Magyar Kupa: az OSC és a Szolnok is formalitássá tett a visszavágót

szolnok2017csapatKönnyedén nyert az OSC és a Szolnok a Magyar Kupa odavágóján. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Két mérkőzést játszottak este a Magyar Kupa negyeddöntőjének odavágóiból. A Vasas nem tudta hazai pályán tartani az OSC-t, az újbudai együttes nyolc góllal tudott nyerni Seman és Erdélyi vezérletével. A Szolnok még ennél is simább sikert aratott, a címvédő […]

Read More

Női Ob I: Az UVSE nyerte a rangadót

UVSE2017111501Pazar első félidőt produkált az UVSE, a fordulás után, azonban visszajött a BVSC a meccsbe, végül a címvédő örülhetett. Fotó: UVSE / facebook Parádésan kezdte az UVSE a rangadót. Keszthelyi szerzett vezetést, majd a hajrában Tóth, Sevenich és Parkes talált be, így 0-4-re ment a vendég gárda. A második nyolc percben ott folytatta a vendég […]

Read More

Teke BL: A nyolcaddöntők következnek

Mint azt korábban megírtuk, a hétvégén megkezdődnek a küzdelmek a teke Bajnokok Ligájában. A legrangosabb sorozatban három magyar csapat érdekelt. A nőknél a Rákoshegyi VSE, a férfiaknál pedig az Alabárdos Szegedi TE és a Zalaegerszegi TK lép pályára.

 

Ebben a sportágban a világ élvonalába tartozunk, így remélhetőleg lesz magyar csapat a négyes döntőben. A szombati nyolcaddöntőkben csak a férficsapatok játszanak, a Rákoshegy ugyanis erőnyerő, így csak a negyeddöntőben kapcsolódik be a küzdelmekbe. A vasutas csapat ellenfele a Sankt Pölten (osztrák) – Celje (szlovén) párharc győztese lesz.

A férfiaknál hazai pályán kezdenek a zalaiak. A Zalaegerszegi TK a Sankt Pöltennel csap össze, míg a Szeged a horvát Split vendége lesz a nyolcaddöntő első felvonásán.

A visszavágókat december 9-én rendezik meg.  A tavalyi kiírásban csak a Szeged jutott be a BL négyes döntőjébe, ahol végül ezüstérmet szerzett. A Tisza-partiak a szlovákiai Final Four döntőjében 6-2-re alulmaradtak a nagy rivális német Zerbst-tel szemben, így a 2016-os BL-trófea után ezüstéremmel térhettek haza. A legutóbbi kiírásban a bronzérmet a hazai környezetben játszó Podbrezova szerezte meg, miután a harmadik helyért lejátszott mérkőzésen 5.5 – 2.5-re verte a horvát Zapresic együttesét.

Read More

Női Ob I: szuperrangadó következik

uvse20167Két veretlen csapat találkozik a női Ob I., 8. fordulójában.  Fotó: UVSE / facebook A Dunaújváros, a BVSC és az UVSE elhúzott a mezőnytől a női Ob I-ben. A nyolcadik körben Petrovics Mátyás együtteséhez látogat a címvédő, az azBVSC-UVSE meccset rendeznek. Érdekesség, hogy a lilák hat meccs után – egy találkozót későbbre halasztottak – 100 […]

Read More

Íme, a tehetséggondozó edzésre meghívottak névsora

vizilabda altalanos02Két tréninget is vezényelnek a 2004-ben születettek részére. Íme, a keret… A Tüskeuszodában november 28-án, még a Margitszigeten december 1-jén tartanak edzéseket a 2004-ben születettek részére. A meghívottak névsora: Galambos Marcel, Csite Lóránd, Árvai Erik, Deák Máté, Szalai Péter, Lengyel Bálint, Pető Ádám, Mészáros Bálint, Országh Mihályy, Szabó Barnabás, Balogh Mátyás, Berzéki Olivér, Fekete Paolo, […]

Read More

Bíró Attila: helytálltak a fiatalok

BiroAttilaMTI012A magyar szövetségi kapitány kicsit bosszús az egygólos világliga vereség miatt, de reménykeltőnek nevezte az összképet.   Bíró Attila így nyilatkozott a 7-6-ra elveszített utrechti vl-meccs után: „Azért vagyok kicsit bosszús, mert a végén megvolt az esélyünk az egyenlítésre, ám hibáztunk. Az első két negyedben sajnos kihagytunk sok olyan helyzetet, amelyeket ha értékesítünk, nem azt […]

Read More

Világliga: egygólos vereség a nyitányon

noi valogatott01Az alaposan megfiatalított női válogatottunk egy góllal kikapott Hollandiától.  Egyetlen egy gól döntött a holland-magyar meccsen a világligában, Utrechtben 7-6-os vereséget szenvedett Bíró Attila együttese. Az első negyedben még vezettünk is, Van Der Slot találatára, Szilágyi majd Leimeter válaszolt, 2-1. A második nyolc percben azonban zárkózott a hazai együttes. Sőt, már két góllal is mentek, […]

