Tost: Nem lehet fejleszteni? Ez teljesen értelmetlen!

Franz Tost (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Franz Tost (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Az érvényben lévő előírások értelmében minden gyártó meghatározott mennyiségű módosító pontot használhatnak fel, azaz ezek segítségével fejlesztheti V6-os turbófeltöltős erőforrását; maga a motor 66 zsetonból tevődik össze, a csapatok pedig minden évben kevesebb pontból gazdálkodhatnak majd. Idén 32 áll a rendelkezésükre, a felkészülési időszak után megmaradtakat pedig a szezon során is felhasználhatják, miután a Ferrari talált egy kiskaput a szabálykönyvben.

Jövőre azonban – legalábbis a jelenlegi tervek szerint – a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) bezárja ezt a kiskaput, azaz a gyártók február végéig használhatják pontjaikat; később már nem nyúlhatnak a motorokhoz, kivéve, ha a megbízhatóságon akarnak javítani, persze ezt is meghatározott kereteken belül lehetik meg. Ez a rendszer rengeteg kritikát kapott már, mondván felelőtlenség volt ennyire szigorúvá tenni a fejlesztéssel kapcsolatos előírásokat egy olyan korszakban, amikor a gyártók még új technológiákkal kísérleteznek.

Most a Toro Rosso első embere is kifejtette véleményét a jelenlegi előírásokról; mégpedig meglehetősen kritikus hangnemben. „Számomra, ez az egész teljesen értelmetlen” – mondja a módosító pontok rendszeréről. „Emlékszem, három-négy évvel ezelőtt azt mondtam, hogy ha egy új motorszabály lép életbe, és az egyik gyártó előnybe kerül, akkor az ellenfelek nem tudnak majd felzárkózni. A gyártók azt mondják, pénzt takarítanak meg, én viszont azt, hogy a Forma-1-nek nem kell takarékosodnia” – teszi hozzá az osztrák szakember, kinek csapatát a Renault megbízhatósági és teljesítménybeli hiányosságai is hátráltatják, nem meglepő tehát, hogy lazítana a szabályokon.

„Most az a helyzet, hogy a Mercedes mérföldekkel a többiek előtt jár, szóval lehetővé kellene tenni, hogy a gyártók úgy fejlesszék az erőforrásaikat, ahogyan akarják!” – fogalmazza meg véleményét, amihez a költségekkel kapcsolatos aggályok (a kisebb alakulatok egyetértenek abban, hogy az új motorok bevezetésével komoly anyagi terhek hárultak rájuk, az erőforrások árának csökkentését pedig a tehetősebbek is fontosnak tartják) ellenére is ragaszkodik. „Ha nem rendelkezel a kellő pénzösszeggel, nem muszáj a Forma-1-ben lenned. Ez ilyen egyszerű!” – mondja.

Az osztrák szakember szerint a fejlesztések szabaddá tételével az erőviszonyok is kiegyenlítettebbé válhatnának, ez pedig izgalmasabb futamokat eredményezne, azaz a Forma-1 megoldaná egyik legnagyobb problémáját. „Ha a Mercedes, a Ferrari, a Renault és a Honda elektromos egységei azonos szinten lennének, kiváló futamokat láthatnánk. A Mercedesnek fantasztikus versenyzői vannak Lewis [Hamilton] és Nico [Rosberg] személyében, és akkor itt van nekünk Sebastian [Vettel] és Kimi [Räikkönen] a Ferrarinál, valamint Fernando [Alonso] a McLarennél. Három, négy csapat is küzdhetne a bajnoki címért, és ez az, amire az emberek vágynak” – zárja gondolatát.

Forrás: www.telesport.hu – RSS