hosszu katinka lemondasra szolitja fel gyarfas tamast
Posted in Vízisportok

Hosszú Katinka lemondásra szólítja fel Gyárfás Tamást!

2014 hosszu01A háromszoros olimpiai bajnok, Hosszú Katinka hivatalos Facebook-oldalán lemondásra szólítja fel a Magyar Úszó Szövetség elnökét. Nyílt levelét, változás nélkül közöljük… Nyílt levél Budapest, 2016.11.15. Az utóbbi időben Gyárfás Tamás részéről napvilágot látott nyilatkozatok miatt úgy döntöttem, ideje megszólalnom. A felkészülésem most is a legfontosabb, ezért nem reagáltam eddig az általa mondottakra, de úgy határoztam, […]

Elolvasom...
csucsok futoszalagon
Posted in Utánpótlássport

Csúcsok futószalagon

Elsősorban a felnőttkorú úszókról szólt a Százhalombattán rendezett rövid pályás, felnőtt országos úszóbajnokság, de a reflektorfényen kívül esve a korosztályos sportolók is szép teljesítményekkel rukkoltak elő: az MTK-s Hímer Krisztofer (2003) például többször is új évjáratos csúcsot úszott. reb • … Bővebben

Elolvasom...
nyilt vizi aramlas
Posted in Utánpótlássport

Nyílt, vízi áramlás

Az edzőt követő gyerekek, a tréning helyszínének megváltozása, Hosszú Katinka klubalapítása – sokféle ok áll a hátterében annak, hogy a szeptemberi átigazolási időszakban az elmúlt években megszokottnál jóval több fiatal úszó váltott klubot. Minden egyes transzfert nem dolgozhattunk fel, de … Bővebben

Elolvasom...
rovidpalyas uszo vk hosszu a masodik szakaszt is folenyesen nyerte
Posted in Vízisportok

Rövidpályás úszó vk – Hosszú a második szakaszt is fölényesen nyerte

2014 hosszu01Hosszú Katinka nagy fölénnyel nyerte meg az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának második szakaszát is, amiért plusz 50 ezer dollárt kapott, egyúttal az összesített pontversenyben is szinte már győztesnek tekinthető, mivel közel 500 ponttal vezet Jeanette Ottesen előtt. A kilenc állmásos vk-sorozatot három etapra osztotta a nemzetközi szövetség (FINA), s minden szakaszt külön is díjaz. Hosszú az […]

Elolvasom...
otkarikas vakacio
Posted in Olimpia Utánpótlássport

Ötkarikás vakáció

Mennyire figyeltek a tinédzser sportolók az olimpiára? Találtak maguknak példaképet? Mi az, ami a leginkább megmaradt az emlékezetükben az augusztusi tizenhat napból? Igazán autentikus helyszínen, az újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola hatodik osztályos tanulói között érdeklődtünk. Majer Dániel • … Bővebben

Elolvasom...
apad anyad idenejojjon
Posted in Utánpótlássport

Apád, anyád ide(ne)jöjjön!

Magyar szempontból férj és feleség, vőlegény és menyasszony sikerétől volt hangos a riói olimpia: az egyaránt három aranyéremig jutó Hosszú Katinka és a Kozák Danuta is saját útját járva, a párjával készült a világeseményre. A sikerek igazolták a párosok működését. … Bővebben

Elolvasom...
uszo vk hosszu katinka harom szamban gyozott
Posted in Vízisportok

Úszó-vk – Hosszú Katinka három számban győzött

hosszu-katinka1-1024x682Hat döntőjéből hármat megnyert Hosszú Katinka a rövidpályás úszó világkupa-sorozat második versenyének keddi nyitónapján Berlinben. A Vasas olimpiai, világ- és Európa-bajnoknője a németországi nyitányon a viadal honlapja szerint első lett 200 méter gyorson (1:52.08 p), 200 m vegyesen (2:05.57), majd 200 m háton (2:00.52). Emellett 50 m háton másodikként (26.45 mp), 100 m pillangón harmadikként […]

