Bíró Attila: Felszabadultságot adhat ez a mérkőzés
Immár az olimpián elődöntőbe jutott női válogatottunk kapitány értékelt az ausztrálok elleni győztes meccset. Bíró Attila többek között elmondta: több vesztenivalója az amerikaiaknak lesz az elődöntőben. Bíró Attila, az M4 Sport-nak: Van egy olyan mentális erő, ami 1-5 után és a későbbi ausztrál vezetés dacára sem hagyta kicsúsznia mérkőzést a csapat kezéből. Fontos volt a […]

Az olimpián a negyeddöntőben az ausztrálokkal találkozik Európa-bajnok női válogatottunk. – Bíró Attila kér időt, kapust cserélünk – már négy gólos az ausztrál előny, Southern eredményes – Kisteleki ejtése száll fölé – fórban az ausztrálok, Arancini belövi, 4-1 – Bujka labdáját védi az ausztrál kapus – Garda labdája táncol a gólvonalon Vége az első negyednek, […]
A sírból hozta vissza a magyar válogatott a mérkőzést az ausztrálok ellen. A 8-8-as rendes játékidő után, az ötmétereseket mi bírtuk jobban, így bejutott a csapat az elődöntőbe. Nem kezdődött jól a meccs, hiszen Mcghie góljával illetve Webster duplájával már 3-0-ra vezettek az ausztrálok. Ezek után Tóth Ildikó harcolt ik egy ötöst, majd Keszthelyi bomnázta […]
Elérkeztünk az egyenes kieséses szakaszhoz. A csajok ma a negyeddöntőben ugranak medencébe, az ellenfél Ausztrália lesz. A harmadik helyen jutottunk tovább a csoportból az olimpián, így az ausztrálokkal játszik a női válogatottunk. Semmi kétség, ez az eddigi legnehezebb találkozója lesz az együttesnek. A két csapat jól ismeri egymást, hiszen az olimpia előtt kétkapuzott is egymással. […]
A fegyelmezett és határozott játékot emelte ki Benedek Tibor a brazilok elleni siker kapcsán. A szövetségi kapitány és a csapat már a negyeddöntőre koncentrál, Montenegró ellen. Benedek Tibor, az M4 Sportnak: Nagyon fegyelmezettek voltunk és határozottak. Az elején a 3-0 megadta a nyugalmat, ebből tudtunk utána tovább játszani. Ez hozta végül a győzelmet. Jó ekkora […]
A szövetségi kapitány értékelt az amerikaiak elleni meccs után. Bíró Attila és a csapat már a sorsdöntő ausztrálok elleni találkozóra fókuszál. “A lebonyolítás miatt a spanyol meccs után gyakorlatilag biztos volt, hogy bármit is csinálunk, harmadikok leszünk a csoportban, de úgy gondolom, mivel az amerikai és az ausztrál csapat hasonló játékstílust képvisel, bizakodva nézhetünk a […]
Női válogatottunk öt góllal kikapott az olimpiai címvédő Egyesült Államoktól. A fiaskó azt is jelenti, hogy a csapat a negyeddöntőben az ausztrálokkal játszik. Amerikai góllal indult a találkozó, de gyorsan jött a magyar egyenlítés, Szűcs Gabriella lövése az amerikaiak világklasszis kapusának, Asleigh Johnsonnak a hóna alatt talált utat a hálóba. Nem sokat kellett várni a […]
Az utolsó csoportmérkőzésünk jön, a címvédő és világbajnok USA ellen. A nap programja… Egy győzelemmel és egy vereséggel áll női válogatottunk a csoportban. Az amerikaiaknak makulátlan a mérlegük, hiszen a spanyolokat és a kínaiakat is magabiztosan verték. Ami a további párosításokat illeti, a kínaiak a spanyolokkal, az oroszok az olaszokkal játszanak. Az ausztráloknak lesz ma […]
A szövetségi kapitány értékelt az elvesztett spanyolok elleni meccs után. Bíró Attila kritikusan összegzett. Nem játszottunk jól, nem játszottunk olyan színvonalon, ami a spanyol csapat legyőzéséhez kell. Van hiányérzetem, sokat hibáztunk” – összegzett Bíró Attila szövetségi kapitány az MTI-nek. Hozzátette: hiányolta az átlövés-gólokat. Bujka Barbara szerint a harmadik negyedben megint leblokkolt a csapat. “Nem szabad […]
Női válogatottunk a spanyolok ellen száll vízbe. Legutóbbi döntetlent játszottunk Mingeull Oca csapatával a BENU-kupán. – a mérkőzés 18 órától kezdődik – az amerikaiak 7-1-re vezetnek a félidőben Kína ellen. – az eddigi eredmények: Oroszország – Brazília 14-7 Olaszország – Ausztrália 8-7
A harmadik negyedet elrontotta női válogatottunk, a záróakkordban pedig hiába hajrázott, végül egyetlen góllal kikapott a spanyoloktól Kiegyenlített küzdelem folyt a vízben az első negyedtől kezdve. Rendre a spanyolok szereztek vezetést, de erre mindig tudott válaszolni a magyar együttes, 2-2. A második nyolc percben már 6-4-re is vezettünk, szenzációsan használtunk ki egy fórt valamint Keszthelyi […]
A műugró medence után, a vízilabdások “játszótere” is bezöldült. A szakértők keresték a miértre a választ, végül találtak egyet. Jól látható volt már kedden, hogy a műugró medence a kék helyett már zöld színt öltött. Aztán tegnap elkezdett a pólósok pályája is elszínesedni. A szakértől szerint, nem egészségtelen és veszélyes a vízbe játszani, de természetesen […]
Női válogatottunk a második mérkőzésén ugrik vízbe, az ellenfél a spanyol csapat lesz, aki az első napon nagy vereségbe szaladt bele. A Kína elleni győztes rajt után most a spanyolokkal szemben kell(ene) a győzelem. Az ibériaiak pocsékul rajtoltak, hiszen az amerikaiaktól szenvedtek vereséget. Ami a további találkozókat illeti: két nyeretlen együttes találkozik a nyitányon, hiszen […]
Az UVSE női csapata is közzétette jövő szezonbeli csapatát. Nagy érkezők és távozók is vannak az együttesben. Lehullt a lepel és az UVSE keretére is fény derült. Az Eger együttesétől érkezik Czigány Dóra, aki a riói olimpia mai Kína elleni meccsén négy gólt szerzett. További erősítés még a holland válogatott Catharina Hendrica van der Sloot is […]