szkander vilagbajnoksag barzso heni ismet a dobogon
Posted in Cikkek Sportbányászat

Szkander-világbajnokság: Barzsó Heni ismét a dobogón!

Barzsó Henrietta megszerezte második érmét a 39. szkander-világbajnokságon. A magyar versenyző a budapesti vb második napján az U21-es korosztályban a 60 kilósok között jobb kézzel bronzérmes lett.

Barzsó utolsó éves ebben a korosztályban, és elmondása szerint sportkarrierje két legfontosabb érmét gyűjtötte be a fővárosban. A MOM Sportközpontban zajló vb nyitónapján ezüstérmes lett ugyanebben a kategóriában.

Álmodni sem mertem arról, hogy egy hazai rendezésű világbajnokságon mindkét kézzel érmet szerzek. Ráadásul úgy, hogy két napja még lázam volt. Elmondhatatlan az az öröm, amit most érzek. A hétvégén a felnőtt mezőnyben is asztalhoz állok, ott a célom az, hogy benne legyek a legjobb hatban” – összegzett Barzsó Henrietta.

A Magyar Szkander Szövetség elnöke szerint jól kezdték válogatottjaink a világbajnokságot. „Két nap, két érem, de Barzsó Heni dobogós helyezésein kívül számos pontszerző pozíciót könyvelhetett el eddig a magyar válogatott. Bízunk a jó folytatásban…” – nyilatkozta Csabai Attila, aki a nemzetközi szövetség alelnöke is egyben.

A 39. szkander-, és paraszkander-világbajnokságon több mint félszáz ország 1200 versenyzője indult.

Elolvasom...
kausz istvant es erdos sandort koszontottek a mob szekhazban
Posted in MOB

Kausz Istvánt és Erdős Sándort köszöntötték a MOB-székházban

A 85 esztendős Kausz Istvánt és a 70 éves Erdős Sándort ünnepelték szerda délután a Magyar Olimpiai Bizottság székházában. A kerek születésnapos olimpiai bajnok vívókat több olimpiai bajnoktárs, csapattárs mellett a kétszeres olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó MOB-elnök, Kulcsár Krisztián is köszöntötte.

Elolvasom...
u21 a vegere hagytuk a csattanot malta ellen
Posted in Magyar foci

U21: A végére hagytuk a csattanót Málta ellen

A magyar U21-es válogatott a 92. percben szerzett találattal győzött 2-1-re a máltaiak elleni gyirmóti Európa-bajnoki selejtezőn.

Elolvasom...
u19 negyedik hely a vilotic tornan
Posted in Magyar foci

U19: Negyedik hely a Vilotic-tornán

A magyar férfi U19-es válogatott a harmadik helyért lépett pályára hétfőn Ukrajna korosztályos legjobbjai ellen a vajdasági Vilotic-tornán, de nem sikerült a bronzérem megszerzése, Marcus Jahn csapata 2–1-es vereséget szenvedett.

Elolvasom...
valtozasok a recconal
Posted in Vízisportok

Változások a Recconál

pro recco bl01Az olasz sztárklub trénere, Vladimir Vujaszinovics fontos változásokat jelentett be.  Fotó: prorecco.it /archív A Recco is megkezdte a 2017/2018-as idényre a felkészülést. Vladimir Vujaszinovics, a légiós-stop miatt ismertette az idei felállást. Érdekesség, hogy Aleksandar Ivovics a 2014/2015-ös idény után ismét csak a Bajnokok Ligájában fog szerepelni. Filip Filipovics azonban az olasz bajnokságban is bevethető lesz, […]

Elolvasom...
merkantil bank liga eloszor nyert a zte a hajraban dontott az mtk
Posted in Magyar foci

Merkantil Bank Liga: Először nyert a ZTE, a hajrában döntött az MTK

A másodosztályú bajnokság 4. fordulójában az eddig hibátlanul álló Nyíregyháza 3-0-ra kikapott Dorogon, a ZTE viszont begyűjtötte első sikerét.

Elolvasom...
nikola kalinic egyre kozelebb a milanhoz
Posted in Külföldi foci

Nikola Kalinic egyre közelebb a Milanhoz

Állítólag a firenzeiek nyitottak arra, hogy akár Luca Antonelli is az üzlet része legyen.

