Címke: Retro
Retro – A Williams megnyeri a versenyt Schumachernek
Az 1996-ban ezen a napon rendezett Belga Nagydíj váratlan végeredményt hozott, és még eső sem kellett hozzá. Egy nagy Verstappen-baleset, egy kommunikációs hiba és egy a szokottnál vérmesebb Ferrari viszont igen.
Opel Ampera-e – Szórakoztató központ négy keréken
Az új Opel Ampera-e október 1. és 16. között ünnepli világpremierjét – egy villanyautó, amely minden tekintetben felvillanyoz! A Villámos márka járműve jövőbemutató akkumulátor-technológiát és emissziómentes közlekedést ötvöz vérbeli örömautózással, hiszen a maximális 360 newtonméternyi nyomaték lenyűgöző gyorsulást és rugalmasságot biztosít.
Retro – A nagy háború kezdete
Az első apróbb összezördülésekre nem kellett sokat várni a Rosberg-Hamilton páros között, de az igazi bomba 2014-ben épp ezen a napon, a spái futam 2. körében robbant. Szándékos volt vagy sem…?
Díjugrató Országos Bajnokság 1924 óta
Augusztus 31 és szeptember 3 között rendezik a díjugrató sport legrangosabb nemzeti versenyét, az Országos Bajnokságot. A helyszín ezúttal nem új, hiszen Bábolna tavaly már otthon adott a versenynek, de ezúttal az év egyik legnagyobb mezőgazdasági kiállításával, a Bábolnai Gazdanapokkal együtt új formában lesz lebonyolítva az esemény.

Öt egyéni és három csapat éremért versenyeznek Magyarország legjobb díjugratói. A 12-14 év közötti gyermekeknek most rendezik másodszor, míg az amatőröknek 2011 óta írják ki az OB-t. A II. világháború óta már jelen van az ifjúsági kategória és kisebb megszakításokkal a korábban juniornak nevezett, most fiatal lovas kategória. A Magyar Lovas Szövetség megalapítása óta, 1924-ben már rendeztek felnőtt bajnokságot. Többféle elbírálással dőltek el a címek, de már jó pár évtizede döntő formában, egy versennyel alakul ki a végső sorrend. A legtöbbször, kilencszer, Ákos Ajtony győzött, aki Őzikével, Terikével, Bálvánnyal és Kabalával ért a csúcsra. A ’30-as évek Platthy Józsefé voltak, hiszen az olimpiai bronzérmesünk nyolcszor volt a legjobb. Jó pár magyar díjugrató tudott duplázni, de triplázni már kevesebben. Háromszor vagy többször tudott győzni Göttler Vilmos, Schaurek Ottmár, Szász Attila, Túri József, Varró József és a jelenlegi címvédő, Horváth Balázs. Érdekesség, hogy női helyezett már többször volt felnőtt kategóriában, de győztes még soha.
A bajnok már régóta nem csak erkölcsi elismerésben részesül, hanem komoly pénzdíj is jár neki. 2009 óta egy gépkocsival jutalmazzák a felnőtt bajnokot, idén is egy új Fiat Tipo gépkocsival gurulhat haza a győztes és emellett több mint 3 millió forint kerül kiosztásra.Az egyéni bajnoki címek mellett, a három csapatbajnokság újítása, hogy nem csak lovasklubok és megyék, hanem régiók is állíthatnak ki csapatot. Újdonság lesz, hogy az egyéni döntők nem vasárnap, hanem szombaton, szeptember 3-án lesznek, mivel a gazdanapok záró napján, remények szerint több mint ezer néző előtt ugrathatnak legjobbjaink.

Döntetlen Walesben
Lejátszotta a szeptember végi Európa-bajnoki selejtezők előtt az utolsó előtti felkészülési mérkőzését az U17-es labdarúgó-válogatott. A Szélesi Zoltán irányította együttes Wales csapata ellen idegenben ért el 2-2-es döntetlent, de elmaradt a Telki-kupán mutatott teljesítményétől. Majer Dániel • A magyar válogatott … Bővebben
Retro – Barrichello szárnyal, Badoer zuhan
Emlékezetes visszatérések fémjelezték a 2009-ben ezen a napon, Valenciában rendezett Európa Nagydíjat, miközben a McLaren egy bokszutcai hibával vette el a győzelmet Lewis Hamiltontól.
Ismét BL-mérkőzések várnak a Ferencvárosra
A magyar bajnok keddtől Hollandiában szerepel az UEFA Női Bajnokok Ligája selejtezőjében, ahol a nyitónapon a házigazda, főesélyes Twente Vrouwen, csütörtökön a török Konak Belediyespor, vasárnap pedig a máltai Hibernians lesz ellenfele.
Retro – A „másik” Scheckter különös karrierje
A címben említett vezetéknévről az autósportok kedvelőinek elsőként az 1979-es világbajnok, Jody Scheckter jut eszébe, ám ezen a napon született bátyja, Ian is megpróbálkozott az F1-gyel, még ha pályafutása jóval mostohábban alakult is.
Botlott a címvédő és a listavezető, dobogós a Haladás
Az OTP Bank Liga 7. fordulójában a Ferencvárostól az újonc Mezőkövesd vitt el egy pontot, míg a Vasas Diósgyőrben játszott döntetlent.
