Tizenkilenc magyar koronglövő utazott Eszékre

Kifejezetten népes, 19 fős magyar csapat vesz részt a vasárnap kezdődő eszéki olimpiai kvalifikációs koronglövő Európa-bajnokságon, melyen mind a négy egyéni ötkarikás számban egy-egy párizsi kvóta talál gazdára.

koronglövő

A felnőtteknél férfi és női trapban és férfi skeetben is három-három magyar lép majd lőállásba, női skeetben pedig kettő, a juniorok versenyein pedig összesen nyolc. Herczegh Szabolcs szövetségi kapitány a létszámmal kapcsolatban az MTI-nek azt emelte ki, hogy már zajlik egy szakágspecifikus program, melynek révén a fiatalok folyamatosan javuló teljesítménnyel hívják fel magukra a figyelmet, és ennek is köszönhető, hogy ilyen nagy számú csapatot tudnak indítani a kontinensviadalon.

„Az mindenképpen örvendetes, hogy a korábbi éveknél sokkal többen tudtak olyan eredményt lőni, amivel szövetségi finanszírozással utazhatnak ki az Eb-re. Sok fiatal van a csapatban, akik számára az a cél, hogy tapasztalatot szerezzenek, szokják a világversenyek hangulatát, feszültségét. Amennyiben az olimpiát tekintjük, akkor a cél számukra egyértelműen a Los Angeles-i játékok lehet”

– hangsúlyozta a szakvezető.

Az eszéki csapat túlnyomó többségére vonatkoznak a kapitány szavai, ugyanakkor lesz olyan az indulók között, aki egyértelműen Párizsra koncentrál. A trapban szereplő Hegyi Norbert az augusztusi bakui világbajnokságon bizonyította, hogy képes nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményre, az óriási, 136 fős mezőny 27. helyén végzett 125-ből 121 találattal, mindössze két koronggal elmaradva a finálétól.

„A korong nem a legerősebb szakágunk, ugyanakkor Norbi Bakuban megmutatta, hogy van esélye a kvótaszerzésre. Nagyon jó felkészülést produkált, és a vb-n egyértelműen segítette, hogy kiváló volt a hangulat a magyar csapaton belül. Bízom benne, hogy a jó formája kitart az Eb-ig, és ha tud egy-két korongot javulni, akkor sikerülhet” – mondta Herczegh Szabolcs, azt is hozzátéve, hogy nem az eszéki a szakág utolsó kvótaszerző versenye, jövőre még európai és világkvalifikációs viadalt is rendeznek, így Hegyi Norbertnek ezen kívül is lesz még lehetősége a párizsi indulási jog megszerzésére.

A kéthetes Eb vasárnap a férfi és női skeetlövők egyéni versenyével kezdődik, érem és kvótaosztás mindkét nem esetében hétfőn lesz. A férfi és női trap egyéni versenyeit szeptember 23-24-én tartják.

A magyar Eb-csapat

Férfiak
    
    trap:
Belcsik Zsolt, Hegyi Norbert, Rosta Márton
    skeet:
Domokos Gabor, Jakó Attila, Sáránszky Péter

Nők:
    
    trap:
Jóna Bernadett, Kozma Mariann, Tömör-Tones Petra
    skeet:
Molnár Diána, Pongrátz Bianka

Junior férfiak:
   
    trap:
Döbörhegyi Bence, Gloch Nimród, Horváth Botond, Safranka Balazs
    skeet:
Kerekes Mihály Gábor, Renner Bálint, Ternák Tamás

Junior nők:
   
    trap:
Nyitrai Anna

(MTI)

Post Views: 2

JochaPress