Elolvasom...
v betus keresztnev ifjusagi europa bajnoki dontoket hozott magyarorszagnak
Posted in Lovassport

„V” betűs keresztnév ifjúsági Európa-bajnoki döntőket hozott Magyarországnak

Tizenhárom számozott akadály, egy hármas és kettes ugrás és egy nagy vizesárok várta az ifjúsági Európa-bajnokság középdöntőjében résztvevő 23 csapatot és 119 lovast. A csapatbajnokságba ezúttal nem tudtuk megközelíteni a 2015-ös ötödik helyünket, nem került válogatottunk a második körbe. A csapatbajnokságot Olaszország nyerte, megelőzve Nagy-Britanniát és Németországot. A magyar csapat számára nem alakult jól az első forduló, hiszen első lovasunk Tóth Boglárka Claudiusszal, tizenhat hibaponttal végzett, aztán következett Reischl Márton tanítványa, Szarka Éva, aki minden nehézséget könnyen és biztosan megugratva az utolsó ugrásig hiba nélkül állt, de az utolsó fekete meredek kifogott a pároson. Ugyanez a fekete akadály akadályozta meg Weinhardt Virágot Chiclanával, hogy az első kört hibátlanul ugorja, hiszen az itt beszedett verőhiba miatt négy hibaponttal zárta az első fordulót.

20786166 1485961611427178 1015709868 n

Záró lovasunk ezúttal is Jármy Vince volt a mezőny legidősebb lovával, Prímával, aki egy okszernél és a vizesároknál hibázott, így nyolc hibaponttal ért célba. Egyéni lovasunknak, Markó Sándornak Adjely El Rexszel ma sem volt meg az összhang, nem tudott maradandót lovagolni. A magyar küldöttség második fordulóban tovább izgulhatott, hiszen a harminc fős egyéni döntőbe való bekerüléshez másodszorra is kimagaslót kellett lovagolni. Most sem csalódhattunk, hiszen mindkét „V” betűs keresztnevű ifi sztárunk hibátlanul galoppozta le a nehéz pályát, ami azt jelenti, hogy a vasárnap délutáni döntőbe mindkét lovasunk kvalifikálódott.

Weinhardt Virág, aki gyermek korosztályban egyéni ezüst- és aranyérmet szerzett, pályafutása során először került az ifjúságiaknál egyéni döntőbe. Jármy Vince két évvel ezelőtt egy hellyel maradt le az egyéni döntőről, tavaly negyedik lett és idén is az elit kör tagja.

20793391 1485961608093845 1212020163 n

 

A fiatal lovas korosztályban is kellemes érzésekkel fejeződött be a középdöntő, hiszen a mai 150-155 cm-es felnőtt korosztály nehézségéhez hasonlító középdöntőben Hollé Sára, a szürke Clintusszal az első két akadálynál beszedett verőhiba után könnyedén lovagolta le azt a pályát.

20751210 1485704404786232 1489216796 n

 Folytatás hétvégén a vigaszdíjakkal, a gyermek és ifjúsági korosztály egyéni Európa-bajnoki döntőjében, Hóman Grétával, Weinhardt Virággal és Jármy Vincével.

20793201 1485958921427447 1469961917 n

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

 

Elolvasom...
szep magyar sikerek a pozsonyi vilagkupan
Posted in Lovassport

Szép magyar sikerek a pozsonyi világkupán

Teljes eredsménylista itt:

http://www.csio.sk/en/vysledky/vysledky-2017

Névtelen

Elolvasom...
augusztus kezdodik a serie a folytatodik az el
Posted in Európa-Liga Külföldi foci

Augusztus: Kezdődik a Serie A, folytatódik az EL

Augusztus végén rajtol az olasz élvonalbeli bajnokság és a Milan a Crotone otthonába látogat az…

Elolvasom...
u17 es valogatott szerb es montenegroi skalpok
Posted in Vízisportok

U17-es válogatott: szerb és montenegrói skalpok

vizilabda altalanos02Jól halad a felkészülése U17-es válogatottunknak, hiszen a kaposvári felkészülési tornán a szerbek után, Montenegró is kapitulált. Horváth János csapata két nagyon fontos mérkőzést húzott be Kaposváron. Az U17-es Eb-re készülő válogatottunk a szerbeket és a montenegróiakat verte a somogymegyei felkészülési tornán. Mint ismeretes, a kontinenstornát szeptember 10. és 17. között rendezik. „A felkészülésünk negyedik […]

Elolvasom...
az energia a 2017 es strandlabdarugo bajnok
Posted in Magyar foci

Az Energia a 2017-es strandlabdarúgó bajnok

Az Energia SC-Gyöngyös nyerte a az MLSZ Strandlabdarúgó bajnokságot, miután a döntőben sportszerű mérkőzésen 5-3-ra legyőzte a Siófok FC-t.