Elolvasom...
uszo vk harom aranyat nyert hosszu katinka a nyitoverseny elso napjan
Posted in Cikkek

Úszó vk – Három aranyat nyert Hosszú Katinka a nyitóverseny első napján

Három számban győzött pénteken Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának nyitóállomásán, Chartres-ban. A riói olimpián három aranyat és egy ezüstöt nyert magyar versenyző 200 méter gyorson (1:53.34 p), 100 méter pillangón (56.09 mp) és 200 méter vegyesen (2:06.64) végzett az élen – a viadal honlapja alapján. A 200 méteres hátúszásban (2:01.80) és 800 méter gyorson […]

Elolvasom...
a vasas diadalmenete
Posted in Utánpótlássport

A Vasas diadalmenete

A reflektorfényben lévő sportolók, azaz Hosszú Katinka, Szász Emese és Szilágyi Áron csodálatos olimpiai eredményeinek köszönhetően presztízsnövekedést, minél több gyereket és közvetve az anyagi források bővülését várja a riói játékok legsikeresebb magyar egyesületének, a Vasas SC-nek az elnöke, Markovits László. … Bővebben

Elolvasom...
hosszu katinka rioi eredmenyeimet szabalyos korulmenyek kozott ertem el
Posted in Olimpia Vízisportok

Hosszú Katinka: riói eredményeimet szabályos körülmények között értem el

hosszukatinkario201605Hosszú Katinka sajtóközleményben reagált arra, hogy az arizonai bíróság a véleményszabadságra hivatkozva elutasította keresetüket, amelyet a Swimming World Magazine és Casey Barrett ellen adtak be, miután tavaly májusban doppingvádakat megfogalmazó rágalmazó cikket jelentettek meg a magyar úszónőről. A riói játékokon három aranyat és egy ezüstöt nyerő Hosszú szerint “egyértelmű, hogy Mr. Barrett és a Swimming […]

Elolvasom...
rio 2016 hosszu hetfo reggel hatkor kezdunk
Posted in Olimpia Vízisportok

Rio 2016 – Hosszú: hétfő reggel hatkor kezdünk

hosszu_01Három olimpiai arany-, egy ezüstérem és egy világcsúcs után sem pihen az úszó Hosszú Katinka, aki még Rióban belevág következő négyéves tervébe. A 27 éves bajai sztár ugyanakkor először családjával szeretne tölteni rövid időt, a helyszínen ugyanis mindeddig csak egy-egy futamot követően volt néhány közös pillanatuk. “Amikor nyert, egy puszi vagy egy ölelés erejéig tudtunk […]

Elolvasom...
ajna olimpiai dontoje
Posted in Olimpia Utánpótlássport

Ajna olimpiai döntője

A magyar olimpiai küldöttség legfiatalabb tagjával, Késely Ajnával (14) felálló női 4×200 m gyorsúszóváltó hatodik helyen zárt a riói olimpia fináléjában. A tinédzser nem vallott szégyent, a döntőben a harmadik legjobb időt tempózta, így a londoni felnőtt Eb után ezúttal … Bővebben

Elolvasom...
rio 2016 hosszu katinka olimpiai bajnok 200 meter vegyesen is
Posted in Olimpia Vízisportok

Rio 2016 – Hosszú Katinka olimpiai bajnok 200 méter vegyesen is 

hosszukatinkario201605Hosszú Katinka harmadik aranyérmét 200 méter vegyesen nyerte a riói olimpián. A szám világbajnoki címvédője és világcsúcstartója kedden 2:06.58 perces olimpiai rekorddal diadalmaskodott, ezzel ő az első, aki a brazíliai metropoliszban triplázott. Az ötszörös világbajnok 27 éves versenyző korábban 400 méter vegyesen óriási világcsúccsal, 100 méter háton pedig minden idők második leggyorsabb úszásával győzött. A […]

Elolvasom...
rio 2016 hosszu katinka olimpiai bajnok 100 meter haton is
Posted in Olimpia Vízisportok

Rio 2016 – Hosszú Katinka olimpiai bajnok 100 méter háton is

2016rioaranyhosszuHosszú Katinka a 400 méter vegyesen aratott diadala után a 100 méter hát hétfői fináléjában is aranyérmet nyert a riói olimpián. A Vasas 27 éves világklasszisa 58.45 másodperces országos csúccsal diadalmaskodott az amerikai Kathleen Baker előtt. A régi rekordot (58.78) tavaly augusztusban a kazanyi világbajnokságon érte el. A mostani eredmény minden idők második legjobbja 100 […]

Elolvasom...
13782159 1184986588241981 7509521553022589181 n
Posted in Vízisportok

Iron Aquatics: Hosszú Katinka úszócentrumot alapít

Hosszú Katinka sajtótájékoztatón jelentette be hogy úszócentrumot alapít, és saját klubja versenyzője lesz.

Elolvasom...
ot szamban indul hosszu katinka rioban
Posted in Vízisportok

Öt számban indul Hosszú Katinka Rióban

Netánja, 2015. december 4.
Hosszú Katinka a netánjai rövidpályás úszó Európa-bajnokság nõi 200 méteres hátúszásának döntõjében 2015. december 4-én. (MTI/EPA/Abir Szultan)Megvan, mely számokban indul az Iron Lady az olimpián. A FINA honlapja szerint Hosszú Katinka 100 és 200 méter háton, 200 pillangón valamint 200 és 400 méter vegyesen indul az olimpián. A magyar szövetség Hosszú kérésére nem árult el mely számokban áll rajthoz az Iron Lady, most azonban fény derült rá. A riói játékok augusztus […]

Elolvasom...
iron lady arcanum
Posted in Sportbulvár xlsport

Iron Lady – Arcanum – hamarosan a boltokban!

Az Iron Corporation Kft. gondozásában 2016. július 1-én jelenik meg dupla számmal, az Iron Ladyről…

Elolvasom...
uszas hosszu katinka harom aranya es egy ezustje
Posted in Vízisportok

Úszás: Hosszú Katinka három aranya és egy ezüstje

hosszu_01Hosszú Katinka három arany- és egy ezüstérmet nyert a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat franciaországi állomásának szerdai versenynapján. A viadal honlapja szerint a Canet-en-Roussillon városában zajló versenyen a Vasas kiválósága elõször 50, majd 200 méter háton diadalmaskodott. A rövidebb távon 28.07 másodperc alatt csapott célba, így mindössze nyolc századdal maradt el országos csúcsától (27.99 másodperc), […]

Elolvasom...
mare nostrum hosszu katinka ket arannyal es egy ezusttel inditott
Posted in Vízisportok

Mare Nostrum – Hosszú Katinka két arannyal és egy ezüsttel indított

hosszu_01Két arany- és egy ezüstérmet nyert Hosszú Katinka a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat monacói állomásának szombati nyitónapján. A világ- és Európa-bajnok a viadal honlapja szerint 400 méter vegyesen (4:34.14 perc), valamint 200 méter háton (2:09.58 perc) győzött, míg 200 méter gyorson másodikként csapott a célba (1:56.83 perc). A magyar úszók további két ezüstöt szereztek […]

Elolvasom...
hosszu katinka hat szamban nyert a nyitonapon norvegiaban
Posted in Vízisportok

Hosszú Katinka hat számban nyert a nyitónapon Norvégiában

hosszukatinkalondon2016Az összes szombati női versenyszámban rajthoz állt, és hétből hatban győzött is Hosszú Katinka a norvégiai Bergenben zajló nemzetközi úszóviadalon. A világ- és Európa-bajnok versenyző honlapján szombat este közzétett eredménylista szerint első lett 200 méter gyorson (1:59.77 perc), 100 méter háton (1:00.80), 50 méter gyorson (25.66 mp), 200 méter pillangón (2:10.50), 50 méter pillangón (27.65) […]

Elolvasom...