Triplaeső Pasaréten

A vendég Csata DSE nyerte a budapesti rangadót a Vasas Akadémia ellen a kiemelt leány kadetbajnokságban. A mutatott játékkal egyik edző sem volt elégedett.

Lakner Gábor A kiemelt leány kadetbajnokság keleti csoportjának két legjobb csapata csapott össze egymással vasárnap délben Pasaréten. A Vasas és a Csata DSE összecsapásán a vendégeket irányító Tursics Sándor szomorú nosztalgiával gondolt vissza edzői pályafutása kezdetére, amikor minden fővárosi csapat hasonló játékerőt képviselt, de manapság már csak ez a párosítás okoz izgalmakat.

A tét rányomta a bélyegét a kezdésre, elég nehezen lendültek játékba a felek. Az első kosárra két és fél percet kellett várni, a vasasos Mérész Beatrix törte meg a csendet. Azt követően mindkét oldalon elindult a pontgyártás. A hazaiak jobban kezdtek, a védekezésük ellen nem találta az ellenszert a Csata, de aztán megváltozott a helyzet.

DSC_0097

A kék mezes csata felülmúlta a Vasast

A Vasas játékosai alulmaradtak a palánk alatt, a kizárások nem sikerültek, így a vendégek sorra szedték a lepattanókat. Ráadásul meglehetősen távol védekeztek a külső emberektől, akik köszönték szépen a lehetőséget, és szórták a triplákat. Lelik Réka öt, Angyal Barbara két hárompontost süllyesztett el a kosárban, a Csata így már tizenkilenc ponttal is vezetett.

Kicsit könnyedén vette a hajrát a vendégcsapat, pedig a Vasas egyáltalán nem törődött bele a vereségbe. A pasarétiek felzárkóztak nyolc pontra, de a fordításra már nem maradt sem erő, sem idő. Hullámzó, sok hibával tarkított mérkőzésen az elszántabb vendégcsapat megérdemelten győzött, a találkozó legjobbja – mint az idényben oly sokszor – Lelik Réka volt.

Tursics Sándor a győzelem ellenére sem volt elégedett csapatával, a mérkőzés közben és után is hosszasan sorolta a játékosok hibáit:
„Elsősorban nevelőmunkáról van szó, így az eredmény csak az egyik, de nem a legfontosabb fokmérője a teljesítménynek. Rengeteg olyan hibát láttam, amilyet jól felkészített ellenfél ellen nem szabad elkövetni. Húsz pontot úgy kaptunk, hogy tálcán kínáltuk a Vasasnak a lehetőséget. Ha ezeket kivesszük a játékunkból, akkor leszek elégedettebb.”

A Vasas kispadján ülő Eördögh Edit még rosszabb helyzetben volt, mint az ellenfél edzője, hiszen a játék mellett az eredménynek sem tudott örülni:
„Jól kezdtünk, de aztán felpuhult a védekezésünk, sok indításgólt kaptunk, és hagytuk távolról dobni a jól célzó csatás lányokat. Amíg huszonkilenc-negyvennégyre elveszítjük a lepattanózást, addig nincs keresnivalónk ilyen mérkőzésen. A Csata akaratban felülmúlt minket, gratulálok nekik. Az első és az utolsó negyedben mutatott játékot kell kitolnunk minél hosszabb periódusra, a nagy hullámzás nem fér bele.”

KIEMELT LEÁNY KADETBAJNOKSÁG
Vasas Akadémia–Csata DSE  71-78 (18-24, 15-18, 13-22, 25-14)
Legjobb pontszerzők: Tóth Orsolya 19, Mérész Beatrix 13, Bernáth Réka 10, ill. Lelik Réka 29, Angyal Barbara és Karagits Kira 12-12, Foitl Emília 10

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS