Címke: közel
Női U19: szép siker Izland ellen
A hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörre készülő női U19-es válogatottunk kétgólos győzelmet aratott Izland ellen Dabason.
Ismét csúcson a Fradi – Euro Kupa-győztes a zöld-fehér együttes
Az Euro Kupa döntőjének második meccsén döntetlent ért el a Ferencváros a Nagyvárad ellen, de így is megmaradt az első meccsen elért hatgólos előnye, így megnyerte a másodikszámú európai kupát. Hatgólos előnnyel kezdhette meg a Ferencváros az Euro Kupa döntőjének visszavágóját. A zöld-fehér együttes 12-6-ra nyert Nagyváradon az első meccsen. A megnyugtató előny azonban nem szabadott, […]
A fiatal Rosszcsontokra helyeznek hangsúlyt Szekszárdon
Nagy átalakítás volt a Bad Bones-nál, edzőt váltottak és irányítót is cseréltek. A Szekszárd tavaly kimagasló teljesítményt nyújtott a Divízió I-ben. Az alapszakaszban mindössze egyszer kapott ki, így másodikként jutott a rájátszásba. Az elődöntőben a Gladiators-nek megnehezítette a dolgát, de …
Kiss Gergely nagy elismerésben részesült
Háromszoros olimpiai bajnokunk díszpolgári címet vehetett át. Kiss Gergely Erzsébetvárosban született és azóta is számos módon kötődik a városrészhez. A még mindig aktív játékos az Orientpressnek egyebek mellett arról beszélt, hogy rendszeres vendége az általános iskoláknak, középiskolának, ahol a legkisebbektől a nagyobbakig mindenkit arra biztat, hogy bontakoztassa ki a tehetségét. „Olyan közegben nőttem fel, ahol szinte […]
Bodrogi László és Nico Mattan lesznek az idei V4 Kerékpárverseny díszvendégei
BringaSport – 2017.03.07 – Április 22-én, Budapesten rajtol a V4 Kerékpárverseny 2017-es mezőnye. Idén a magyar szakasz lesz a Visegrádi Csoport országaiban 2013 óta megrendezésre kerülő országúti kerékpáros sorozat nyitóversenye, amely
Férfi Ob I: két fiatal is debütált a hétvégén
A BVSC-ben egy 17 éves játékos, míg a Kaposvárban egy 16 éves pólós mutatkozott be a férfi Ob I középszakaszának második fordulójában. Ágh György a BVSC-ben, míg Iháros Dániel a Kaposvárban debütált a hétvégén az Ob I-ben. Érdekesség, hogy mindkét játékos győztes meccsen ugorhatott vízbe az első osztályban. A BVSC 13-9-re győzte le a Szegedet, […]
Patakfalvy Miklós maradt a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke
A hétvégi tisztújító közgyűlésen ismét a Magyar Taekwondo Szövetség alapító elnökét, Patakfalvy Miklóst (balra) bízták meg a szervezet vezetésével a következő négy évre. Az elnökség két fővel bővült, mely a magyar sportolókat akár „elvezetheti” a tokiói olimpiára is…
Jubileumi évkönyv jelenik meg a MAFC-ról!
Idén ünnepli 120 éves fennállását a Műegyetemi Atlétikai és Futball Club, a jubileumi évet egy évkönyvvel teszik emlékezetessé, melyből nem maradhat ki a vízilabda-szakosztály sem. 120 éve alapították a Műegyetemi Atlétikai és Football Club-ot. A jubileumi évre egy évkönyvvel készül a klub, melyben a vízilabda-szakosztálya is szerepelni fog – hívta fel oldalunk figyelmét Pázmányi Gábor […]
Visszavonul az amerikaiak ikonja
Nehéz döntést hozott az amerikaiak klasszisa. Tony Azevedo felhagy a vízilabdázással. A 35 éves pólós öt olimpián is szerepelt az amerikai válogatottban. Neve egybeforrt a vízilabdzással hazájában, egy ikonként tisztelik a tengerentúlon. Legjobb eredménye a válogatottal, a 2008-as pekingi olimpia volt, mikor ezüstérmet szerzett a magyar csapat mögött, ezen kívül egy világliga ezüstöt és a […]
A Szolnok erőt demonstrált, a BVSC bánta
A középszakasz nyitómeccsén a Szolnok nem viccelt, a Tisza-parti együttes fölényesen győzött a BVSC ellen. A Szolnok elintézte a BVSC-t. Cseh Sándor együttese már az első negyedben Alekszics vezetésével, – aki kettőt dobott – elhúzott 3-1-re. Előnyét a második nyolc percben is növelte, 7-2-es etapot produkált a Tisza-parti együttes, és a nagyszünetre már 10-3-ra vezetett. […]
Major factors for startapp review applassi com
Methods To Make Use Of Your I phone Do you love to go through? One of many great things about the i phone is a chance to read through guides
Locatelli: “Sikerült valóra váltanom az álmaimat”
Manuel Locatelli, a csapat fiatal középpályása hálás az utánpótlásban dolgozó szakembereknek és köszönetet mondott csapattársának,…
KVÍZ: Játssz nyereményeinkért!
