Az olimpiai kvóta is a tét Malmőben

Megkezdődött Malmőben az asztalitenisz csapat Európa-bajnokság, amelynek férfi és női győztese kvótát szerez a jövő évi, párizsi olimpiára.

olimpiai kvóta

Az Eb-re a kontinens 24-24 legjobb együttese jutott ki, mindkét nemnél nyolc háromcsapatos csoportot alakítottak ki, ezekből az eddigiektől eltérően nemcsak az elsők jutnak tovább az egyenes kieséses szakaszba, hanem a másodikok is.

Ennek fényében a magyar női válogatottnak szinte kötelező továbblépnie a nyolcaddöntőbe, de Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány szerint hatodik kiemeltként a negyeddöntőbe jutás is teljesen reális cél. A szövetség hírlevelében a szakember elmondta: sokat segítene, ha csoportelsőként végezne a csapat, azaz a belgák után az ukránokat is legyőzné, hiszen így elvileg könnyebb ellenfelet kapna a 16 között.

A férfi válogatottra nehezebb feladat vár a Malmö Arénában, ugyanis a 2014-es Európa-bajnok portugál és a veterán Panagiotisz Joniszra épülő görög csapat közül kellene legalább az egyiket megelőznie. 

A jövő vasárnapig tartó torna a jövő februári dél-koreai csapat-vb-re kvalifikáló kontinentális verseny: a negyeddöntősök automatikusan kijutnak, további négy hely pedig azoknak a nyolcaddöntős csapatoknak jut, amelyek a legjobb pozíciót foglalják majd el az októberi világranglistán.

A malmői Eb győztese kvótát szerez a párizsi olimpiára, az 1-18. helyezettek pedig selejtező nélkül jutnak ki a 2025-ös csapat Eb-re.

A férfiaknál és a nőknél is Németország a címvédő.

A magyar csapat

Nők:
Póta Georgina, Madarász Dóra, Nagyváradi Mercédesz, Bálint Bernadett

Férfiak:
Majoros Bence, Szudi Ádám, Ecseki Nándor, Lakatos Tamás

A magyarok programja a csoportkörben

Nők

Vasárnap:
Magyarország-Belgium 19.00

Hétfő:
Magyarország-Ukrajna 19.00

Férfiak:

Hétfő:
Magyarország-Portugália 13.00

Kedd:
Magyarország-Görögország 16.00

(MTI)

Post Views: 2

JochaPress