Mányoki Attila nagy feladat előtt
Mányoki Attila, a nemzetközi hírű magyar hosszútávúszó újabb óceáni akadály leküzdésére, ezúttal az új-zélandi Cook-szoros átúszására készül. Az Ocean’s Seven elnevezésű sorozat ötödik állomása ez, amely általános megítélés szerint az egyik leginkább embert próbáló feladatnak ígérkezik a zalaegerszegi illetőségű sportember számára. “A Cook-szoros Új-Zélandon, az Északi- és Déli-sziget között található, a Tasman-tengert köti össze a […]

Az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás vágya a július 14-én kezdődő budapesti vizes világbajnokság előtt, hogy ne sérüljön meg, és az áprilisi országos bajnokságon megnyerje a 200 pillangót. A riói olimpián 200 m pillangón bronzérmes úszó az M4 Sport hétfői Sportreggeli adásában lejátszott interjúban elmondta, hogy január másodikán kezdte meg a felkészülést, majd rá egy hónapra […]
Száztizenhét nappal a rajt előtt vasárnap délelőtt, néhány perccel tíz óra előtt elindították a budapesti vizes világbajnokság hivatalos visszaszámláló óráját az Erzsébet téren. Gundel Takács Gábor, az esemény moderátora elmondta, hogy az ünnepi aktust a hetes szám bűvöletében úgy időzítették, hogy az óra pontosan 117 nap 11 óra 7 perccel és 17 másodperccel a 17. […]
Fél milliárd forintból épült a létesítmény Mezőkövesden. Több mint félmilliárd forintba került létesítmény pénteki átadásán részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Tállai András, a tárca parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője. Varga Mihály az eseményen azt mondta: a létesítmény egyszerre ad lehetőséget a sportolásra és a kikapcsolódásra, ugyanakkor új munkahelyeket is teremt. Szólt […]
Hosszú Katinka sorozatban negyedszer lett a legjobb női úszó az európai szövetség (LEN) éves szavazásán. A LEN szerdai sajtóközleménye kiemeli, hogy a 27 éves magyar versenyző négy aranyéremmel kezdte a 2016-os szezont a londoni Európa-bajnokságon, majd három aranyat és egy ezüstöt gyűjtött a riói olimpián – ráadásul 400 méter vegyesen világcsúccsal diadalmaskodott -, majd […]
Közel 350 ezer nézőt várnak a nyári vizes világbajnokságra, köztük 85 ezer külföldit, a versenyzők és kísérőik elszállásolására mintegy 85 ezer vendégéjszaka szállodai kapacitást kötöttek le – közölte Borsa Miklós, a világbajnokságot szervező és lebonyolító Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtökön. A világbajnokság július 14. és 30. között lesz, a versenyzők öt helyszínen, […]
Kapás Boglárka és Hosszú Katinka nyert a magyarok közül a vasárnapi zárónapon a marseille-i pénzdíjas úszóversenyen, amely a második állomása volt a Golden Tour elnevezésű, 50 méteres medencébe kiírt franciaországi sorozatnak. Az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, ötszörös Európa-bajnok Kapás, aki pénteken 800 és 1500 méter gyorson is győzött, vasárnap – a viadal honlapja szerint – […]
Verrasztó Dávid két, Hosszú Katinka és Biczó Bence pedig egy-egy aranyérmet nyert a második napon a marseille-i pénzdíjas úszóversenyen, amely a második állomása a Golden Tour elnevezésű, 50 méteres medencébe kiírt franciaországi sorozatnak. Verrasztó – a 400 vegyesen aratott előző napi sikerét követően – szombaton győzött 200 méter mellen (2:12.88 p) és 200 méter vegyesen […]
Két győzelmével Kapás Boglárka szerepelt a legjobban a magyarok közül a pénteki nyitónapon a marseille-i pénzdíjas úszóversenyen, amely a második állomása a Golden Tour elnevezésű, 50 méteres medencébe kiírt franciaországi sorozatnak. Az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, ötszörös Európa-bajnok Kapás a verseny honlapja szerint nyert 800 és 1500 méter gyorson egyaránt, mindkétszer Hosszú Katinka előtt. Előbbi […]
Hosszú Katinka az összes lehetséges – vagyis mind a 17 – női egyéni számban nevezett a péntektől vasárnapig tartó marseille-i pénzdíjas úszóversenyen, amely a második állomása a Golden Tour elnevezésű, 50 méteres medencébe kiírt franciaországi sorozatnak. A riói olimpia háromszoros aranyérmese a széria február eleji nyitóviadalán, Nizzában is halmozta a rajtokat, s végül kilenc alkalommal […]
Hosszú Katinka az összes lehetséges – vagyis mind a 17 – női egyéni számban nevezett a péntektől vasárnapig tartó marseille-i pénzdíjas úszóversenyen, amely a második állomása a Golden Tour elnevezésű, 50 méteres medencébe kiírt franciaországi sorozatnak. A riói olimpia háromszoros aranyérmese a széria február eleji nyitóviadalán, Nizzában is halmozta a rajtokat, s végül kilenc alkalommal […]
Bejelentette visszavonulását a férfi mellúszás brit sztárja, az olimpiai ezüstérmes Michael Jamieson, aki éveken át egyik fő vetélytársa volt Gyurta Dánielnek. A döntést maga a 28 esztendős skót sportoló tudatta, megemlítve, hogy az utóbbi időben depresszióval küzdött – adta hírül a sportág ügyeiben jártas swimswam.com honlap. Jamieson több kiemelt világversenyen is ezüstérmesként végzett kedvenc számában, […]
A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) sajtószolgálatának hétfői tájékoztatása szerint a felnőttek – akik közül többen a júliusi világjátékokra készülnek – hét első, nyolc második és egy harmadik helyet gyűjtöttek a búvársportok közé tartozó uszonyosúszás sorozatának idei első állomásán. A 21 ország 450 versenyzőjét felvonultató viadal legeredményesebb felnőtt női versenyzőjének Senánszky Petra bizonyult. A világ- és […]
A 2024-es olimpiai pályázat visszavonását javasolja a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció. A döntés azután született, hogy Tarlós István főpolgármester Orbán Viktor kormányfővel és a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőivel egyeztetett szerdán. A döntés oka, hogy megbomlott a nemzeti egység a pályázat ügyében. A kormány határozatot hozott arról, hogy javaslatot tesz […]
A tavalyi, riói olimpia háromszoros bajnok úszója, Hosszú Katinka azt mondta: reméli, hogy “életben marad” a 2024-es budapesti olimpiai pályázat. “Biztos vagyok abban, hogy minden magyar olimpikon arról álmodik, hogy Magyarországon legyen az olimpia és a magyar szurkolók előtt versenyezhessen” – idézte a 27 éves sportolót az ötkarikás sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz portál. “Egyébként a tavalyi […]
Debrecen – A hétvégi egri uszonyosúszó világkupa lesz az idei első komoly megmérettetés a sportág magyar világklasszisa, Senánszky Petra számára. A három számban is világ- és Európa-bajnok versenyző aranyat vár magától a Világjátékokon, és bízik benne, hogy az uszonyosúszás rövidesen olimpián is bemutatkozhat. Az 50, 100 és 200 méteres uszonyos gyorsúszás világcsúcstartóját tavalyi teljesítményéért a […]
A szerződésben vállalt határidő előtt és költségkereten belül elkészült a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye, amelyet Duna Arénának kereszteltek el – jelentette ki Fürjes Balázs. “Ez a nap az összefogásról, a magyar tehetségről és az ígéretek betartásáról szól” – jelentette ki az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos a keddi ünnepélyes eseményen. “Mindenki kivette belőle […]
Botrányos viselkedése miatt rendőrök vitték el szüleinek házából az ausztrál Grant Hackettet, az 1500 méteres gyorsúszás háromszoros olimpiai bajnokát. A 36 éves ex-sportolóra édesapja hívta ki a rendőröket, mivel fia dühöngeni és törni-zúzni kezdett. “Gyógyszerproblémái vannak, orvosi kezelést kapott, és bár nem viselkedett fenyegetően, mivel nagy és erős, nem bírtunk vele. Nem úgy nézett […]
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint Gyárfás Tamás, az úszószövetség volt elnöke bennmarad a vizes vb szervezőbizottságában. Mint ismeretes, kedden megjelent a Magyar Közlönyben, hogy Gyárfás mint a nemzetközi úszószövetség (FINA) alelnöke kapott helyet a bizottságban. Az úszószövetség új elnöke, Bienerth Gusztáv, valamint a vízilabda- Kemény Dénes, a műugró- Tuzson Bence és a szinkronúszó-szakszövetség Haranghy […]
Rengeteget kaptam a sporttól, a sportolóktól, az edzőktől és a szurkolóktól, nagyon szép pályafutás volt az enyém – mondta az M4 Sport Sportreggeli című adásában hétfőn Risztov Éva, aki a múlt héten jelentette be visszavonulását. A Londonban nyílt vízen 10 kilométeren olimpiai bajnok úszó 19 évesen egyszer már visszavonult, mert az addig megszerzett sok ezüstéremmel, […]