Címke: interjú
Interjú: „Sokak szemét szúrja, hogy mi vezetjük az NB I-et” – a veretlen beugró edző tudja, hogy sosem lesznek Fradi vagy Újpest
Egyelőre öt mérkőzésre kapott megbízatást és ha hozza az ötödiket is, akkor biztos, hogy a Kisvárda az NB I-es tabella élén telelhet. Erős Gábor elmondta, mit gondol arról, hogy a szurkolók a nevét skandálták, beszélt maradásának esélyeiről, arról is, hogy kik a csapat legértékesebb játékosai és mitől ilyen jó a Kisvárda. A megbízott vezetőedző említést tett az elődje iszonyatosan profi szemléletéről, reagált Kisteleki István kijelentésére, és bevallja: presztízskérdést csinál abból, hogy a Kisvárda legalább a bajnokság januári folytatásáig vezesse az NB I-et.
Tenisz – Top 10 a cél
A Davis-kupa csoportkörének MVP-je, vagyis legjobb teljesítményt nyújtó játékosa, a magyar DK-válogatott hőse lett Piros Zsombor, aki bravúrt bravúrra halmozva előbb legyőzte a korábbi top 50-es John Millmant, majd rá egy napra szetthátrányból fordítva nyert a 2014-es US Open-győztes és egykori világranglista-harmadik Marin Cilic ellen. A 22 esztendős játékossal a DIGI Sport stábja, a Sport […]
Gondolatok a győzelemről a ringből és a ring mellől – Beszélgetés Oláh Levente junior Eb-aranyérmes ökölvívóval és edzőjével, Kardos Józseffel
Öt év telt el azóta, hogy junior ökölvívóért csendült fel a magyar himnusz kontinensviadalon. A Tbilisziben rendezett ifjúsági Európa-bajnokság döntőjében Oláh Levente, a Tatabányai SC versenyzője kezét emelték a magasba. Ám a siker mögött hosszú út áll. Mesterrel és tanítványával beszélgettünk munkáról, érzésekről, tervekről, hidegrázásról, katarzisról. Valami pedig már biztos: mindkettejüknek a boksz és a […]
25 évesen vonul vissza a magyar foci elfelejtett nagy ígérete: „Ennek már semmi értelme” – exkluzív interjú
Szántó Tamás, a Rapid Wien korábbi utánpótlás-válogatott támadó középpályása a csakfoci.hu-nak adott exkluzív interjújában jelentette be, hogy mindössze 25 évesen befejezi profi labdarúgó-pályafutását. Egy edzésen történt térdsérülés miatt három évig nem játszhatott az osztrák klubban, ezzel együtt három műtéten is átesett. Tudta és érezte, a térde sosem lesz többé a régi, majd ha nehezen is, de elfogadta az orvosai véleményeit, így a visszavonulás mellett döntött. A vele készült interjúban Szántó részletesen mesél arról, min ment keresztül, illetve a jövőjéről is szót ejt.
Interjú: „Frusztráló, hiába játszik valaki rosszul, nincs következménye” – a mellőzött Bobál Gergely klubváltása a lezárt reptereken is múlt
Három hónapja játszott utoljára tétmeccsen csapatában Bobál Gergely: A portugál élvonalbeli Nacional nyáron szerződtetett támadója a csakfoci.hu-nak elmondta, kicsit rosszul érintette, hogy edzője nem számol vele, nem kapott visszajelzést arról – ahogy senki más -, rosszul tenné a dolgát. Nem bánta meg a tavaly nyáron hozott döntését, az első „nehéz” évet a tanulásra szánja. Kétségkívül, lett volna lehetősége, más klubba menni, de mivel csak három hónapnyi kölcsönjátékról lett volna szó, így megharcol a helyéért, újabb gólokkal bizonyítaná azt, hogy a „jegelés” alatt nem felejtett el focizni.
Short track – Letelt az eltiltás, Burján újra a válogatottban
Egy év után visszatért a rövid pályás gyorskorcsolyázók olimpiai keretébe Burján Csaba – a pjongcsangi bajnok eltiltása december elején járt le. Onnan elköszönt, ide meg (újra) be, avagy: visszatért az olimpiai keretbe Burján Csaba (PSN). 2019 decemberének elején a 26 éves rövid pályás gyorskorcsolyázó a repülőtéri várakozás pillanatait és a hatalmas tömeget örökítette meg, majd […]
Babos Tímea – A padlóról kellett a csúcsra kapaszkodnunk
Babos Tímeáék megvédték páros címüket a Roland Garroson, ám az idei verseny minden szempontból rendhagyó volt, és Timiéknek is rengeteg körülménnyel kellett megküzdeniük, ezekről mesélt a magyar teniszező a molcsapat.hu-nak. Ahogy minden sportág, úgy a tenisz is alaposan megszenvedi a vírushelyzetet. A versenyek egy része elmaradt, más részét furcsa körülmények között, a játékosoknak létrehozott buborékokban, […]
Fucsovics – A tenisz Ironmanje
Fucsovics Márton négy szettben kikapott a 13. helyen kiemelt orosz Andrej Rubljovtól a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében, de a férfiversenyeket szervező ATP honlapja Fucsovics Márton, a tenisz Ironmanje címmel közölt interjút vele. A világranglistán 63. Fucsovics már a mérkőzés előtt beállította eddigi legjobb Grand Slam-szereplését, hiszen a 2018-as és az idei Australian Openen is a negyedik […]
Suba László – “Lucával mindketten makacsok vagyunk, de ez csak összehozott minket”
Augusztus 19-én, a Gyulai Memorialon Kozák Luca, a DSC-SI sprintere harminchat éves országos rekordot döntött meg száz méteres gátfutásban. Edzője, Suba László mesél tanítványáról, kapcsolatukról, a családról, a közös munkáról, a hitvallásáról és a jövőről. Mióta dolgozik együtt Kozák Lucával? Több mint egy évtizede, még 2009-ben, tizenhárom évesen hozta át hozzám a nevelőedzője, Faragó Klára, azzal […]
Mérföldkő a fair play életében
Bejelentette a Nemzetközi Fair Play Bizottság, más szervezetekkel összefogásban a Nemzetközi Fair Play Napot. A jövőben szeptember 7-én ünneplik meg fair play, a becsületes játék napját a világ minden táján. Ennek apropóján mesél dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) elnöke. Korábban nem volt Nemzetközi Fair Play Nap. Minek köszönhető, hogy idén először […]
“Egy tokiói poszter az első dolog, amit meglátok, mikor felkelek”
Halász Bence kalapácsvető mesélt a #magyarock-nak Tokióról, sportkarrierjéről és arról, mi motiválja. Hogyan vészelte át a koronavírusos időszakot? Természetesen nehéz volt a helyzet az elmaradt versenyek miatt, viszont nagyon szerencsés helyzetben voltam, hiszen az egyesületemnek, a Dobó SE-nek saját pályája van, így nem kellett edzést kihagynom, ugyanúgy tudtuk folytatni a munkát. A világranglista élbolyába dobta […]
Keszthelyi Vivien: Ez már túlmutat az egyéni karrieren
Óriási lehetőséget kapott Keszthelyi Vivien, olyat, amely világszinten is kevés autóversenyzőnőnek adatik meg. A folyamatos fejlődésnek úgy tűnik, hogy meglett a jutalma. A Formula kategória szinte minden szintjén érdekelt Carlin istálló három éves szerződést ajánlott Keszthelyinek, melynek keretein belül felkészülhet és eljuthat a Forma–1-ig. A magyar autósport történetében kevés pilótának adatott meg, hogy nemzetközi elitben […]
Balkezesek világnapja, avagy Kiss Gergely és Madaras Norbert nosztalgiája