Read More

Íme, a hollandok kerete a mieink ellen

holland2Arno Havenga is kihirdette a mai világliga csapatát a magyar válogatott ellen.  A magyar válogatott ma 19.45-től megkezdi a világliga küzdelmeket. A mieink után, Arno Havenga is kijelölte csapatát. Érdekesség, hogy két Magyarországon játszó játékos is helyet kapott a csapatban, Laura Aarts mellett Vivan Sevenich is küzdhet a mieink ellen. A holandok világliga csapata:  Brigit […]

Read More

Visszatér a spanyolok ásza a válogatottba

MaicaGarciaGodoyA legnagyobb újdonság a spanyolok világliga keretében, hogy ismét játékra kész a center.  Maica Garcia Godoy maga jelentette be a nyári vb előtt, hogy ezt a nyarat a pihenésnek szenteli. A center az elmúlt időszakban kihagyhatatlan tagja volt a spanyol válogatottnak. Az 1990-ben született pólós a 2013-as vb-n felállhatott a világ tetetjére, ráadásul otthon Barcelonában. […]

Read More

Női válogatott: fiatal csapattal kezdjük meg a világliga szereplést

Budapest, 2017. július 24.
Bíró Attila szövetségi kapitány (k) a nõi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Görögország - Spanyolország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 24-én.
MTI Fotó: Czagány BalázsFiatal magyar női vízilabda-válogatott utazik Utrechtbe, a világliga sorozat első mérkőzésére. A vasárnap bejelentett 13 fős keretben mindössze három Európa-bajnok játékos, Kasó Orsolya, Garda Krisztina és Szűcs Gabriella szerepel. A weboldal emlékeztet, hogy ott van az utazók között a 26-szoros válogatott Gyöngyössy Anikó, aki korábban kapusként szerepelt a nemzeti csapatban, s most centerként tér vissza. […]

Read More

Férfi válogatottunk is csatlakozott az UNICEF eseménysorozatához

marcztamas2017vizesvb01A fiatal pólópalánták a felnőtt válogatott tagjaival játszhattak.  Az UNICEF világszerte küzd a gyermekek jóllétéért, a világszervezet globális kampányt indított, hogy a gyermekek betekintést nyerjenek a felnőttvilág kulisszái mögé, most ehhez csatlakozott a férfiválogatottt is. Märcz Tamás eképp nyilatkozott az edzés után: “Nekem az egész gyermekkorom fantasztikusan telt, 8-9 éves koromban kerültem a KSI-hez, ott […]

Read More

Női Ob I: parázs csata után, döntetlen a rangadón

dunaujvarosszilagyi01Nem bírt egymással a Dunaújváros és a BVSC. a női Ob I 7. fordulójában két 100 százalékos csapat találkozott. A Dunaújváros otthon fogadta a BVSC-t. Nos, végig fej-fej mellett haladt a találkozó. Az utolsó negyed előtt azonban 5-4 állt az eredményjelzőn a vendégeknek. Az utolsó negyedben Szilágyi duplájának köszönhetően 6-5-re megfordította a hazai gárda a […]

Read More

Faragó Tamás kijelölte a novemberi ifi vb- és junior Eb bő keretedzésére résztvevőit

faragotamas MTI EPAA legenda háromnapos edzést vezényel az utánpótlás válogatottnak. Íme, a meghívottak névsora. November 17. és 19. között a Széchyben és a Komjádiban tart edzéseket Faragó Tamás és Petőváry Zsolt. Most 25 főt hívott meg a közös gyakorlásra. A meghívottak névsora: Kapusok: Aranyi Réka (Eger), Maczkó Lilla (UVSE), Magyari Alda (POLO SC), Pápai Barbara (UVSE) Mezőnyjátékosok: Vályi Vanda […]

Read More

Meglepetés – Nem bírt egymással a Szentes és a Fradi

ftcnoi201701A női Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a zöld-fehér együttes döntetlent játszott a Szentessel, így teljesen nyílt még a továbbjutásért folytatott verseny. Bujka négyet, még Kisteleki hármat jegyzett a Szentes ellen, de ez is kevés volt, hogy győzelmre vezessék csapatukat, hiszen 10-10-re végződött a találkozó. Így ma a Népligetben úgy kezdődik majd a visszavágó, mintha […]

Read More

Újoncavatás – Már 14 évesen az Ob I-ben

Domsodidalma01A Honvéd ellen mutatkozott be az Ob I-ben a 14 éves tehetség.  Fotó: Szentesi VK Nagy tehetségnek tartják edzői a szentesi Dömsödi Dalmát. A serdülő bajnokságban játszó center 14 évesen mutatkozott be a felnőtt bajnokságban. Október óta már három mérkőzésen is szerepelt a Kurca-partiaknál. “Nagyon örültem a lehetőségnek, amikor a felnőttcsapat vezetőedzője meghívott hozzájuk edzésre. A […]

Read More