Átigazolás – válogatott játékossal erősített a Szentes

általanos kép0123Magyar válogatott tehetség érkezett a Kurca-partjára.  A Szentes a téli szünetben erősített. A csapat jelenleg a női Ob I 5. helyén áll, de merészebb célokért akar küzdeni. Vidumanszky László, a Kurca-partiak vezetőedzője így nyilatkozott a delmagyar.hu-nak az új igazolásról: Komoly sorozat előtt állunk januárban, amire igyekeztünk feltöltődni, kondiztunk, úsztunk, felkészültünk fizikálisan a megterhelésre. Továbbá fontos, […]

Read More

Keszthelyi Vivien jogosítványt szerzett!

Legsikeresebb női autóversenyzőnk, Keszthelyi Vivien a versenypályán évek óta bizonyítja rátermettség, közúti jogosítványt azonban csak most, többéves várakozás után szerezhetett, hisz csupán néhány héttel ezelőtt ünnepelte 17. születésnapját.

Bár a versenyautók speciális technikával rendelkeznek, a közúti forgalomban Vivien természetesen hagyományos, manuális sebességváltós autón vizsgázott, így jogosítványába sem került ezzel kapcsolatos korlátozás. A forgalmi vizsgákon általában ötven percig tesztelik a jogosítványra várókat, Vivient 40 perc elteltével, hibapont nélkül zárta a szentendrei „megmérettetést”. Az Audi Sport pilótaképző akadémiájának egyetlen magyar tagját sikeres vizsgája alkalmából az autógyár magyarországi leányvállalata is meglepte, hiszen első útját az egyik legerősebb utcai sportautóval, egy RS5-ös modellel tehette meg. A debreceni születésű versenyző, akiről már 15 évesen cikkezett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) magazinja, tavaly a Forbes „top 30 fiatal” listájára került fel, az idei év elején pedig egy magazin a legsikeresebb hazai hírességek sorába választotta. Nem csoda, hisz Vivien versenypályán nyújtott teljesítménye az első pillanattól kezdve figyelemreméltó. 2015-ben a Swift Cup Europe sorozat harmadik helyezettje, 2016-ban a túraautó -2000 cm3-es kategóriájának magyar bajnoka volt, tavaly pedig az Audi Sport TT Cupban nyújtott teljesítményének köszönhetően minden idők legfiatalabb magyar pontszerzője lett a nemzetközi sorozatok tekintetében. Az idei szezonnal kapcsolatos hivatalos bejelentésre ugyan még várni kell, de Keszthelyi Vivien – aki egyébként még mindig utánpótláskorú – jelezte, továbbra is az elsődleges célja, hogy értékes tapasztalatokat gyűjtve fejlődjön, még keményebb és tapasztaltabb versenyzővé válva ezáltal. Fontosnak tartja, hogy a jövőben is rendkívül erős nemzetközi mezőnyt felvonultató sorozatokban induljon, ahol az autók között a lehető legkisebb a különbség, s tapasztalt, képzett pilóták ellen versenyezhet. Ez biztosítja ugyanis a kemény, kerék-kerék elleni csatákat, melyeket sokszor 200 km/h feletti sebességnél kell megvívni.

Read More

Új célok lebegnek a szemei előtt az ex-miskolci pólósnak

aleksandar-njegovan-crvenaJól érzi magát új csapatában, ahol trófeát akar nyerni. Fotó: RSB Mint ismeretes, Alexander Njegovan a nyáron – két Ob I-es idény után – a Crvena Zvezdához szerződött. Az ex-miskolci pólós csapatának jól megy az Adria Ligában, hiszen vezetik az A2-es tabellát. Njegovan a közeli terveiről így beszélt a Sportski Zurnal-nak adott interjúban: még van idő a […]

Read More

Hosszúnak nem volt ellenfele 400 méter vegyesen

Budapest, 2017. július 27.
A harmadik helyezett Hosszú Katinka a nõi 200 méteres pillangóúszás döntõje után a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 27-én.
MTI Fotó: Illyés TiborHosszú Katinka könnyedén győzött 400 méter vegyesen kedden a rövidpályás úszó világkupa tokiói állomásának első napján. A háromszoros olimpiai bajnoknak ez volt az egyetlen döntője, legnagyobb riválisai hiányoztak, így megerőltetés nélkül, 4:22.05 perces idővel diadalmaskodott. A vk Tokióban szerdán folytatódik, a hétvégén pedig Szingapúrban zárul. (MTI-uszosport)

Read More

Távol-keleti túrán a Honvéd

Szivosmartonhonved201701A férfi Ob I szünetét kihasználva a Honvéd messzire utazott.   Fotó: Honvéd Vízilabda A Tatabánya elleni győzelem után a Honvéd “edzőtáborba” vonult. Vad Lajos-fiai Távol-keletre utaztak, hogy az ex-kőér utcai csapattárssal, Joszuke Shimizuval és a Japán válogatottal találkozzanak. Így a november közepi 7. fordulóban a Pécs elleni meccset, 29-én játssza le a csapat. A Honvéd jelenleg a […]