Ismét útjára indul a Formula népszerű kvízjátéka: a játék egy hónapos időtartamának legjobbjai, valamint egy további szerencsés egyaránt értékes nyereményekkel gazdagodnak majd!
Kezdődik a Rio De Janeiro-i Olimpia
Az Olimpia lovas programja megtalálható ITT!

Díjugratás Európai időszámítás szerint:
2016. augusztus 14. 15:00-18:45
2016. augusztus 16. 15:00-18:00
2016. augusztus 17. 15:00-17:45
2016. augusztus 19. 15:00-20:00 (egyéni döntő és eredményhirdetés)
Minden, amit tudni kell a riói olimpiáról! – Programok, csapatok, érdekességek, esélyek
Összegyűjtöttünk minden fontos tudnivalót az olimpiáról. Magyaros program: Magyar program az olimpián (csoportmérkőzések): Férfiak, csoportmérkőzések: Augusztus 6., szombat: 9.00 Szerbia–Magyarország (magyar idő szerint: 14.00) Augusztus 8., hétfő: 13.00 Magyarország–Ausztrália (m. i.: 18.00) Augusztus 10., szerda: 10.20 Görögország–Magyarország (m. i.: 15.20) Augusztus 12., péntek: 09.00 Magyarország–Japán (m. i.: 14.00) Augusztus 14., vasárnap: 20.50 Brazília–Magyarország (augusztus […]
Megvan a bronz
Bronzéremmel zárta az U18-as tenisz Európa-bajnokságot a magyar fiúcsapat. A Valkusz Máté, Piros Zsombor, Kotormán Ákos alkotta együttes a bronzmeccsen az olaszokat múlta felül. Az U16-osok mezőnyében abszolút orosz siker született. P. V. • Valkusz Máté és Kotormán Ákos az … Bővebben
Új igazolásaival megkezdte a felkészülést a Szombathely is
Idén már a másodosztályban fog szerepelni a vasi alakulat. Az új edző mellett, öt új erősítéssel kezdte meg a felkészülést a csapat a 2016/2017-es idényre. Szeptemberben – mint beszámoltunk róla – a Szombathely az Ob I/b-ben fog szerepelni. Ennek megfelelően erősített az alakulat, Matajsz Márk vezetőedző mellett, öt új név is érkezett a csapathoz. Horváth Alex Franciaországból […]
Rio 2016 – Tizenkilenc érmet jósolnak Magyarországnak
Az olimpiai eredmények előrejelzésével foglalkozó honlap az előkelő 11. helyre várja Magyarországot a riói játékok éremtáblázatán, igaz, a jóslatot készítők felkészültségét erősen megkérdőjelezi néhány lehetetlen tipp. Az Olympic Medals Predictions szerint a magyarok 7 arany-, 5 ezüst-, és 7 bronzéremmel zárják majd a játékokat, ami nem tűnik elképzelhetetlennek, az viszont már annál inkább, hogy az […]
Újabb Orosz-aranyak
Orosz Viktor nem tud leállni: a Letizia SC 18 éves csigás íjásza Európa-bajnoki és Európa Kupa-aranyérmet is szerzett Bukarestben, ráadásul a rangsorolóban új korosztályos országos csúcsot lőtt. UP-info • A debreceni Orosz Viktorról nehezen számon tartható alkalommal írtunk, rendre jól … Bővebben
Arbeloa ingyen érkezhet; Galliani cáfolta a híreket
Egybehangzó hírek szerint a Milan megegyezett Alvaro Arbeloával, aki a következő szezonban a piros-feketék játékosa…



























