Címke: meccsre
Rangadóval folytatódik a Merkantil Bank Liga
Vasárnap rendezik a Merkantil Bank Liga 18. fordulóját. A sláger a Balmazújváros és a Puskás Akadémia találkozója.
Hullámvölgy, hullámhegy
Tavaly majdnem abbahagyta a sportlövészetet a 15 éves Horváth Lea, aki nemrég rangos horvátországi felnőttversenyen szerzett bronzérmet a felnőttek között. Ikertestvére, Zoé is sportlövő, edzője pedig az olimpikon, Európa-bajnok Miskolczi Julianna, aki a szorgalmat és a jövőt látja Leában. reb … Bővebben
Női Magyar Kupa: megvan az elődöntő párosítása
Véghajrájához érkezett a női Magyar Kupa küzdelme, ahol már lehet tudni az elődöntő párosítását is. Az utolsóként a legjobb négybe jutó Szentes a címvédő UVSE-t kapta. A hétvégén házigazdaként is helyt álló Dunaújváros pedig a BVSC-vel küzd meg a döntőbe jutásért. A két elődöntőt szombaton, míg a finálét vasárnap játsszák, utóbbi TV-s meccs lesz. Női […]
Suso és Lapadula szállította a győzelmet – statisztika
Egy cikkbe foglalva összegyűjtöttük a statisztikákat a Palermo elleni találkozóról. Mint ismert, a piros-feketék 2-1-re…
Asztaltenger, arénahangulat
Noha a verseny nem fejeződött még be, és a három érmet sem tekinthetjük végleges eredménynek, egyet már biztosan kijelenthetünk a Szombathelyen zajló magyar nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-bajnokságról: hangulatban, szervezésben jelesre vizsgázott. reb • Az Arena Savaria küzdőterére pillantva hirtelen azt hihetné az … Bővebben
Női Magyar Kupa: már vannak továbbjutók, de egy hely még kiadó
A női Magyar Kupában három együttes már továbbment az elődöntőbe, a kiadó egy helyért hárman küzdenek majd. Három csooportban küzdöttek meg a csapatok a női Magyar Kupa első állomásán. Az A-csoportban a BVSC a Tatabányán és az UVSE II. csapatán jutott túl. A B-jelű hármasban a címvédő UVSE kettős győzelemmel van ott az elődöntőben. A […]
A Vasas döntetlennel, a DVTK vereséggel búcsúztatta stadionját
Az éllovas angyalföldiek 1-1-es döntetlent értek el a második Videoton FC ellen, a Ferencváros idegenben is nyert a DVTK ellen az OTP Bank Liga 14. fordulójában.
Férfi Ob I: a Vasas pontot rabolt Szegedről
Már 5-1-re is vezetett a Vasas a második negyedben, de a fordulás után visszajött a meccsbe a Szeged, végül győznie nem sikerült. A 6. forduló nyitányán a Szeged a Vasast fogadt. Írhatnánk, hogy alaposan bekezdett a piros-kék együttes, de nem így volt, hiszen Kiss Csaba révén még a hazaiak szereztek vezetést. Erre azonban jött Höna […]
Szalai: Nem adjuk fel, a pozitívumokat kell erősíteni
A magyar labdarúgó-válogatott tagjai csalódottan nyilatkoztak a Svájc ellen 3–2-re elveszített vb-selejtező után, de máris a lettek elleni idegenbeli találkozóra készülnek.
Marquez hazai sikerével úton a vb-cím felé
Bár a verseny első felében a korai hibáknak köszönhetően nem ő vezetett, Marc Marquez összességében könnyedén húzta be a győzelmet az Aragóniai Nagydíjon. Mögötte a Yamahák nagyot csatáztak, ám végül Jorge Lorenzóé lett a második hely, ezzel Valentino Rossi hátránya 50 pont fölé nőtt a tabellán.
Bemutatkozik a vadonatúj Civic
A Civic tizedik nemzedékének premierje jelentős előrelépés a Honda számára az alsó-középkategóriában, az új modell piaci bevezetését ugyanis a márka történetének legátfogóbb fejlesztési folyamata előzte meg.
Újabb finn házasság: Bottas is megnősült!
Néhány héttel Minttu és Kimi Raikkönen esküvője után az F1-es mezőny másik finn versenyzője, Valtteri Bottas is elvette élete kedvesét, a meseszép úszónőt, Emilia Pikkarainent.
Rio16 – 14. Búcsúzott a legnagyobb
Megverte versenyzőjét egy orosz sportvezető, bajnok lett egy 58 éves brit, egy magyar lány lett a németek hőse, legyőzték az etióp csodafutót és arannyal köszönt el az olimpiától „A legnagyobb”.
„K**** jó munkát végzek, de senki sem látja!”
Az F1-ben jelenleg főként a Ferrarik és Lewis Hamilton balszerencséjéről beszélnek, ám van valaki a mezőnyben, akit még tőlük is jóval több gond hátráltatott eddig: Esteban Gutierreznél kezd elszakadni a cérna.
Hamilton: Sosem leszek F1-es kommentátor
Sok versenyző marad a sportág közelében, miután visszavonult, általában csapatvezetőként vagy tévésként. Lewis Hamilton azonban végleg hátat tervez fordítani a Formula-1-nek, ha már nem versenyez.
Hétvégére kerül át a 27. forduló
Az MLSZ versenybizottsága és a szövetségi kapitány áttekintette a júniusi, franciaországi Európa-bajnokság kezdetéig hátralévő időszak versenynaptárát és a válogatott felkészülési programját.
Miért nem pörkölt oda a Mercedes a teszten?
Egyedüli csapatként a címvédő F1-es istálló nem használt ultralágy vagy szuperlágy abroncsokat a kéthetes tesztelés során. A háttérben a gumitaktika áll, amellyel egy másik célt szándékoztak elérni.























