Címke: teke
Teke BL – Bronzéremért játszhat a Szeged
A bronzéremért játszhat az Alabárdos Szegedi TE az idei Bajnokok Ligája négyes döntőjében.

A Bambergben zajló Final Four első elődöntőjében a magyar csapat 7-1-es vereséget szenvedett a német Zerbst együttesétől, így a németek 2017 után ismét döntőt játszhatnak. A Tisza-parti együttes tavaly ezüstéremmel zárta a sorozatot.
Eredmény:
Teke Bajnokok Ligája, Final Four
Bamberg, Németország
Elődöntő:
Zerbst (német) – Alabárdos Szegedi TE 7-1 (3754:3573)
Teke BL – A végjáték következik…
Nagy csatára készül az Alabárdos Szegedi TE a Final Four szombati elődöntőjében. A magyar csapat a tekézők négyes döntőjében a német Zerbst együttesével csap össze a fináléba jutásért.
A tekézőknél a Bajnokok Ligája a legrangosabb kupasorozat, a Tisza-partiak pedig zsinórban hatodszor szerepelnek a végjátékban.

„Fantasztikus játékosok alkotják az ellenfél csapatát. Ebben az elődöntőben ők az esélyesek, hiszen hazai környezetben játszanak majd, de természetesen nem lépünk mi sem feltett kézzel pályára. Mindent megpróbálunk majd azért, hogy mi legyünk ott a vasárnapi fináléban” – mondta Karsai Ferenc, az Alabárdos Szegedi TE elnöke.
A németországi Bambergben megrendezendő négyes döntőben a másik ágon a német Schwabsberg és a szlovák Podbrezova találkozik az elődöntőben.
Az Alabárdos Szegedi TE az elmúlt 16 év alatt 14 alkalommal szerepelt a BL négyes döntőjében. Zsinórban hatodszor vannak ott a legjobb négy csapat között, az utóbbi öt évben pedig háromszor győztek és kétszer szereztek BL-ezüstöt.
A szerbeknél készülnek a világversenyre a fiatalok
Szerbiába mennek a fiatalok. A Szerb Teke-szövetség meghívására a magyar utánpótlás-válogatottak Apatinban vendégeskednek – tudtuk meg Tóth Lászlótól, a Magyar Teke-szövetség főtitkárától.

