Címke: terol
Bronzéremért játszhat a csapat
Három meccset játszott 13 órán belül a női junior-válogatott az A csoportos világbajnokságon. A svédeket és a dél-koreaiakat is sikerült legyőzni, a döntőbe jutásért azonban Kanada megálljt parancsolt. A vasárnapi reggeli bronzcsatában ismét a koreaiak következnek. Nagy-Pál Tamás • „Hosszú … Bővebben
Bajnokok Ligája: Az OSC is begyűjtötte a három pontot
Az újbudai alakulat is győzött mai BL találkozóján. Vincze Balázs együttese, így tovább lépked felfelé a tabellán. A mérkőzés igen fontos volt, nem csak a visszavágás miatt, hanem az újabb három pont miatt. A mérkőzés első és utolsó negyede nem úgy alakult, ahogy az OSC szerette volna, hiszen a két etapot megnyerte a Partizán. A […]
Ajándék világbajnokság
Péntek délben tudta meg a 19 éves Kozák Luca, hogy szombaton tízkor repülőre ül, és elrepül a portlandi fedett pályás felnőtt atlétikai világbajnokságra. A nemzetközi szervezet ugyanis az idei eredmények alapján megadta neki a részvétel jogát. reb • Milyen jó, … Bővebben
Új sikersportág születőben
Tízen belüli helyezések alpesisí-világversenyeken már nyilván nem szólnak akkorát, mint Miklós Edit esetében, aki első fecskeként ért el szenzációs eredményeket. Lassan már nem is tartoznak a csoda kategóriába. Ha Szőllős Barnabás és Archam Chiara folytatja kiváló teljesítményét, akkor akár a … Bővebben
Parmezános rántott borjúcomb – Egészségséf
Szerencsére egyre több féle húst lehet kapni a piacon, üzletekben. Ezáltal az otthoni választék is bővül. Sokáig borjú bécsit csak étteremben tudtunk enni, most azonban magunk is elkészíthetjük, saját ízlésünknek megfelelően.










