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) előző idényének meglepetéscsapata… A…
Sport: Erőnléti edzője Milákról: „Már nincs súlyfeleslege”
Milák Kristóf korábbi edzője, Selmeci Attila szerint, ha az úszó most tényleg visszatér a medencébe…
Új NB I-es csapathoz igazolt a Ferencváros egykori labdarúgója – HIVATALOS
A Ferencvárossal két bajnoki címet nyerő rutinos labdarúgó a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) berkein…
Visszatért Magyarországra a Honvéd egykori gólfelelőse – HIVATALOS
A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő ETO FC Győr egy hazánkban már bizonyított…
Sport: Lehet-e még Milák Kristófnak esélye Párizsban?
A napokban a vizes edzéseket is valószínűleg elkezdi – nyilatkozta csütörtökön klubjának vezetője, Gergely István…
Átigazolási körkép – A nap legfontosabb hírei – Január 4.
Üdvözöljük minden kedves Olvasónkat! A Fociclub.hu csapata a téli átigazolási időszakban is minden este elhozza…
Sport: Milák Kristóf a napokban elkezdheti a vizes edzéseket
Klubjának vezetője, Gergely István nyilatkozott az olimpiai bajnok úszóról. Tényleg van-e még törlesztenivalója Milák Kristófnak,…
NB II: másodosztályú vetélytárshoz szerződhet a Honvéd korábbi játékosa – sajtóhír
Hazai sajtóbeszámolók szerint a Budapest Honvéd korábbi gólerős támadója hamarosan ismét Magyarországon futballozhat egy másik…
Visszatért korábbi klubjához az egykori NB II-es gólkirály – HIVATALOS
A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Kozármisleny bejelentette korábbi játékosa újból leigazolását… …
A Honvéd elismerte az átigazolásokból való kizárást – HIVATALOS
A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Budapest Honvéd csapata tiszta vizet öntött a pohárba…
Sport: A FIFA kizárta a Honvédot az átigazolásokból
A döntés értelmében a Budapest Honvéd nem regisztrálhat érkező futballistát, de távozója, értékesített játékosa lehet….


























