Címke: Női NBI
Fradi-siker Szombathelyen, bravúros Honvéd-győzelem
A Jet Sol Liga rájátszásának második fordulójában, a felsőházban a listavezető Ferencváros magabiztos győzelmet aratott Szombathelyen, az MTK Hungária viszont a két csapat idei második mérkőzésén sem bírt az ETO FC Győrrel. Az alsóházban a Kóka a papírformát igazoló sikert ért el Újpesten, a Bozsik Stadionban viszont bombameglepetés született: a korábban nyeretlen Honvéd legyőzte az Astrát.
Lépéselőnyben az MTK a bajnoki döntőért vívott harcban
A rájátszás nyitányaként az MTK Hungária fogadta a Lantos Mihály Sportközpontban a Viktória FC-t. A mérkőzést a tavalyi ezüstérmes hárompontos előnnyel várta, azaz okkal számolhatott úgy, amennyiben sikerül otthon tartani a három pontot, az immár kétmeccses különbség nagy lépést jelent a bajnoki döntő felé.
Jet-Sol Liga: gólzáporos meccsek zárták le az alapszakaszt
A tabella első és második helyén álló két csapat, a Ferencváros és az MTK Hungária FC gólzáporos győzelmével zárult a Jet-Sol Liga alapszakasza. Győzelemmel zárta a női NB I első etapját a Viktória FC, és a Kóka FNLA is.
Jet-Sol Liga: fölényes sikerrel kezdett a Ferencváros
A tavaszi nyitányon, a Jet-Sol Liga alapszakaszának utolsó előtti fordulójában a Ferencváros tekintélyt parancsoló, jó játékkal, fölényesen győzte le üldözőjét, a Viktória FC-t. A másik két felsőházi csapat, az MTK Hungária és az ETO FC Győr egyaránt megnyerte a maga meccsét, így a bajnokság első szakaszának zárása előtt tovább nyílt az olló az első négy, és az alsóház között.
Teremben az MTK Hungária bizonyult a legjobbnak
A torna során lejátszott nyolc mérkőzésén egyetlen gólt sem kapó MTK Hungária FC nyerte meg a női NB I-es csapatok első ízben kiírt téli teremkupáját. Az ezüstérmet az ETO FC Győr szerezte meg, míg a bronzérmes a szombathelyi Viktória FC lett.
Teremtornával kezdik az évet a Jet-Sol Liga csapatai
Hagyományteremtő szándékkal rendezi meg az MLSZ női szakága a hétvégén, január 21-22-én, a női NB I-es csapatok teremtornáját.
A Jet-Sol Liga felsőházi kvartettje: Ferencváros, Viktória, MTK, ETO
A Jet-Sol Liga 12. fordulójának legfontosabb kérdése az volt, kialakul-e a felsőház mezőnye az idei zárórával, vagy az alapszakasz két tavaszi fordulójában derül ki, mely négy csapat viaskodik majd a bajnokság érmeiért. Miközben a Ferencváros és az MTK ezúttal könnyebb ellenfelet kapott, a figyelem „Nyugatra” irányult: Győrben az ETO – Astra, Szombathelyen pedig a Viktória FC és a Kóka-FNLA találkozón küzdöttek az érintettek a felsőházi tagságért.
Növelte előnyét a rangadót nyerő Ferencváros
A Ferencváros ismét legyőzte az MTK Hungáriát a Jet-Sol Liga, a női labdarúgó NB I csúcsrangadóján, és ezzel ötpontosra növelte előnyét a tabella élén. A „nyugati rangadón” a Viktória FC visszavágott az ETO-nak az augusztus végi vereségért, és pontszámban utolérte a második helyezett MTK-t.
Jet-Sol Liga: szombathelyi győzelmével lépéselőnyben az MTK
A Jet-Sol Liga, a női labdarúgó NB I 9. fordulójának rangadóját Szombathelyen játszotta a tavalyi bajnokság ezüst és bronzérmese, a jelenleg is a tabella második, illetve harmadik helyén álló MTK Hungária, és a Viktória FC.
Női NB I: Gólokkal nyert a listavezető Ferencváros
A Jet-Sol Liga alapszakaszának 8. fordulója egyszerűen összefoglalható: a négy felsőházi csapat győzött, és ezzel nemcsak a papírforma igazolódott, de picit nagyobbra is nyílt az olló a mezőny két fele között.
