Címke: Ötödik
Élet+Stílus: A Manchester City nyerte a klubvilágbajnokságot
(Nyitóképünkön a Manchester City játékosai negyedik góljukat ünneplik. Fotó: AFP / Giuseppe Cacace) Az angol…
Mindent köszönünk, Ricsi! – Magyar Úszó Szövetség
Innentől picit még nehezebb lesz. Épp elég feszültséget él meg egy-egy versenyző a nagyobb viadalokon…
Ötödik idei trófeájáért száll harcba a Manchester City
MH/MTI 2023. december 21. csütörtök. 13:18Frissítve: 2023. december 21. 13:31 A Josep Guardiola vezetőedző által…
Kinevezte a szezon harmadik vezetőedzőjét is a Sevilla – HIVATALOS
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla csapata hivatalos oldalán jelentette be, hogy kinevezte új…
Máchánszky Gyula régió csapata a győztes Tamásiban
Három csapat vetett össze a 2018.évi díjugrató championátus első fordulóján, Tamásiban az első helyért. Stieber Sztella és Cadania hibátlan összevetésével a győzelmet, a Dömse Tamás által vezetett Máchánszky Gyula régió csapata szerezte meg. Második helyen, Takács Péter csapata, a Némethy Bertalan régióhoz tartozó, Léber József emlékét őrző kvartett végzett. Az Észak-Kelet Magyarországot felölelő, Platthy József régió csapata, Csuka Balázs vezetésével lett a harmadik.
Teljes eredménylista megtekinthető ITT

Fotó: Tokodi Tícia Tic Fotó
Locatelli távozóban, egy lépésre van a Sassuolótól
A 20 éves saját nevelésű játékos a 2016/17-es idényben robbant be.
Holland válogatott gólvágó a Milan célkeresztjében
Bas Dost iránt a Milan mellett német és francia klubok is érdeklődnek.
Parádésan szerepelt a magyar csapat a serdülő Európa-bajnokságon!

Nagy tervek vannak Csíkszeredában
A székelyföldi városban mernek álmodni, ahogy fogalmaznak, eljött az idő… Nagyszerű hírről számolt be a szekelyhon.ro, hiszen Trandafir Norbert vezetésével női és férfi vízilabdacsapat alakulhat Csíkszeredában. A jelenleg Szeredában élő Trandafir, gyorsúszásban háromszor járt olimpián (2008, 2012, 2016) Nem mellesleg egykori Eb bronzérmes is. A városban cél lenne, hogy akik megtanultak úszni, visszajárjanak az uszodába. […]
Varga Zsolt: az összes meccs tapasztalatát kell összegyúrnunk
A Fradi vezetőedzője tudja, teljesen más mérkőzés lesz a szerdai. A Ferencváros 1-0-ra vezet a döntőben. Ma nagy lépést tehet az arany felé a zöld-fehér csapat, melynek edzője nagy csatára számít. „Többször végignéztem Szolnok elleni mérkőzéseinket (három bajnoki, egy-egy Szuperkupa és a Magyar Kupa-meccs – a szerk.), de nagyon nehéz lenne megmondani, hogy milyen lesz […]
Női olasz bajnokság – Élre állt Menczigerrel a Milánó
Ismét egy szoros meccse húzott be a Milánó, mely együttes egyedül hibátlan a talján pontvadászatban. Fotó: Simone Ravizza A Messina után a Florentia együttese ellen is győzött a Milánó. A nyáron Universiade ezüstöt szerzett magyar játékos, együttese egyik legjobbjaként két góllal vette ki a sikerből a részét. Érdekesség, hogy két kör után csak a Milánó 100%-os. […]
A Vasast fogadja a Ferencváros, keleti rangadó Debrecenben
Négy mérkőzést szombaton, kettőt vasárnap rendeznek az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában. Az első két helyezett a hét utolsó napján lép pályára.
A Kaposvár még mindig veretlen – pénteki eredmények
A Kaposvár és a Pécs jó napot zárt. Fotó: Unger Tamás A házigazda Szombathelynek továbbra sincs meg az első győzelme a felkészülési tornán. Ellenben a Kaposvár már négynél tart. A Pécs a Tatabánya és a Szeged elleni találkozókat is behúzta. A Debrecen és a Tatabánya egy-egy győzelemmel lett gazdagabb. Pénteki eredmények a szombathelyi tornáról: Tatabánya-Pécs […]
Óriási magyar csapat megy a kick-box Eb-re
Magyarországot 105(!) versenyző képviseli az idei korosztályos kick-box Európa-bajnokságon, amelynek szeptember 5. és 9. között Szkopje ad otthont. A macedón fővárosban megrendezendő eseményen 37 ország közel 1500 kadet és junior sportolója vesz részt. Fiataljainktól több tucatnyi érmet remél a Magyar Kick-Box Szakszövetség vezetése.

