vb

Augusztus 19-én, a kormányzati támogatásból megvalósult lovasbázis-fejlesztés átadásán, az egész napos programok meghitt része lesz a Suti István emléktábla avatás a Hirling Lovasparkban. A lovas szakma egykor fénylő üstökösének nevezett sportolóról a nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas, megújult  négyévszakos pályát nevezik el. Suti István életéről, sportsikereiről az alábbiakban olvashatnak.

Mindszenten születettem szegény család gyermekeként 1939. június 23-án. Öt testvéremmel nőttem fel, fiatal koromtól félárván. Édesapám kubikusként dolgozott és 1946-ban, alighogy hazaérkezett a frontról meghalt. Két tehén maradt a családban, az egyiket apám kórházi ellátására és temetésére fordítottuk. Ez volt a kiindulópont - beszélt a kezdetekről  e sorok szerkesztőjének még 2004-ben Suti István.

Az ifjúkor

Suti István így beszélt a kezdetekről. Édesanyám otthon a házimunkát végezte, én pedig hét évesen munkába álltam és a családfenntartáshoz próbáltam hozzájárulni. 1948-ban és 49-ben a Levelényi Állami Gazdaságban három falka birkát őriztem, miközben az általános iskola padjait koptattam. Nem mondom, hogy túl sokat koptak a padok. A tanárok megértő jóindulatának köszönhettem az év végi továbblépéseket az osztályban. Juhászként a gazdaságban dolgozó csikósokkal sokat találkoztam. Amikor ők az erdőszélen az árnyékban pihentek én felkaptam valamelyik csikós lóra és egy kicsit megmozgattam a ménest. A kedvenc szórakozásom a jó háromszázas ló létszámú ménesből a számomra megfelelő csikók kiválasztása volt. A karámban aztán kipróbáltam a kiválasztott csikókat. Felfigyeltek rám, mert ügyesen ültem meg a lovakat és a már összevont Felgyői Állami Gazdaság csikótelep vezetője Polner János – a háború előtt földbirtokos volt – 1951-ben hívott, hogy nyergeljek át a csikós területre. Nem kellett kétszer mondani.

Fénylő üstökös a díjugrató sport egén

Amolyan önképző lovasként nőttem fel. A telepen egyetlen akadályt építettek. Én pedig építettem magamnak egy saját pályát az erdőben. Ástam árkot, kivágott fákat drótoztam fel akadályként és azokon gyakoroltam. Jó néhányszor buktam a lóval, de az elszántságom annál erősebb lett. Az 50-es évek elején járási és megyei versenyeken indultam. 1952 május 10-én Békéscsabán elindítottak az országos bajnokságon. Az Újpesti Dózsa elődje a Bástya és a Budapesti Honvéd versenyzői mögött, mint MEDOSZ sportoló 3. helyezést értem el díjugratásban. 1952 őszén már Budapestre kerültem 13 évesen, mint válogatott díjugrató. 1953-ban Arab nevű lovammal megnyertem a magyar bajnokságot. Azt a lovat kaptam meg, amit szerettem volna és a válogatottnál olyan edzőim voltak, mint Tóth Béla, Dr. Reznek Jenő, Mártonfi Béla, vagy Haslinszki Géza. Mint válogatott a Bástyától és a Honvédtól kaptam lovakat és igyekeztem jó eredményekkel meghálálni a bizalmat. Mint válogatott lovas bejártam Európát. Kezdetben csak a kelet-európai régiókban versenyeztem, de 1955-ben már tagja voltam az olimpiára készülő keretnek. Az 50-es évek végén nem végeztem 3. helyezés alatt egyéniben, de csapatban és egyéniben is voltam bajnok.

Széplánnyal a Római Olimpián

A Bábolnai Állami Gazdaság vezetője Burgert Róbert, - mivel lovasukat nem engedték az olimpiára – azt mondta, hogy a lovukat a jó képességű, de eléggé vehemens, izgága Széplányt csak a Suti lovagolhatja. Nem éppen ideális az olimpia előtt két héttel lovat kapni, ráadásul Széplányt, aki a bemelegítésnél nagyon fegyelmezetlen volt és oda kellett fárasztani a feladathoz. De megértettük egymást. Számomra nem volt szokatlan a heves vérmérsékletű lovakkal versenyzés. Azt azonban hozzá kell tennem, ha időben kapom a lovat, jobb eredményre is képesek lettünk volna. Végül egyéniben a 10. helyet szereztük meg Rómában. 1963-ban Kiskunhalasra kerültem több más lovassal együtt, mert az Újpesti Dózsa Lovas-szakosztálya megszűnt és a lovasoknak Kiskunhalas látszott az egyetlen jó megoldásnak.