Jet-Sol Liga: szoros mérkőzésen győzte le a Ferencváros az ETO-t
Jó iramú, izgalmas meccseket hozott a Jet-Sol Liga alapszakaszának első körét lezáró 7. forduló. Győzött az MTK Hungária, a Viktória, a Ferencváros, és a Kóka-FNLA is meg tudta verni az Astrát, nyitva ezzel az „ollót” a felső- és az alsóház csapatai között.
Jet-Sol Liga: a Viktória legyőzte a Ferencvárost, az élen az MTK
Azok számára, akik amellett kardoskodnak, hogy kiegyensúlyozottabb lett a Jet-Sol Liga, tömörebb az élmezőny, aligha kell jobb érv annál, mint, hogy a 6. forduló után – igaz, az előtte álló két csapatnál eggyel kevesebb mérkőzést játszva – „csak” a negyedik helyen áll a vasárnapig hibátlan mérleggel rendelkező, címvédő Ferencváros. A bajnokcsapat a hét végén, Szombathelyen lépett pályára, és a Viktória FC elleni, 2-1-es vereségével, 35 mérkőzéses veretlenségi szériája szakadt meg.
Orji ötöt vágott a gyors gólok fordulójában
Siklér Kinga mesterhármassal vette ki a részét a Viktória FC fölényes, kókai győzelméből – de, még ezzel sem ő lett a Jet-Sol Liga ötödik fordulójának legeredményesebb gólvágója. Ebere Orji, a Ferencváros nigériai csatára 20 perc alatt jutott el a mesterhármasig az UTE ellen, majd a végére meg sem állt öt gólig.
Jet-Sol Liga: az MTK megállította a listavezető győrieket
A tavalyi bajnokság mindhárom dobogósa megnyerte a maga meccsét a Jet-Sol Liga 4. fordulójában, és miután az eddig hibátlan ETO FC elveszítette első pontjait, tömörebb lett a mezőny. Egyetlen pont nélküli csapat van már csak a mezőnyben, a Budapest Honvéd, azután, hogy a másik újonc, az Újpest, gólgazdag mérkőzésen, döntetlent játszott a Kóka-FNLA-val.
Az ETO a „nyugati rangadón” őrizte meg hibátlan mérlegét
Bár a Ferencváros UEFA Női Bajnokok Ligája-szereplése miatt csonka fordulót játszottak a Jet-Sol Liga csapatai, így is jutott olyan mérkőzés a hétvégére, amelyen két, a legutóbbi bajnokságban éremért játszó csapat csatázott. Győrben az ETO 2-1-re legyőzte a Viktória FC-t, és ezzel továbbra is százszázalékos – egyelőre a mezőny egyetlen, három győzelmet számláló tagja.
Négygólos sikerrel zárta BL-szereplését a Fradi
A Ferencváros női csapata 4-0-ra legyőzte a máltai bajnokit a hollandiai BL-selejtező tornán, és második helyen zárt csoportjában.
Vereséggel kezdett a BL-selejtezőben a Ferencváros női csapata
A Ferencváros 2-1-re kikapott kedden a házigazda holland Twente Vrouwen csapatától a női labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.
Jet-Sol Liga: az új seprők jól sepernek
Jól igazoltak a nyáron a női NB I csapatai! Tizenhárom gól született a Jet-Sol Liga 2. fordulójában, és ebből kilencet olyan játékos szerzett, aki a nyári átigazolási időszakban került új klubjához. Két forduló után, már csak két „hibátlan” csapat van a mezőnyben: a bajnok Ferencváros és a győri ETO FC.
Jet-Sol Liga: nem hibáztak az esélyesek a szezonrajton
A Jet-Sol Liga, a női labdarúgó NB I 2016-2017-es szezonjának sorsolása úgy hozta, hogy az előző bajnokság legjobb négy csapata – amelyet a szakértők többsége most is a felsőházba tippel – a papírforma alapján gyengébb ellenféllel szemben kezdhette az idényt. A Ferencváros, az MTK Hungária, a Viktória FC és az ETO FC egyaránt nyerni tudott, de érdemes figyelni arra is, a bajnokcsapat kivételével, az első félidő után még nem álltak győzelemre a „nagyágyúk”.
Áttörés: közel kétszáz lánycsapat nevezett
A női labdarúgás fejlődésének objektív mutatója, hogy 49-ről 194-re növekedett az utánpótlás bajnokságokba nevező csapatok száma, s ezek nagy részében 15 év alatti leányok futballoznak.

























