Címke: Válogatottak
Kiemelt fontosságú lesz a fizikális felkészítés Ausztriában
A magyar válogatott Telkiben készülő tagjai kedden útra kelnek Ausztriába, ahol bő egy héten keresztül készül a csapat az Európa-bajnokságra.
Világliga: bivalyerős kerettel érkeznek a görögök
Holnap sorsdöntő világliga meccsen feszül egymásnak a görög és a magyar együttes. A hellének nem tartalékolnak, kapitányuk a legerősebb csapatot küldi a mieink ellen vízbe. Mondani sem kell Varga Daniéknak nehéz dolguk lesz holnap a görögök ellen a világliga selejtező zárófordulójában. A csapat azzal, hogy decemberben négy góllal kikapott Patraszban nagy hátrányba került a Szuperdöntő felé […]
Nikolicsék a bajnoki cím kapujában
Nikolics Nemanja góllal járult hozzá a legnagyobb rivális magabiztos legyőzéséhez a lengyel bajnokság rájátszásában. Válogatott légióskörkép.
Női U16: kihagytuk a helyzeteket, a bosnyákok büntettek
A fiúk után az U16-os lányok is hazai rendezésű UEFA fejlesztési tornán vesznek részt, a magyar válogatott vasárnap játszotta első mérkőzését Bükön.
Elek Ákosnak részleges oldalszalag-szakadása van
A középpályásra a következő hetekben nem számíthat a szövetségi kapitány.
U16: győzelemmel zártuk az UEFA-tornát
U16-os válogatottunk Ausztria ellen lépett pályára a négy csapatos nemzetközi viadalon, és Szoboszlai Dominik találatával 1-0-ás győzelmet aratott.
Pazar hétvége el nézünk
A férfi Ob I-ben már a helyosztókat rendezik meg, ráadásul a nőknél is megkezdődik a bronzcsata és a finálé. Egy biztos, nem fogunk unatkozni az elkövetkezendő napokban. Holnap már a bajnokság véghajrája következik a férfi Ob I-ben. A legjobban várt mérkőzés, minden bizonnyal a Szolnok-Eger találkozó lesz, ahol Cseh Sándor csapata otthon kezdi meg a három győzelemig tartó […]
Pazar hétvége elé nézünk
A férfi Ob I-ben már a helyosztókat rendezik meg, ráadásul a nőknél is megkezdődik a bronzcsata és a finálé. Egy biztos, nem fogunk unatkozni az elkövetkezendő napokban. Holnap már a bajnokság véghajrája következik a férfi Ob I-ben. A legjobban várt mérkőzés, minden bizonnyal a Szolnok-Eger találkozó lesz, ahol Cseh Sándor csapata otthon kezdi meg a három győzelemig tartó […]
A-válogatott: a visszaszámlálás megkezdődött!
Bernd Storck szövetségi kapitány kijelölte azt a 30 fős keretet, amely május 8-tól részt vesz a közvetlen Eb-felkészülés első jelentős állomásán, a közel két héten át tartó ausztriai edzőtáborozáson.
Szerb válogatottal erősíthet az OSC
A szerb válogatott kirobbanthatatlan játékosával erősíthet a magyar csapat. Alakulnak a következő szezonra a csapatok a férfi Ob I-ben. Nemrég írtuk meg, hogy a Honvéd Szivós Mártonnal és Decker Attilával erősíthet, most pedig a vaterpolovesti.com információi szerint Slobodan Nikics egyezett meg az OSC-vel. A 33 éves játékos 2012 óta a Galatasaray játékosa, előtte a Comogliban […]
FIFA-ranglista: továbbra is a 18. helyen a válogatott
A magyar válogatott áprilisi helyezését megtartva, a 18. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) májusi világranglistáján.