„A meghívásnak megfelelően nyolc fiú, nyolc lány U23-as és két fiú két lány U18-as sportolóval utazunk” – mondta a sportvezető, aki elárulta: Juhász Tibor szövetségi kapitány munkáját Csányi Béla segíti majd az edzőmeccs során, amelyet a szerbek ellen vívnak a magyarok.
Az edzőmeccs fontos állomás a világversenyekre való felkészülésben. Kolozsváron a felnőtt egyéni világbajnokság előtt rendezik meg az U18-as Világkupát és az U23-as vb-t.
Íme, a fiú U19-es Eb-re készülő válogatott programja és kerete
Február elején Szentesre utazik az utánpótlás válogatottunk. Február 5-én találkozik az U19-es csapatunk. Tóth Kálmán vezetésével Szentesre utazik a csapat, hogy hétfőn, kedden és szerdán edzőmeccseket vívjon a kurca-partiakkal. A meghívottak névsora: Kapusok: Bányai Márk, Jókai Miklós, Mizsei Márton, Mezőnyjátékosok: Dienes Imre Balázs, Zsilák László, Kósa Balázs, Telek Marcell, Horváth Ákos, Hevesi Domink, Turnai Bálint, […]
Sorra maradnak el a mérkőzések Tatabányán
Az ok igen prózai, de még nem lehet tudni, mikor pótolják az elhalasztott mérkőzéseket. Az éjszakai vihar súlyosan megrongálta az uszoda fedését. A versenyek, mérkõzések és edzések Tatabányán átmenetileg szünetelnek. A jövőbeni idõpontokról és használatról hamarosan mindenkit értesítünk! Köszönjük megértésüket! – áll a Tatabánya hivatalos oldalán. Példának okáért ma is rendeztek volna női meccset, a […]
Világliga: ismerős nevek – Íme, a hollandok kerete ellenünk
A holland szövetségi kapitány is keretet hirdetett a keddi világliga meccsre. Ahogy beszámoltunk róla, a magyar válogatott Hollandia ellen kezdi meg a világliga szereplést. Märcz Tamás után, kollégája, Robin Van Galen is kihirdette csapatát. Nos, sok ismerős név szerepel a válogatottban. Robin Lindhout vagy Jesse Koopman a Vasasban is megfordult vagy éppen Lars Reuten a Szentesben […]
A Milan a Hellas Veronával játszik az Olasz kupában
A Milan december 13-án a Hellas Veronát fogadja az Olasz kupa nyolcaddöntőjében. A piros-feketék az…
Ifi bajnokság: Rangadót nyert a Vasas
Nagy meccset húzott be az angyalföldi csapat, a Vasas a listavezető KSI-t verte. Az eddig 100 százalékos KSI otthonába látogatott a középmezőnyben tanyázó Vasas az ifi bajnokság 9. fordulójában. A mérkőzés izgalmasra sikerült, hiszen az utolsó negyed előtt még a sportiskolások hátrányban voltak, végül a parti 9-9-es eredményt hozott. Az ötmétereseket pedig a Vasas bírta […]
Silva több játéklehetőségre vágyik a Serie A-ban
André Silva és Patrick Cutrone is boldogan nyilatkozott az Austria Wien elleni győzelem után. “Nagyon…
Női U17: Az újabb győzelemmel már az elitkörben a válogatott
A magyar női U17-es válogatott pénteken a Bulgária ellen győzelemmel kezdte meg szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező tornán, és a Moldova elleni keddi siker már azt jelenti, hogy Schumi Dorottya csapata kiharcolta az elitkörbe jutást.
Veretlenek rangadójával folytatódik az OTP Bank Liga
A címvédő és listavezető Bp. Honvéd a még ugyancsak veretlen Újpestet, a második helyen álló Videoton a még nyeretlen Debrecent fogadja az OTP Bank Liga ötödik fordulójában. Ezúttal azonos napon, szombaton rendezik az összes mérkőzést.
Négyre szűkült a mezőny
Futsal: amikor jót tesz a kapott gól, és a vesztes sem elégedetlen
A címvédő Rába ETO színvonalas, pörgős meccsen, a vártnál nagyobb küzdelemben győzte le a Haladást a futsal Magyar Kupa vasárnapi, veszprémi fináléjában. A semleges nézők számára is rendkívül szórakoztató, izgalmas összecsapás után a győriek felszabadultan ünnepelték a klub történetének hetedik Magyar Kupa-diadalát, míg a Haladás játékosai némileg csalódottan konstatálták, hogy bár közel jártak, nem sikerült […]
Kiválóan teljesítettek a magyar bringások a Cyclocross Világbajnokságon – összefoglaló
BringaSport – 2017.01.30 – A 2016-17-es cyclocross szezon világbajnokságának a luxemburgi Bieles adott otthont január 28-án és 29-én. A versenyen két segítő, és végül két versenyző, egy junior és egy elit
Ötgólos OSC-siker a Vasas ellen – Galéria
Az újbudaiak öt góllal nyertek a férfi Ob I., 12. fordulójának zárómeccsén a Vasas ellen. TV-s meccsel zárult a 12. forduló, az OSC-Vasas mérkőzéssel. – (Képgalériánk megtekintése a mérkőzésről) A találkozó elején a küzdés dominált. Az első gólig majdnem a hajráig kellett várni, ekkor Bátori akciózott egyet. Az OSC négyig meg sem állt az első negyedben, […]
Vívók és kézilabdázók vették át a riói olimpia évének utolsó A hónap műhelye-díját
A Törekvés SE vívói és a balatonfüredi kézuilabdázók kiváló decemberi eredményeiknek köszönhetően átvették pénteken a MOB székházában A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. Az úszó Keszthelyi Kiscápák a Közönségdíjjal és százezer forintos utalvánnyal gyarapodtak.
Távol az élvonaltól
Ifj. Balzsay Károly szövetségi kapitány értékelte az ifjúsági ökölvívó-válogatott szentpétervári világbajnokságon nyújtott teljesítményét. A korábbi bokszoló, talán mondani sem kell, nem volt elégedett a kilenc versenyző által összesen hozott négy győzelemmel, amelyből három a 69 kg-ban az ötödik helyig jutó … Bővebben
UVSE: győztes rajt
Sikerrel vette az első akadályt az UVSE a Kirishi elleni felkészülési torna első napján. Mint beszámoltunk róla, az UVSE háromnapos felkészülési tornát rendez a Hajósban, ahol mind a négy tavalyi Euroliga Final Fourban részt vett csapat képviselteti magát. Az első ellenfele a liláknak az orosz Kirishi volt. A lányok házigazdához méltóan bekezdte. A nagyszünetben […]
Labdáról golyóra
K. O.-val felérő pályamódosítást jelentett a most 18 éves Karsai Dánielnek, amikor a Nemzeti Kézilabda Akadémiáról „kibukva” előbb három hónapig csak kereste önmagát, majd világbajnok édesapja nyomán tekézni kezdett. Az új sportág annyira jól ment, hogy – ha kiegészítő emberként … Bővebben
Mindenkit kigolyóztak
A népszerűsége jóval nagyobb az ismertségénél, a magyarok pedig mindig szép sikereket értek el benne. Mi az? A találós kérdés megoldása: a teke. A legújabb diadal a női U23-as válogatotthoz fűződik: a csapat világbajnoki címet szerzett Horvátországban. Majer Dániel • … Bővebben


