Elolvasom...
masters vb megnyitounnepseg latvanyossag es szorakozas
Posted in Vízisportok

Masters vb megnyitóünnepség: látványosság és szórakozás

Budapest, 2017. július 29.
Szurkolók nézik a 17. vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának döntõjében játszott Magyarország - Horvátország mérkõzést a Duna Arénánál kialakított szurkolói zónában 2017. július 29-én.
MTI Fotó: Bruzák NoémiMinden idők legjobb vizes világbajnokságát követően, augusztus 7. és 20. között a a 17. FINA Masters Világbajnokság kerül a középpontba! Az esemény megnyitóünnepsége tükrözni fogja az egész Masters vb esszenciáját: kiválóságok és szórakozás egy időben! Mint a Masters vb oldalán szerepel, a nyitóünnepségen fellép az ExperiDance táncegyüttes, mely formáció célja a legmagasabb szintű művészeti szórakoztatás, […]

Elolvasom...
cutrone szerint egyedulallo erzes golt szerezni
Posted in Külföldi foci

Cutrone szerint egyedülálló érzés gólt szerezni

Íme a játékosok nyilatkozatai a csütörtöki CSU Craiova elleni visszavágót követően.

Elolvasom...
milan craiova a hivatalos kezdocsapatok
Posted in Európa-Liga Külföldi foci

Milan-Craiova: a hivatalos kezdőcsapatok

Íme a hivatalos kezdőcsapatok a ma este 20:45-kor kezdődő Milan-Craiova Európa Liga mérkőzésre. MILAN (4-3-3):…

Elolvasom...
ket magyar arany a vilagjatekok elso napjan
Posted in Cikkek Sportbányászat

Két magyar arany a Világjátékok első napján

Minden várakozást felülmúlóan kezdődött magyar szempontból a wroclawi Világjátékok. Az uszonyosúszó Senánszky Petra és Kanyó Dénes révén mindjárt az első versenynapon két aranyérmünk született. Az uszonyosúszók mellett az aerobikosok is szereztek érmeket, ezzel a magyar küldöttség már a nyitónap után két-két arany-, ezüst- és bronzéremmel áll.

 

 

A világbajnok és világcsúcstartó Senánszky Petra esélyeshez méltón győzött a női 50 méteres uszonyos gyorsúszásban. A debreceni „sellőlány” ráadásul 20.52 másodperces eredményével megjavította saját korábbi, 20.98-as világrekordját.

 

„A világcsúcs volt a cél, és most, hogy sikerült, elképesztően boldog vagyok. Nehéz volt ez a fél év, de sikerült a formaidőzítés és kihoztam magamból a maximumot. Nagyon jó érzés, hogy ilyen sok magyar volt a lelátón, olyan volt, mintha otthon úsztam volna” – nyilatkozta könnyek között Senánszky Petra.

 

A nap meglepetését a medencében a sportág élő legendájának számító Kanyó Dénes szolgáltatta, aki 40 éves létére elsőként ért célba a férfi 400 méteres felszíni úszásban. A szegedi „delfinember” korábban három Világjátékokon is rajtkőre állt, de most először került aranyérem a nyakába.

 

„Már az is ajándék, hogy itt lehetek, hiszen 41 éves leszek augusztusban. Nincs titkom, legfeljebb az, hogy nagyon szeretem ezt csinálni. A Világjátékok előtti utolsó hetekben elég furcsa volt a felkészülés, mert bezárt a szegedi uszoda és gyakorlatilag a Maty-éri evezős pályán készültem. De annyira élveztem, hogy azt gondoltam, csak valami jó sülhet ki belőle.” – mesélte Kanyó Dénes.

