Tiniknek áll a világ?

Az elmúlt hetek olimpiai kvalifikációs versenyei megmutatták, hogy Ausztrália és Japán is több tinédzser úszót küldhet a riói ötkarikás játékokra. Londonban több 15 éves sportoló is tündökölt, 2016 kinek az éve lehet?

reb Szombaton ért véget az országos felnőttbajnokság, amelyen, mint írtuk, szép eredményeket értek el az utánpótláskorú vagy a korosztályos közegből éppen csak kilépő fiatalok. A nemzetközi erőviszonyokat figyelembe véve azonban nem születtek olyan kiugró eredmények, mint például az egy hete zárult japán viadalon, amelyen – akárcsak Győrben – az olimpiai részvétel kivívása (is) volt a cél.

rikako_ikee

Rikako Ikinek zsúfolt lehet a programja Rióban

A Tokióban rendezett japán verseny hetedik napján hetedik számában úszott riói időt a mindössze 15 éves Rikako Iki, 50, 100 és 200 m gyorson, 100 m pillangón valamint három váltószámban is helyet követelt magának. A még nála is fiatalabb honfitárs, a 14 esztendős Nacumi Szakai 200 m háton győzött, míg a Runa Imai (15) junior-világcsúcsot ért el 200 m vegyesen.

Nemrég a 18 éves ausztrál Kyle Chalmersről számoltunk be, aki ugyancsak korosztályos világrekordot tempózott 100 m gyorson, amellyel meg is váltotta a repülőjegyét Brazíliába.

Érdemes figyelnünk a zsenge korban lévő úszókra, hiszen négy éve a londoni ötkarikás játékok három tinédzser tündöklését hozta.

Az akkor 16 éves Je Si-ven 200 és 400 m vegyesen is győzött, utóbbi számban emlékezetes módon, hiszen jobb időt úszott az utolsó ötven méteren, mint a férfigyőztes Ryan Lochte. Csillogása múlónak tetszik, hiszen jelen állás szerint nem jut el Rióba.

Az akkor 15 esztendős Kathleen Ledecky 800 m gyorsban győzött, s rá egy évre, a barcelonai felnőtt-világbajnokságon négy, a 2015-ös kazanyi vb-n pedig öt aranyérmet akasztottak a nyakába. Kortársa, a litván Rūta Meilutytė 100 m mellen bizonyult legyőzhetetlennek. Vele kapcsolatban érdekesség, hogy előbb lett felnőtt, mint ifjúsági olimpiai bajnok (2014, Nandzsing).

Kíváncsiságból megnéztük, hogy az 50 méteres medencében jelenleg kik azok a fiatalok, akiknek a nevét az idei világranglistán az első három között találjuk. Meilutytė 50 m mellen az első, Ledecky 200-tól 800-ig vezeti a rangsort. A 19 éves Mick Horton 400-1500-ig első, 50 m háton pedig a csupán 15 éves ausztrál Minna Atherton a legjobb.

Már csak néhány hónap és kiderül, Rióban melyik tinédzser lehet az új csillag.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS