Tóth úgy fogalmazott, legfőbb célja, hogy megpróbáljon kvótát szerezni a 2014-es szocsi téli olimpiára, ennek első lépéseként szeretne indulási jogot kiharcolni a január végén sorra kerülő sprintvilágbajnokságra. "Tervben van két Világkupa-indulás is, de a részletekről még egyeztetnem kell majd az edzőimmel" – tette hozzá.
A magyar gyorskorcsolyázó tavaly nyár óta Németországban edz, elmondása szerint nemcsak a kedvezőbb körülmények miatt, hanem azért is, mert így csak a sportra kell koncentrálnia. "Amíg itthon tréningeztem, addig volt hétköznapi értelemben vett munkám, sokszor az után mentem edzeni, hogy végigdolgoztam a napot” – mondta
„Most más a helyzet, a körülmények fantasztikusak Inzellben, az edzőim is nagyon jó szakemberek, és tényleg nem kell másra koncentrálnom, csak a gyorskorcsolyára."
Tóth azt mondta, a felújított Városligeti Műjégpálya a többi versenyző szerint is nagyszerű helyszíne egy Európa-bajnokságnak, ugyanakkor az időjárási körülményekkel, elsősorban az erős széllel minden indulónak meg kellett küzdenie.
"Amikor péntek este a 3000 métert futottuk, 60 km/órás szél volt az egyenesben" – mesélte tapasztalatait. "Ez nagyon megnehezítette a dolgunkat, s ahogy elnéztem, még a fiúk is megküzdöttek ezzel a problémával. Mindezzel együtt szerintem fantasztikus, hogy ilyen versenyt tudtunk rendezni Budapesten, a szervezőbizottság kitett magáért, senkitől egyetlen rossz szót sem hallottam a rendezéssel kapcsolatosan."
Tóth hozzátette, nagyon jó, szinte baráti kapcsolatot ápol versenyzőtársaival, s külön kiemelte a lengyel Natalia Czerwonkát. "Úgy érzem, hogy közöttünk, gyorskorcsolyázók között nincs ellenségeskedés, még akkor sem, ha a pályán ellenfelek vagyunk. Azt gondolom, butaság lenne nem sportszerűen viselkednünk egymással."