Címke: pilóta
Rio 2016 – Horváth Bence szerint negatív a mintája
A riói olimpiára utazó férfi kajakos csapatból kizárt Horváth Bence jogi képviselője szerint ügyfele doppingmintájának eredménye negatívként szerepel a nemzetközi doppingvizsgálati eredményeket nyilvántartó rendszer online felületén. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője erre úgy reagált: a vizsgálat még nem zárult le, ez csak egy részeredmény. Mohácsy Lénárd ügyvéd az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében […]
Rio 2016 – Lőrincz Viktor bronzéremért birkózhat
Lőrincz Viktor az elődöntőben kikapott, így a bronzéremért léphet szőnyegre a kötöttfogásúak 85 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia hétfői versenynapján. Az Európa-bajnoki és kétszeres világbajnoki bronzérmes magyar versenyző három magabiztos siker után a négy között az orosz Davit Csakvetadzéval találkozott, aki hozzá hasonlóan magabiztosan menetelt az elődöntőbe annak ellenére, hogy többek között azeri és iráni […]
Rio 2016 – Négy egységből egy jutott A döntőbe a kajak-kenu versenyek nyitónapján
A négy vízre szállt magyar egység közül csak egy – a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakos páros – tudta kiharcolni az A döntős szereplést a riói olimpia kajak-kenu versenyeinek első napján, hétfőn a Rodrigo de Freitas Lagúnában kialakított pályán. A világbajnok magyar duó a lengyelekkel nagyot küzdve megnyerte előfutamát 500 méteren, ami közvetlenül döntőt ért. […]
Vereség, hosszabbításban
Az U16-os fiúválogatott hiába dolgozta le 17 pontos hátrányát, és mentette hosszabbításra az angolok elleni mérkőzését a Szófiában zajló B divíziós kosárlabda Európa-bajnokságon, végül vesztesen hagyta el a parkettát. Lakner Gábor • Két olyan csapat találkozott a Szófiában zajló U16-os … Bővebben
Miért nincs Formula-1 az olimpián?
Időről időre felmerül a kérdés, hogy az az autósport csúcsának tartott Formula-1 miért nem szerepel az olimpiai sportágak között? Persze több érvet is lehetne felhozni az ügy mellett…
Hasznos vereségek
Újabb felkészülési mérkőzést játszott a fiú és a leány U19-es labdarúgó-válogatott. Mindkettő a két nappal korábbi ellenfelével találkozott ismét. A gólokban már gazdagabb összecsapásokon a találatok többsége azonban magyar szempontból rossz kapuba érkezett. Majer Dániel • A fiú U19-es csapat … Bővebben
U21-es magyar pályázat, három központtal
Hazánk versenyben van a 2019-es, 12 csapatos korosztályos Európa-bajnokság rendezési jogáért. Amennyiben mi rendezhetjük az eseményt, nyugaton, a középső régióban, és keleten is lesznek mérkőzések.
Vettel már csak a Red Bullt akarja megverni
A Ferrari négyszeres F1-es világbajnoka szerint nagy erőkkel készülnek 2017-re, de van még mit tenniük idén is – a cél most már az, hogy a Red Bull előtt végezzenek az év végén.
Rio 2016 – Kenderesi bronzérmes, Cseh hetedik 200 méter pillangón
Kenderesi Tamás bronzérmet nyert, Cseh László pedig világbajnoki címvédőként hetedik lett 200 méter pillangón a riói olimpián. A legjobb idővel Kenderesi Tamás készülhetett a fináléra: a 19 éves magyar versenyző először az előfutamban, majd az elődöntőben is egyéni csúcsot úszott, emellett mindkét alkalommal legyőzte példaképét, a 19-szeres olimpiai bajnok amerikai Michael Phelpset. Minden idők legeredményesebb […]
Hogyan csúszott le idáig Danyiil Kvjat?
Az orosz F1-es pilóta még mindig csak 22 éves, még mindig csak a harmadik szezonját tölti, de már kifelé áll a rúdja – hogy került ekkora bajba az egy éve még ígéretes tehetségnek tartott versenyző?
Tizenkét csapat, 156 név – Íme, a játékosok (férfiak)
Tizenkét válogatott, és több mint százötven szerencsés játékos. Ők fognak jatszani az olimpián… Ausztrália: Kapusok: Joel Dennerley, James Stanton-French Mezőjátékosok: Richie Campbell, George Ford, Joel Swift, Joe Kayes, Tyler Martin, Rhys Howden, Jarrod Gilchrist, Mitch Emery, Johnno Cotterill, Aidan Roach, Aaron Younger – bővebben… Brazília: Kapusok: Slobodan Soro, Vicinius Antonelli Mezőnyjátékosok: Jonas Crivella, Marcelo Franco, Ives Gonzales, […]
Okos játékra készül a Ferencváros
A Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában a Ferencváros jó helyzetből várja a Partizani Tirana elleni visszavágót.
Dániából érkezhet rutinos védő a Milanhoz
A Tuttosport mai száma szerint a Milan szeretné szerződtetni Daniel Aggert, aki nyártól szabadon igazolható…
Kazanyban Rióért
Hét utánpótláskorú versenyzőnk is tatamira lép a kazanyi felnőtt Európa-bajnokságon. A magyar válogatott legfiatalabb tagja a 17 éves Szigetvári Mercédesz, aki élete első felnőtt-világversenyére készül. Lakner Gábor • Népes és fiatal magyar csapat utazott el Kazanyba, ahol csütörtöktől vasárnapig rendezik … Bővebben
Füstölt sonkás pizza rukkolával – Egészségséf
A pizza nagy kedvenc. Ugyan keleszteni kell a tésztát, mégsem mondható nehezen elkészíthetőnek. Jó, ha van a tarsolyunkban egy pizza tészta recept, nem is gondolnánk mennyi mindenhez használható. Lássunk most egy hagyományos pizzát.
Eldőlt: Alonso versenyezhet, de csak egy feltétellel
Ahogy azt az FIA orvosi csapata csütörtökön jelezte, Fernando Alonsónak a Kínai Nagydíj első szabadedzését követően újabb ellenőrzésen kellett részt vennie. Jóváhagyták az indulását, de tettek egy megjegyzést.
Bernd Storck: a vb-selejtezőkön is szükség lesz a szurkolókra
A magyar válogatott szövetségi kapitánya a szurkolókhoz szóló videóüzenetében mondott köszönetet az Eb-selejtezők során nyújtott segítségükért, és egyben reményét fejezte ki, hogy a csapat hasonló támogatást kap tőlük az ősszel kezdődő világbajnoki selejtezők során is.
Műsorfüzet: Minden, amit az Eger Raliról tudni lehet
Eger városa tizenegyedik alkalommal fogadja házigazdaként és igazi jó vendéglátóként a magyar
ralibajnokság versenyzőit. A 2016-os szezonnyitó futam részleteit megtudhatjátok a hivatalos műsorfüzetből.
Két francia arany az első napon
A férfi tőrözőink és a kardozó leányok versenynapja is elég hamar véget ért az újvidéki Spens Arénában, a junior Európa-bajnokságon. Egyedül Kelecsényi Mirabella jutott a tizenhat közé, míg a legjobban kezdő tőröző, Frühauf Benjámin oda már nem. Kettős francia siker … Bővebben
Bacca a 60 millió eurós ajánlat ellenére is marad
Carlos Bacca nyáron került a Milanhoz a Sevilla csapatától 30 millió euróért. A kolumbiai támadó…