Ma ünnepeljük a balkezesek világnapját, így Kiss Gergely és Madaras Norbert vízilabda legendák gondolnak vissza karrierjük és a válogatott nagy pillanataira a #magyarockkal. Forrás, fotó: MAGYAROCK
Szilágyi Árontól a Magyarocknak
“Mi vagyunk a sport. Mi vagyunk a teljesítmény, mi vagyunk a mérce. Akármilyen mások vagyunk, bajnokok és kezdők, versenyzők és szurkolók, csapatként egy célért küzdünk. Nincs te és én, csak mi. Magyarok. Győztesként, vesztesként, pályán, lelátón is egyek. MAGYAROCK. MI VAGYUNK.” A közös eszme szellemében, Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok vívónk eleveníti fel karrierje csodálatos […]
Akinek csúcspont volt az athéni olimpia
A 28. olimpiai játékokat 2004. augusztus 13-29-ig rendezték Görögország fővárosában. Ennek a magyar szempontból sikeres, és kissé beárnyékolt játékoknak különleges helye van Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozó szívében. Az ő szemüvegén keresztül elevenítettük fel az eseményeket. Az eredményei mögött kemény munka van, önbizalom terén sem állt rosszul soha, mégis úgy emlékszem, Sydney és Athén […]
Kézilabda – Kiss Éva szívesen emlékezik, de előre tekint
Az Európa-bajnoki bronzérmes, a Győrrel háromszoros Bajnokok Ligája-győztes kézilabdakapus szerint nem jó, ha valami már az egészség rovására megy, így nem hiszi, hogy később megbánja, hogy befejezte pályafutását. A végtelenül szerény és türelmes kapus a jövőben az ETO utánpótlásában kamatoztathatja tudását, és azt sem zárja ki, hogy egyszer felnőttcsapatnál irányítsa a kapusok munkáját. Kiss Évával […]
Nagy feladat és édes teher – Nagy Tímea az új megbízásáról
A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke lett a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, aki a közösség erejéről, a valódi halhatatlanságról és a küldetésekről is beszélt Lipiczky Ágnesnek. Nemrégiben újraválasztották a Magyar Vívószövetség alelnöki posztján, az elnökségben a társadalmi kapcsolatokért felel, a héten pedig újabb feladat találta meg: Kárpáti György halálát követően ön vette át a „halhatatlanok” […]
Szoboszlai a címlapon
Szoboszlai Dominikkal hosszabb, exkluzív interjút közölt a tekintélyes France Football, amelynek fő témáját ezúttal nem a 19 éves salzburgi középpályás jövője jelenti, sokkal inkább a futballfelfogásáról ad képet. A France Footballnak adott interjúban Szoboszlai Dominik először arról beszél, hogy a koronavírus-járvány miatti leállást követő nyolc gólja és 11 gólpassza (a teljes idényben 40 tétmeccsen 12 gólt […]
Tenisz – Babos Tímea szerint óriási baklövés lenne, ha megrendeznék a US Opent
Babos Tímea szerint óriási baklövés lenne, ha a koronavírus-járvány közepette augusztus végétől megrendeznék az amerikai nyílt teniszbajnokságot. “Nem teljesen értek egyet azzal, hogy augusztus elején újraindulnak a versenyek, illetve szerintem nem is fognak, mert két esemény megrendezése nem jelenti azt, hogy minden visszatér a normális kerékvágásba” – nyilatkozta Babos. Hangsúlyozta, jelen körülmények között nem menne […]
Az én történetem – Szekeres Pál paralimpiai bajnok
Szekeres Pál neve egyáltalán nem ismeretlen a hazai, valamint nemzetközi vívók között. A történelem egyetlen sportolója, aki paralimpián és olimpián egyaránt érmet tudott nyerni. Vívó pályafutásának kezdetéről, a balesetének megéléséről, és az ép, valamint parasportolói sikereiről mesélt. Hogyan csöppent a vívóterembe fiatal korában? Gyerekkoromban még nem volt internet, a televízió csatornáinak száma is jóval kevesebb volt, […]
