Kiskunhalasi évek

1959-ben jártam először Kiskunhalason. A magyar válogatott az olimpiai felkészülés jegyében szervezett téli edzőtábort a Kiskunhalasi Határőr Lovasiskolában, ahol kiváló körülményt jelentett a fedeles lovarda. A Határőr Dózsáról hallottam, hiszen a versenyeken találkoztunk. Erősen feljövő egyesületként emlékszem rájuk. Az Újpesti Dózsa és a Budapesti Honvéd mögött a harmadik legnagyobb klub volt a halasi. A római felkészülés alatt elsősorban Tóth István a válogatott edzője irányította a munkánkat, persze találkoztunk az itteni lovasokkal. A parancsnok Hirling József jól összeszedte a határőr lovasokat és komoly verseny felkészülési rendszert épített ki. Néhány év múlva aztán, mint munkaadómmal találkoztam vele, de addig történt egy és más. A 60-as évek közepén már meghatározója volt a magyar lovassportnak Kiskunhalas. A három nagy egyesület közül a Dózsa kiesett, a volt lovasokkal a Határőr Dózsa megerősödött és a Budapesti Honvéd volt a nagy ellenfél. A Hirling József vezette lovasiskolában jó nevű sportolók dolgoztak a 60-as évek elején. A többszörös magyar bajnok és válogatott Matajsz János, vagy Bábel József, Karcsú Imre, de itt volt Varró József is. Egy nagyon ütőképes egyesület, jó körülményei és számomra a biztos megélhetés fogadott Kiskunhalason.

Ragyogó lecke a NATO bajnokságon

Meghívtak a Honvédba vendéglovasnak, mert 1969-ben Bécsben rendezték az Európai Hadseregek Lovasbajnokságát (ismertebb nevén NATO bajnokság), ahová a magyarok is meghívást kaptak. Akkor megkaptam Ragyogót. Dr. Kollár Kornél a válogatott keret edzője segített a felkészülésben. Egyébként 1963-ban már versenyeztem egyszer Bécsben. Akkor a CHI nemzetközi versenyt nyertem meg az osztrák fővárosban. 1969-ben tiszthelyettesként dolgoztam, mint főtörzsőrmester. Mi civil lovas öltözetben versenyeztünk Bécsben. Egyik fogadás jött a másik után és engem tisztként mutattak be a tisztek között, mert a vezetők ezt így látták jónak. Aztán Ragyogóval megnyertem a versenyt, amúgy magyarosan. Az összevetésben a 160 centiméteres akadályokkal épített pályán 19 másodperccel jobbat mentem a második helyezettnél. Megsüvegeltek. És miután ország világ előtt tisztként mutattak be, ráadásul a teljesítményem is rám irányította a figyelmet, a vezetés – a diplomáciai bonyodalmak elkerülése miatt – hazaérkezésem után gyorsan előléptetett tisztté. Így lettem alhadnagy. Mondom azóta is, hogy én Bécsben végeztem a tiszti iskolát.

A határőr tiszt

1972-ben szálltam le a lóról 33 évesen. Ebben a műfajban tényleg korán, de sérülésem, a gerincsérvem miatt az egészség mellett döntöttem. Számos nemzetközi versenyen voltam győztes és helyezett Kelet és Nyugat Európában. Olyan kiváló lovakkal dolgoztam, mint Ragyogó, Széplány, Aranyos és szerintem Magyarország legjobb díjugrató lova is az enyém volt Öregúr. 1972-ben még készültem a Müncheni Nyári Olimpiai Játékokra. 1971-ben az előolimpiára is kiutaztam, de végül Münchenbe már nem jutottam el. Ekkor úgy döntöttem, hogy nem folytatom a versenyzést, elsősorban az egészségi állapotom miatt. Szakaszparancsnok lettem, kiképző szakaszparancsnok a lovasiskolában, később századparancsnok. A lovak körül maradtam, hisz mi képeztük az egész ország részére a szolgálatot ellátó határőr lovászokat. 1986-ban századosként nyugállományba vonultam. Talán félbetört a pályám, de én úgy érzem, amit elérhettem a lehetőségeimet tekintve, azt maximálisan teljesítettem. Nagyon lentről indultam és korán rátaláltam arra, ami aztán az egész életpályámat meghatározta és meghatározza ma is.

Nyugdíjas évek

Suti István bár visszavonultan élt, tehetséges fiatal lovasokat edzett, akikkel lovakat készített fel versenyekre. A lovas szakma nem feledkezett meg róla. 2000-ben Széchenyi emlékérmet kapott és 2003-ban, az újra induló május elsejei nemzetközi lovasversenyen előléptették őrnagynak. 2012. március 18-án, életének 73. évében hunyt el Suti István, a Határőr Dózsa Sportegyesület egykori olimpikon sportolója. Személyében a II. Világháborút követő időszak nyári olimpiáinak legeredményesebb magyar színekben versenyző egyéni lovas sportolója távozott az élők sorából.

Az augusztus 19-én, a Hirling József Lovasparkban megrendezendő programok részletes leírása idekattintva található.

Szerző Kovács Iván (képek családi archívum)