Két mérkőzéssel startol újra a bajnokság
A 4. forduló mellett, a 11. kör is elrajtol. Fotó: Balogh Máté Debrecenben utazik a Fradi, még a címvédő Szolnok a Kaposvárt látja vendégül, utóbbi a 11. fordulóból előrehozott mérkőzés. Érdekesség, hogy szombaton pedig a somogyiak fogadják Cseh Sándor együttesét, így 24 órán belül játszanak egy “oda-visszavágót”. Az újonc Szombathely a Vasas ellen kísérli meg […]

Női válogatottunk októberben kétnapos keretedzésre hivatalos, melyre Bíró Attila merőben új csapatot jelölt ki. A kétnapos összetartás október 30-án, délután kezdődik, majd másnap egy edzés és egy edzőmeccs szerepel a programban. A megnevezett 15 játékos közül hárman nem edzettek még Bíró Attilával: a válogatottban már korábban bemutatkozó Vályi Vanda, illetve a teljesen újonc Mchunu Hlengiwe és […]
Märcz Tamás kényerű változtatást eszközölt csapatán. Mint ismeretes, október végén keretedzést tart a kapitány. A csapatba fiatal játékosokat hívott meg, így került be Vadovics Viktor is, aki azonban a Miskolc Euro Kupa meccsén szemsérülést szenvedett, így nem tud részt venni az összetartáson. Märcz Tamás a helyére Gyárfás Tamást hívta be. A keretedzés október 25-én és 26-án […]
Hiába Bujka ötöse, a BVSC így is elvitte a három pontot a Népligetből. Immár a második fordulót rendezték meg a női Ob I-ben. A rangadón a Fradi hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a BVSC-től, Bujka Barbara öt gólt is vágott mégis 6-8 lett a vége, így első Ob I-es győzelmére a zöld-fehéreknek még várni kell. […]
A Sorsolás után, az is eldőlt, kivel kezdenek a magyar válogatottak. A vizes sportokat tömörítő világszövetség (FINA) szerdán tette közzé a menetrendet. Ez alapján a magyar férfi válogatott az első játéknapon szabadnapos lesz, majd decemberben Hollandiában száll medencébe, januárban pedig a spanyolokat fogadja. A februári körben újfent nem lesz érdekelt, majd márciusban a hollandokat […]
Kettős sikerrel jutott az OSC férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája főtáblájára: a fővárosiak a selejtező zárókörének szerdai visszavágóján is magabiztosan győzték le az orosz bajnok Szpartak Volgograd együttesét. Eredmény, Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, visszavágó: A-Híd OSC Újbuda – Szpartak Volgograd (orosz) 12-7 (4-2, 1-0, 4-3, 3-2) az OSC góldobói: Randelovic 3, Brguljan, Ubovic, Kovács G. […]
Budapesten, három magyar csapatért is szoríthatunk november elején! Mint ismeretes, a Szolnok megnyerte a Bajnokok Ligáját, még a Fradi az Euro Kupát, így november 4-én ők küzdhetnek meg az európai Szuperkupáért. A nőknél is izgulhatunk magyar csapatért, hiszen az UVSE a LEN Kupa-győzetesként az orosz Kirishivel küzd meg. A meccsek a felújított Komjádi uszodában lesznek. […]
Rossz hírt kapott a Sport Management és az olasz válogatott. Az olasz bajnokság csak a hétvégén kezdődik máris rosz hírt kellett közölnie a Sport Management vezetőedzőjének Marco Baldinetinek. Három hónapot ki kell hagynia izomsérülés miatt Fabio Baraldinak. Tetézi a bajt, hogy a csapat további három játékosára sem számíthat a szakvezető a rajtnál, hiszen Gallo, Lazovics […]
Megvan a háromszoros olimpiai bajnok utódja. Fotó: kapospolo.hu / archív Mint ismeretes, Szécsi Zoltán elhagyta a Kaposvár kispadját. Mint néhány nappal ezelőtt nyilatkozta: az elképzeléseink nem egyeztek az elnökséggel arról, hogy milyen vízilabdát játszunk, ezért úgy döntöttünk, hogy közös megegyezéssel megszüntetjük a szerződésemet, így mától nem én irányítom a Kaposvár férfi vízilabdacsapatát” – mondta az edző. […]
Jövő héten sem pihen utánpótlás válogatottunk, íme a meghívottak névsora. Október 22-én és 23-án a BVSC uszodában lesz jelenése a “99-es válogatottunknak. A tréningekre kijelölték a névsort. Meghívottak névsora: Kapusok: Bányai Márk, Jókai Miklós Mezőnyjátékosok: Kósa Balázs, Horváth Ákos, Telek Marcell, Hevesi Dominik, Turnai Bálint, Turnai András, Kürti Dominik, Magyar Márton, Ágh György, Lukács Ábel, Hajdú […]