Retro – Pályafutás, amely a kezdete előtt majdnem véget ért
Az F3000 történetének legnagyobb balesete után a pálya úgy nézett ki, mintha bombázás történt volna. Számos pilóta érintett volt, a legsúlyosabban azonban Johnny Herbert sérült – felmerült, hogy amputálni kell lábfejét.
Retro – Egy legenda, akinek nem ment otthon
A háromszoros világbajnok Niki Laudának abban a szerencsében volt része, hogy F1-es pályafutása egésze alatt volt hazai nagydíja. Mégis csupán a hosszú karrier végén tudott osztrák közönség előtt nyerni.
Rio 2016 – Demeter 16., Marosi 24. a férfi öttusázók vívása után
Demeter Bence 16., Marosi Ádám pedig 24. helyen áll a csütörtöki vívás után az öttusázók versenyében a riói olimpián. Demeter, a Volán Fehérvár 26 éves öttusázója 19 ellenfelét győzte le és 16-tól kapott ki, míg a Londonban négy éve bronzérmes, 2009-ben egyéni világbajnok honvédos Marosi pont fordítva teljesített, 16 asszót nyert meg és 19-et vesztett […]
Rio 2016 – Németh Zsanett kikapott a vigaszágon
A 75 kilogrammban szereplő Németh Zsanett a vigaszágon is vereséget szenvedett, így búcsúzott csütörtökön, a riói olimpia női birkózóversenyeinek utolsó versenynapján. Az U23-as Európa-bajnok magyar sportolót a nyolcaddöntőben a kazah Guzel Manyurova győzte le technikai tussal. Mivel a kazah bejutott a fináléba, Németh a vigaszágra került, ahol a kameruni Annabelle Laure Ali várt rá a […]
Retro – Baleset, ami egy ülésbe került
Nem sokáig örülhetett Andrea de Cesaris annak, hogy megúszta élete legnagyobb bukását: a bokszba visszatérve az a hír fogadta, hogy kirúgták csapatától. Lauda ezen a hétvégén jelentette be visszavonulását, majd a futamon az első helyről esett ki.
Magyarország – USA ÉLŐ – az olimpiai döntőért
Női válogatottunk az olimpiai döntőért ugrik vízbe, az ellenfél az amerikai csapat. – az amerikaiakkal egyszer már játszottunk a riói olimpián, akkor 6-11-es eredmény született. – a mérkőzés 21.30-kor kezdődik – Olaszország már ott van a döntőben, miután 12-9-re verte Oroszországot
Retro – A tragikus sorsú magyar GP-pilóta
Az 1930-as években Magyarország egy európai szinten ismert és elismert versenyzővel büszkélkedhetett, akit épp akkor ért utol a végzete, amikor sikerült betörnie az igazán nagyok közé.
Rio 2016 – Neymar-duplával Brazília döntős a férfi futballtornán
A házigazda Brazília válogatottja jutott elsőként a Rio de Janeiró-i olimpia férfi labdarúgótornájának döntőjébe. A Maracana Stadionban rendezett szerdai elődöntőben a brazilok 6-0-ra győzték le Honduras csapatát. Az FC Barcelona csatára, Neymar már a 15. másodpercben betalált, ezzel az olimpiai futballtornák leggyorsabb gólját szerezte. Közben ütközött a kapussal, hordágyon vitték le, percekig ápolni kellett, ám […]
Rio 2016 – A teljes olimpiai program: augusztus 18. csütörtök
A riói olimpia teljes csütörtöki programja magyar idő szerint (zárójelben a helyi idő). A sportágak nevét követő szám azt jelzi, hogy az adott sportágban az adott napon hány számban osztanak érmet. augusztus 18. csütörtök (éremosztás 23 számban): ————————————————- GOLF (Olimpiai Golfpálya) 12.30-21.00 (07.30-16.00): női verseny, 2. nap TOLLASLABDA (Riocentro – 4-es Pavilon) – 1 13.30-18.30 […]
Rio 2016 – A magyarok programja augusztus 18. csütörtök
Csütörtökön ezekben az időpontokban szurkolhatunk a magyar csapat versenyzőinek: A magyar érdekeltségű program a riói olimpia csütörtöki versenynapján: augusztus 18. csütörtök (zárójelben a helyi idő): ————————————————- ATLÉTIKA (Olimpiai Stadion) 15.00-17.01 (10.00-12.01): női magasugrás selejtező (Szabó Barbara) BIRKÓZÁS (2-es Karióka Aréna) 15.00-18.00 (10.00-13.00): női 63 kg (Sastin Marianna) és 75 kg (Németh Zsanett) selejtezők, elődöntők 21.00-23.45 […]
Ezek a legfurcsább F1-es rekordok és statisztikák
Tudod, hányszor állt együtt dobogón a három legjobbnak tartott jelenlegi versenyző, Alonso, Hamilton és Vettel? Melyik a legrosszabb rajthely, ahonnan a német versenyt nyert? Mi a közös pont Buttonben és Schumacherben? A formula1.com meglepő érdekességeket gyűjtött csokorba.






