Campagna bízik Giorgettiben
Nem kételkedik Giorgettiben az olasz válogatott szövetségi kapitánya. Campagna reméli, ott lehet Rióban játékosa. Kiállt Alex Giorgetti mellett Alessandro Campagna. A Recco és a Settebello kiválóságát, az anyai ágon magyar származású játékosért a szakvezető “tűzbe tenné a kezét is”. Mint ismeretes, Giorgetti kétszer sem frissítette “holléti” adatlapját, és a megadott lakáscímen sem az ő neve […]
Benedek Tibor sorsdöntő világliga keretet hirdetett
Jövő héten a világliga utolsó selejtezőjére kerül sor. Férfiválogatottunk Szentesen játszik a vb bronzérmes görögökkel. A feladat nem egyszerű, hiszen öt góllal kellene győznünk, hogy kvalifikáljuk magunkat a Szuperdöntőbe. A trieszti olimpiai kvalifikációs tornán részt vett együttesre számít Benedek Tibor a görögök ellen, egy változást azonban eszközölt a kapitány. Bedő Krisztián helyett Tóth Márton fog […]
U16: sima lett a vége a szlovákok ellen
U16-os válogatottunk háromgólos győzelemmel zárta a négycsapatos UEFA-torna második mérkőzését, Telkiben.
Eb-jegyek: ma délelőtt újabb jegyek kerülnek piacra
Az UEFA ma délelőtt 10 órától korlátozott kilátást biztosító jegyeket dob piacra az Európa-bajnokságra.
Női világliga: az olaszok behúzták, maradt az olimpia
Hiába a franciák elleni siker, női válogatottunk nem lesz ott Kínában a világliga szuperdöntőjében. Íme, a torna sanghaji mezőnye. Lezárult a világliga európai selejtezője. A női válogatottunk a Tüske uszodaavatón nyert Franciaország ellen 5-1-re, de ez is kevésnek bizonyult. Azzal hogy az olaszok Bariban begyűjtötték a három pontot, és az oroszok nyertek a spanyolok ellen […]
Női világliga: Magyarország – Franciaország ÉLŐ
Női válogatottunk a franciák ellen zárja a világliga-selejtezőjét a Tüske uszodába. – egy-egy kimaradt lehetőség mindkét oldalon Vége az első negyednek, 3-0-ra vezetünk. – nincs gól, most Bíró Attila kér időt – francia időkérés – Somhegyi centerből, szép csavargól 3-0 – Antal is beköszön, 2-0 – Bujka Barbi eredményes centerből, 1-0 – a ráúszás következik […]
Női világliga: Gólszegény találkozón győztük le a franciákat
Női válogatottunk végig vezetve végül négy góllal győzte le a gallokat a világliga-selejtező utolsó fordulójában. A magyar válogatott a franciákat fogadta a világliga-selejtező utolsó fordulójában. A mieinknek mindenképp nyernie kellett, hogy életben tartsa a szuperdöntőbeli reményeit. A mérkőzés elején Bujka Barbi villant, majd Antal egy megúszás végén 2-0-ra növelte az előnyt. A hajrában Somhegyi csavargólja […]
Nagy bajban Giorgetti
Az anyai ágon magyar származású olasz válogatott játékos lemaradhat Rióról. “Mint derült égből a villámcsapás” – kezdte a wpdworld.com a nagy hírt, amelyben az olasz portál arról számol be, könnyen lehet, hogy Alex Giorgetti lemaradhat a riói olimpiáról. Történt ugyanis, hogy Giorgetti kétszer sem frissítette idejében a “holléti nyilvántartását” . Mint ismeretes a válogatott sportolók […]
Nikolics Nemanja: egy arany zsebben, egy arany karnyújtásnyira
Hétfőn este két magyar érdekeltségű csapat játszotta a Lengyel Kupa döntőjét, melyen a Nikolics Nemanját soraiban tudó Legia Warszawa 1-0-ra legyőzte a Kádár Tamással és Lovrencsics Gergővel felálló Lech Poznant.



