Azonnali hatállyal mondott le tisztségéről Pázmányi Gábor, honlapunknak most indokolta döntését. Fotó: vizipolo.hu / archív – Azt a hírt olvastuk az mvlsz.hu-n, hogy lemondott a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi tagságáról. Gondolom, ha ott megjelent a hír akkor igaz. Igaz? Pázmányi Gábor: Igaz. – Valaki eljuttatta nekünk a lemondó levelét, ami azért egy kicsit részletesebb. Közzétehetjük? […]
Benedek Tibor is felfigyelt a tehetségre, aki 18 évesen már bemutatkozott az Ob I-ben. Fotó: FTC vízilabda / facebook Októberben valósággá vált a Fradi ellen a fiatal pólós álma. Somogyi Tamás bemutatkozott az UVSE-be, az Oázis neveléséről, volt klubja facebook oldala most megemlékezett. Érdekesség, hogy Benedek Tibor is felfigyelt a tehtségre, így a nyáron az […]
A négyből három párosításban még akadnak izgalmak. (Fotó: OSC Waterpolo / facebook) Az OSC hétgólos előnyből várhatja a Bajnokok Ligája visszavágóját, tehát fél lábbal már a főtáblán van. A többi összecsapás azonban még nyitott. A Brescia kétgólos előnnyel utazik Kazanyba, még a Jadran egygólos hátrányból várja a Marseille elleni meccset, a Zvezda – Sabadell meccset […]
Közös megegyezéssel bontott szerződést az edző és a klub. Fotó: kapospolo.hu /facebook “Az elképzeléseink nem egyeztek az elnökséggel arról, hogy milyen vízilabdát játszunk, ezért úgy döntöttünk, hogy közös megegyezéssel megszüntetjük a szerződésemet, így mától nem én irányítom a Kaposvár férfi vízilabdacsapatát” – közölte Szécsi Zoltán a waterpolo.hu-val. “Köszönöm Kaposvárnak a lehetőséget, nagyon szép négy évet […]
A horvátok olimpiai bajnok és a Recco ásza kényszerpihenőre vonult, most kiderült, mennyit kell kihagynia. Fotó: vecernije.hr Mint ismeretes, egy rutinvizságlaton akadt fent Sandro Sukno. A horvátok újdonsült világbajnokának a szívével akadtak problémái, ami miatt néhány hetet ki kell hagynia. A kardiológiai vizsgálatok azt mutatták ki, hogy 6-8 hétig kezelik a játékost, Zágrábban és Milánóban. […]
Horváth János vezetésével már az idén megkezdi a munkát ifi csapatunk. Rögtön két keret is van. 2018-ban Szombathely rendezi az ifi vb-t. A szakvezetést a minél jobb eredmény elérése érdekében már idén elkezdi a felkészülést. Október 19. és 21. között valamint 22-én edzéseket vezényel Horváth János a meghívottaknak. Meghívottak: (október 19. és 21.) Prágay Botond, […]
Háromból három győzelemmel zárta a hétvégét a zöld-fehér együttes, így hibátlan mérleggel jutott be a legjobb nyolc közé az Euro Kupában. Fotó Fradi.hu A Miskolc után, a Fradi is bejutott az Euro Kupa legjobb nyolc együttes köze. A zöld-fehérek a harmadik napon a Matarot simázáták le 11-4-re. A legeredményesebb Vámos volt, aki négy gólt is […]
Harmadik Euro Kupa mérkőzését már megnyerte a Miskolc, így továbbjutott csoportjából. Fotó: Miskolc VLC / facebook Két döntetlenje után, harmadik mérkőzésén már győzött a Miskolc a Sthurm ellen. Sike József együttese kétgólos sikerével második helyen ment tovább csoportjából az Euro Kupa legjobb nyolc együttese közé. A mérkőzésen a legeredményesebb Misics volt, aki ötször vette be az […]
Bár az OSC hét góllal lerendezte a Volgográdot, másik három párosításon minden a második meccseken fog eldőlni. Fotó: Balogh Máté Mint beszámoltunk róla, az OSC hét góllal nyert idegenben a Volgogárd ellen, így gyakorlatilag lerendezte a párharocot. A többi három párosításban, maradt bőven kérdőjel jövő szerdára. A Marseille eggyel nyert a Jadran ellen, míg a […]
A Fradi az utolsó negyedben óriási hajrát nyitott, végül kevésnek bizonyult. Gurisatti négyszer volt eredményes A Fradi az első bajnoki találkozóját játszotta a női Ob I-ben, és rögtön egy nehéz ellenfél ellen ugrott vízbe, hiszen a Dunaújváros volt az ellenfele. Nos, az első félidőben már 5-1-re is vezetett a hazai együttes, végül Ármai révén 5-2 […]