Read More

Indul a fedettpályás szezon

Alig hogy befejeződött a szabadtéri versenyszezon Magyarországon, már versenyezhetnek is díjugratóink a fedeles lovardákban. Péntek reggel kilenc órakor ugyanis kezdetét veszi a 2017/2018-as versenyszezon ezúttal Kaposváron. A Pannon Lovasakadémia fedett lovardája, jelenleg is az ország egyik legnagyobb állandó fedett csarnoka, ahol három napon keresztül országos minősítőn versenyezhetnek lovak és lovasok. 90 cm-től 135 cm-ig, huszonkilenc versenyszámot rendeznek. A pályaépítő a korábban utánpótlás Európa-bajnokságot, idén a kaposvári póni Európa-bajnokságot is építő, horvát, Eduard Petrovic lesz. A versenybíróság elnöke, nemzetközi versenybírónk Dr. Szabó Csaba és a stílusbírónk, ezúttal Sáli Gábor.

cf61b67b5e15c9d54ce5ceb6b383c8b4

A versenyt élőben az alábbi linken lehet megtekinteni: http://www.sport-horse.hu/kaposvar/

Read More

Villás és Juhász is a döntőben

Pénteken szép magyar sikerek születtek Szófiában az ifjúsági Balkán Kupán, Petrovics után Villás és Juhász is beverekedte magát a szombati döntőkbe. Eredmények: 60 kg Villás Vera – Zhuldyz Toikova (kazah) 5-0 Villásnak kidomborodott a jobb tempóérzéke, sokszor megelőzte az ellenfél támadásait, fizikailag is erősebb volt, végig Villás akarata érvényesült. A szombati döntőben sokkal nehezebb mérkőzés […]
Read More

Jöttek, láttak, győztünk

A hétvégén a Madárfészek Akadémia bokszcsarnoka adott otthont a Széchenyi István Négy Nemzet Tornának, ahol Horvátország, Románia és Szlovákia első számú, fiatal válogatottja érkezett legyőzni a mieinket. Volt, ahol sikerült is győzniük, de a legtöbb, számunkra fontos súlycsoportokban azért a mieink nyakában csillogott legszebben az érem. Magyarország színeiben a következő csapat állt össze ifj. Balzsay […]
Read More

Világkupát nyert a Zalaegerszeg, a Győr pedig aranyérmes lett az NBC Kupában!

Jól teljesítettek a magyar együttesek a nemzetközi teke csapatkupákban. A magyarok két aranyérmet szereztek, emellett két bronzérmet is begyűjtöttek. 

taekwondo uszonyosúszás búvárúszás akrobatikus rock and roll szumó Túraautó-világbajnokság

Aranyérmet szereztek a zalaegerszegiek a teke Világkupán. A Zalaegerszegi TK a csehországi Blanskóban megrendezett VK-n a döntőben a német Zerbst együttesét verték 5-3-ra. A nőknél a Rákoshegyi VSE indult a Világkupán, amely az ötödik helyet szerezte meg Csehországban.

Az NBC Kupában a nőknél magyar győzelem született: az Ipartechnika Győr SE ugyanis megnyerte a rangos nemzetközi viadalt. Ugyancsak a nőknél a Balatoni Vasas SE a 6. helyen zárt. A férfiaknál az NBC Kupában nem volt éremszerzés. A Répcelaki SE – tekeshop.hu a 7., a Győr – Szol TC pedig a 10. lett. Az NBC Kupát idén Münchenben rendezték meg.

Az Európa Kupában két bronzérmet szereztek a magyar csapatok a németországi Hirschauban. A férfiaknál az Alabárdos Szegedi TE, a nőknél pedig a ZTE-ZÁÉV TK lett harmadik.

Read More

A Fradi kiütötte a Potsdam csapatát

fradimk201701Az Euro Kupában rászámolt a zöld-fehér együttes ellenfelére. Mint kés a vajon ment át a Fradi a negyedik ellenfelén az Euro Kupa 1. selejtezőkör harmadik napján. A zöld-fehér együttes 22-2-re verte a Potsdam együttesét. Este még egy meccs vár a csapatra, talán a csoport legnehezebb elenfele, a Sport Management ellen száll vízbe a csapat. Euro […]

Read More

Megszépült a szolnoki Aréna

szolnokiarenabl2017A szolnoki Arénát is kicsinosították az idei szezonra. Immár a szolnoki uszoda falán is ott áll, hogy a csapat Bajnokok Ligája győztes (is) lett a 2016/2017-es szezonban. Így, aki belép ellenfélként az Aréna ajtaján, az már tudhatja, hová is érkezett. Sőt, felkerült egy buzdító szöveg is a jobb oldalra. A Szolnok a héten a Magyar […]

Read More