 

További két magyar uszonyosúszó is dobogóra állhatott: férfi 100 uszonyos gyorson ezüstérmet nyert Kosina Gergő, míg Varga Krisztina éppen Senánszky mögött lett harmadik. Az immár negyedik Világjátékok eseményén induló Károlyi Csilla a női 200 m felszíni úszás során negyedik lett, míg a női 4×100-as váltó az ötödik helyen zárt

 

Az aerobikosoknál mindhárom pénteken érdekelt magyar egység döntőbe jutott. Közülük a Hegyi Dóra, Bali Dániel vegyespáros nagyszerű versenyzéssel a második helyen végzett. Dobogóra állhatott az aerodance csapat is: a Farkas Balázs, Hegyi Dóra, Szalóki Emese, Bökönyi Klaudia, Lőcsei Zoltán, Szöllősi Panna, Mazács Fanni és Deák Anna összetételű együttes a fináléban bronzérmes lett. Az aerostepesek döntőjét – akárcsak a csoport selejtezőjét – szombaton rendezik.

 

A vitorlázó repülők két versenyszámon vannak túl. Az elsőben Tóth Ferenc harmadik, Szilágyi János hetedik lett. A második feladatot Tóth teljesítette a legjobban, Szilágyi pedig a negyedik helyen végzett. Az összesítésben a Tóth Ferenc minimális hátránnyal a második, Szilágyi János pedig a harmadik helyről várja a szombati folytatást.

Elolvasom...
laser u21 eb felemas napok
Posted in Cikkek Sportbányászat

Laser U21 Eb – Felemás napok

Első nap káoszban, a második a tavaly látott stílusú párviadalban – ez lehetne a franciaországi Douarnenez-ben zajló Laser Standard U21 Európa-bajnokság első két napjának egymondatos összefoglalója Vadnai Jonatán futamait jellemezve.

 

 

A tavalyi Európa-bajnokságon ezüstérmes és U19-ben első helyezett Vadnai, szerdán gyengébben kezdett, de csütörtökön már tavalyi nagy riválisával a spanyol Joel Rodriguezzel vetélkedett az élen. 2016-ban az Eb-n Rodriguez győzött Vadnai előtt, a világbajnokságon viszont a magyar versenyzőé volt a dobogó teteje. Természetesen van ellenfelük bőven – tudósít a hunsail.hu.

Huszonkét nemzet 71 junior Laserese verseng a fiúknál. A lányoknál mindössze 17 induló van. A magyarázat egyszerű: a verseny végén egy nap alatt kellene átrohanni Nieuwpoortba, Belgiumba a világbajnokságra! Értelemszerűen a vb-re készülő Érdi Mária sincs ott köztük.

Elolvasom...
marcz tamas fizetek egy sort az ausztraloknak
Posted in Vízisportok

Märcz Tamás: fizetek egy sört az ausztráloknak

Budapest, 2017. július 17.
Märcz Tamás, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a férfi vízilabdatorna B csoportjában játszott Magyarország - Ausztrália mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 17-én. A magyar válogatott 13-3-ra gyõzött.
MTI Fotó: Czagány BalázsA franciák legyőzése, és az olasz-ausztrál meccs után értékelt szövetségi kapitányunk, de már előre is tekintett. Märcz Tamás a meccsek után, így értékelt: Nagyon fontos, hogy egy francia meccset komolyan vegyünk és ráhangolódjunk Magas volt a koncetráció már az elejétől és érezték azt, hogy egymásért is kell küzdeni, nem bízhatjuk a véletlenre. Egy jó erőkből […]

Elolvasom...
az adidas ujratargyalna a megallapodast a milannal
Posted in Külföldi foci

Az Adidas újratárgyalná a megállapodást a Milannal

A La Repubblica szerint aggasztó a Milan helyzete, ugyanis az Adidas jelezte, hogy a rendkívül…

Elolvasom...
noi ob i elonyben a dunaujvaros es az uvse
Posted in Vízisportok

Női Ob I: Előnyben a Dunaújváros és az UVSE

dunaujvarosszilagyi01A női Ob I elődöntőjében mindkét otthon játszó együttes győzött. Mindkét elődöntő szoros mérkőzést hozott a Női Ob I-ben. A Dunaújváros egyetlen góllal tudott nyerni a BVSC ellen. Az újvárosiaknál sérülés miatt hiányzott a csapat egyik legjobbja, Gurisatti Gréta, de így is 10-9-re behúzták Mihók Attila lányai a találkozót. Az UVSE is nehezen tudott nyerni. Sőt, […]

Elolvasom...