A hatalmas csapatlétszámot az indokolja, hogy az Eb-n a sportág mind a hat küzdelmi szakágában – és valamennyiben a fiúknál és a lányoknál is több súlycsoportban – avatnak bajnokokat, és egy nemzetből kategóriánként két versenyző indulhat. A félerős ütéseket és rúgásokat engedélyező pointfighting, light-contact és kick-light kategóriák tatamin zajlanak, míg a kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szabályrendszereket ringben bonyolítják le.
A 10 és 18 év közötti, bő százfős válogatottban akadnak, akik már kiemelkedő nemzetközi eredményekkel rendelkeznek, de nagy számban vannak újoncok is, akik az idei eredményeikkel harcolták ki a tagságot. A legnagyobb név a 2016-ban az Év Sportolójának választott Veres Roland. A még mindig juniorkorú, tavaly három felnőtt Európa-bajnoki címet szerzett sportoló most egy negyedik szabályrendszerben, a ringben, full-contactban méretteti meg magát.
A magyar indulók többhetes felkészülésen vannak túl. Az MKBSZ valamennyi szakágnak központi edzőtábort biztosított: Csongrádon a pointfighting, míg Vépen a light-contact, a kick-light és a ringes versenyzők készültek az Eb-re.
A legtöbb sportolót, 29-et a Békéscsabai Lakótelepi SE adja, utána a Halker-Király Team Kick-box Akadémia következik 21 fővel.
A sportág hazai szövetségének vezetése több tucatnyi éremben bízik, és azt reméli, hogy Magyarország az első háromban végez a nemzetek versenyében.
Craiova-Milan: a hivatalos kezdőcsapatok
Itt vannak a hivatalos kezdőcsapatok a ma esti CSU Craiova elleni Európa Liga mérkőzésre. CRAIOVA:…
Bíró Attila: Most kezdődik számunkra a vb!
A franciák elleni örömvízilabda után, már a hollandok elleni meccset várja a kapitány és a csapat. Bíró Attila a franciák elleni 24-5-re megnyert meccs után: Egy gyengébb csapat ellen, mikor időt kérsz az nekik is pihenés. Ez is egy cél, hogy szét lehet úszni. A végén sem kértem időt, mikor lefordultunk. Azt mondtam, hogy minél […]
A döntőbe jutást a tét a harmadosztályban
Vizes vb 2017 – Megújult a Margitsziget
Megújult környezet várja a két hét múlva kezdődő vizes világbajnokság résztvevőit a Margitszigeten és azon belül a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. “Időszerű volt a felújítás, amelynek utolsó fázisa zajlik” – jelentette ki a pénteki sajtótájékoztatón Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, aki hangsúlyozta, Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye után az uszoda az utánpótlás- és a szabadidősportnak biztosít […]
Merkantil Bank Liga: Egy győzelemre a feljutástól a PFLA
Vasárnap rendezik a Merkantil Bank Liga 35. fordulóját. A Puskás Akadémia bebiztosíthatja a feljutást. A játéknap rangadója a Balmazújváros soroksári vendégjátéka.



























