Eb2020: Döntött az UEFA, több néző és öt cserelehetőség is lesz a meccseken
Öt cserelehetősége lesz majd a szövetségi kapitányoknak a nyári foci Eb-n.
Öt cserelehetősége lesz majd a szövetségi kapitányoknak a nyári foci Eb-n.
Bolla Bendegúz szerint többen mentálisan nem tudták felvenni az Eb-ritmust, és a hollandok elleni meccs vége emiatt is nagyon csúnya lett.
Harmadik mérkőzését is elveszítette a magyar U21-es válogatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Hollandia 6-1-es sikerével csoportgyőztes lett, mellettük a németek jutottak tovább, Románia kiesett.
Az U21-es Eb-meccs után szerintük két magyar játékos is sértő szavakkal illette a futballistáikat, emiatt a román szövetség az UEFA-hoz fordult.
Hatalmas karriert jósoltak neki, tehetsége és játéktudása alapján Gera Zoltánhoz hasonlították. Ő maga is tudja, hogy több volt a pályafutásában, de azzal is tisztában van, hogy mit rontott el. Fiatalon nem akadt senki, aki terelgette volna, a legjobb tanács, amit kapott az volt, hogy ne legyen kövér. Edzőként már arra törekszik, hogy minden játékosából kihozza a benne rejlő maximumot. 28 évesen Belgiumban jött rá a foci egyik legnagyobb igazságára, de azt sajnálja, hogy légiósként csak rövid idő adatott meg számára. A sok nehézség és buktató ellenére négyszeres magyar bajnok, a Debrecennel szerepelt a BL csoportkörében és 10 alkalommal pályára lépett a válogatottban is. Interjú Czvitkovics Péterrel, a III. Kerületi TVE pályaedzőjével és játékosával.
Szombat délelőtt a Budapest Honvéd és a MOL Fehérvár FC is másodosztályú csapatot győzött le felkészülési mérkőzésen.
A válogatott mérkőzések miatti háromhetes szünetet kihasználva a Kisvárda 2-1-re legyőzte az ukrán élvonalbeli Minaj együttesét.
Erol Bulut csütörtökön távozott a magyar válogatott Szalai Attilát is foglalkoztató török Fenerbahce labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.
A kormány – már az UEFA-val is közölt – terve alapján csak a koronavírus elleni vakcinával igazoltan beoltott szurkolók látogathatnak ki a magyarországi Eb-meccsekre.
Ezt írják a német lapok a szerdai Magyarország-Németország U21-es Eb-csoportmérkőzésről (0-3). Lapszemle.
Milliárdos tulajdonos, aki egy kivétellel minden edzőjében csalódott, szerinte a futballban sokkal több a szélhámos, mint a gadaság egyéb területein, 3-4 milliós fizetésekért sem kapott semmit, de mostanra már kezdi érteni a focit, és kezdi érdekelni is. Szeretné, ha a játékosaik olyan tökösek lennének, mint ő, és ha névnapja van, hajlandó extra „prémiumot” is feldobni. Megjárta a Nyíregyházával az NB I-et, átélte a kizárás „élményét”, és most, a másodosztályú csapat élén a feljutás ismét komoly célja. Tilos passzolni az egykor életeket mentő buszsofőrrel, aki Szent Péterrel is egyeztetett a jövőjéről. Révész Bálint, Magyarország egyik legmeghatározóbb fuvarozó cégének és logisztikai szolgáltatójának alapítója a csakfoci.hu-nak őszintén beszélt arról, miként gondolkodik a futballról és az üzletről.
Joao Nunes, a Puskás Akadémia portugál hátvédje az egyik lengyel lapnak nyilatkozott, amelyben többek között megtippelte a magyar-lengyel vb-selejtező végeredményét. Beszélt a felcsútiak idei szerepléséről, valamint a csapatát korábban érintő koronavírus-járvány hatásairól is beszámolt.
Zsóri Dániel esetében már rácsodálkoztak, most újabb három határon túli magyart találtak az U21-es keretben.
Gera Zoltán szerint az U21-es válogatott nagyon motiváltan várja a részben hazai rendezésű Eb rajtját és a nehézségek, illetve hiányzók ellenére is a továbbjutás az álom a csoportból.
Ez történt a múlt héten és a hétvégén a magyar légiósokkal Európa, Ázsia és Dél-Amerika pályáin. Körkép.
Szalai Attila, a Fenerbahce magyar válogatott hátvédje úgy gondolja, kemény meccset játszottak a Besiktas ellen és elégedett volt a látottakkal.
A legtöbb kameraállásból úgy tűnik, hogy áthaladt a gólvonalon a DAC-játékos lövése, a játékvezető azonban nem így látta a történteket.
3-2-re kikapott Nagyszombatban, a szlovák élvonal felsőházi rájátszásában a Bernd Storck irányította dunaszerdahelyi DAC.
A magyar származású, de válogatott karriert az osztrákoknál befutott Garics György szerint Szoboszlai Dominik a könnyebb utat választotta azzal, hogy a német Bundesligába igazolt.
Szepessy László nehéz időszakon van túl, de már jobban érzi magát.